Film Színház Muzsika, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1969-08-30 / 35. szám

_ TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ _ ____ TELEVÍZIÓ Hétvégi szenzációk A szélhámos és a cápa Olvasóinkat az elmúlt hét tévéműsorából kiváltképp két téma foglalkoztatta élénken, s a leveleikben hozzánk in­tézett kérdések is nagyobbrészt ezekre vonatkoztak. A kérdezők egyik része a pénteki Kék fény adása utáni bravúr részletei felől érdeklődött. Hogyan sikerült a negy­venegy éves többszörösen büntetett előéletű Lászka Lajos nevű szélhámost néhány órával a Kék fény sugárzása után oly szenzációs gyorsasággal elfogni. A szombat esti Tv je­­lentiben már láthattuk is a bűnözővel készített riportot. Sokan fűztek kérdéseket és véleményt a Tv jelenti ugyancsak múlt szombati számában lepergetett, az auszt­ráliai tragikus cápavadászatot megörökítő filmrészletek­hez. Emlékeztetőül: filmezés közben cápa támad meg egy operatőri és a tenger szörnyű baleset színhelye lesz. A ra­gadozó valósággal amputálja a szerencsétlen ember lábát. Mindkét adásrészt illetően a tv illetékeséhez fordultunk felvilágosításért. — Lászka Lajos kézrekerítésének történetéhez érdemes még néhány epizódot hozzáfűzni — hangzott a tájékozta­tás. — Amint a szombati filmriportban ő maga elmondta, barátnője társaságában nézte a Kék fény adását. A látot­taktól persze nyugtalan lett, kért egy táskát, hogy enniva­lóért megy. Ez volt az ürügye a távozáshoz. Az utcán el­csípett egy Volán taxit és azzal száztíz forint értékű utat tett meg. Aztán a Nyugati pályaudvaron találkozott egy másik nővel. Elhatározták, hogy Békésbe utaznak az éj­szakai személyvonattal, amelynek az indulásához csak percek hiányoztak. Lászka nagyvonalú volt, kijelentette, hogy a jegyet a vonaton váltja meg. De pechje volt, mert míg más vonatokon át­, le- meg felszállva közelítettek a békési személyhez, az egyik vonat elindult. A nő még le­ugrott, Lászka az egyre gyorsuló vonaton maradt. A ka­lauztól tudta meg, hogy a rijekai gyorson van. Százhalom­battáig nem tudta, hogy mit tegyen. Ott azonban úgy vél­te, hogy szerencséje van, mert a vonat műszaki okokból rövid időre megállt. Lászka leugrott és bement az állomás­ra. Ott nézelődött és töprengett, hogy mit tegyen. Izgatott volt. Kérdezősködött. Viselkedése feltűnt egy vasutasnak, aki felismerte és értesítette a helyi rendőrőrsöt. Nos, az érdem a vasutasé és azoké a százhalombattai rendőröké, akik kocsijukkal perceken belül az állomáson voltak. — Számíthat-e a közönség máskor is a nyomozás ilyen gyors, mondhatni „folytatásos” közvetítésére? — A Tv jelenti-ben mindig készek vagyunk a Kék fény­ben elindított nyomozást folytatni, vagy az eredményt je­lenteni. Mi azt szeretnénk, ha a Kék fény mindig csütörtö­kön vagy pénteken lenne, mert így az adást követő esemé­nyekről képpel, riporttal mi számolhatnánk be elsőként. — A cápavadász-film egyes vélemények szerint „elját­szott” jelenetekből, szaknyelven szólva „mache” mozzana­tokból állt.­­ Ez részben van így. Magáról a szerencsétlenségről ugyanis mintegy harminc másodperc hosszban eredeti volt a felvétel. Két operatőr fókákat ment filmezni, az egyiket megtámadta egy cápa, a másik szinte ösztönösen és talán rémülten filmezte a tragédiát. A rendező ezt az elkapott és kapkodó két vagy három snittet egészítette ki a valóság­nak csak nagyjából megfelelő, valóban „mache” jelenetek­kel. — Egyik olvasónk, azt kérdezi, hogy kell-e egy ilyen borzadályt kiváltó filmrészletet bemutatni? — Az ilyen filmrészlet szerintünk információ arról, hogy a világnak kizárólag üzletelő részein hogyan készül­t egy ilyen film. Hatását ezúttal nem tettük esztétikai vagy pszichológiai megítélés tárgyává. Úgy véljük nem kell ezt minden esetben megtennünk, hiszen az analóg esetek kap­csán a nézők ezt maguk is megtehetik. Ilyen alapon például a Magyarország című lapnak „öt világrész száz lapjá­ból” idézett minden cikke mellé ki kellene fejteni a maga álláspontját. Annyit még elárulhatunk, hogy mi vágások­kal és a szerencsétlenség véresebb részeinek — szaknyel­ven szólva — „lekeverésével” az eredeti filmet nagyon megszelídítettük. A „Kék fény” legutóbbi adásának két riportere: Szabó László és Vértessy Sándor Várszegi Károly operatőr a Balaton utcai bűntett helyszí­nén. A rablógyilkos elfogásához a „Kék fény” a nézők se­gítségét kérte A Balaton utcai rablógyilkosság után megtalált bűnjelek (Tv-fotó — Vörös Ilona felv.) 28

Next