Film Színház Muzsika, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-07 / 6. szám
Találkozás Madaras Józseffel „Azt csinálni, amit szeretek" A Malomtó eszpresszó kis asztala mellett ült, oldalán a lány. A lány felállt és azt mondta: — Nem látsz többé. Én már nem megyek a műhelybe vissza dolgozni. Aztán elment. A fiú ottmaradt az asztal mellett, torz fintorrá vált mosollyal az arcán. Bámult a lány után. — Ennyi — mondta a rendező, kikapcsolták a lámpákat. Következett az új felvétel előkésztése. De Madaras József még hosszú percekig ült az asztalnál, maga elé meredve, aztán hirtelen, mintha csak vizet rázna le magáról, úgy kelt fel s ment, hogy meghallgassa a rendező, Nemere László utasításait. Dolgoztunk már együtt néhány produkcióban, de sohasem tudtam igazán közel kerülni hozzá, úgy láttam, ő sem másokhoz. Mintha valami falat épített volna maga köré. A tartózkodás, a hűvös udvariasság s a fegyelem falát. Elkészült a tévéfilm, a Vigyori, sikere volt, Madaras Józsefet a nézők és kritikusok egyöntetűen dicsérték. Azt hittem, diadalittasan járkál majd. Minden oka meglett volna rá. De semmi. Mintha mi sem történt volna. Most már hajtott a kíváncsiság, a megismerés vágya. Leültünk a Gellért Szálló eszpresszójának teraszára. — Nézd csak — mondta Madaras —, a fene se fog untatni téged életrajzi adatokkal. Az adatok különben is szárazak. Mit mond neked az, hogy az apám ágrólszakadt szegényember volt, és hogy tízen voltunk testvérek? Én a hetedik. Rigmányban, Erdélyben születtem, a havasok tövében s ott is nevelkedtem. Nevelkedés? Az apám meg az anyám szeretete — ennyi az egész. Ez az „ennyi az egész” persze nagyon sok is. Én nem, szégyellem, hogy szeretem az öregeket. Aztán felkerültünk Budapestre, de azért még most is orromban érzem a fenyőtobozok szagát, meg a patakvíz tisztaságát. Voltam kifutófiú, fűszeressegéd, közben végeztem az általános iskolát s aztán vasipari tanuló lettem, tizenhatéves koromban pedig segédoktató. Igazság szerint különben virágkertész szerettem volna lenni. Nem sikerült. Máig sem tudom pontosan, mi lett volna a jobb. Egyszer véletlenül valami öszszejövetelen elmondtam a Walesi bárdokat. Azt mondták a szakik, menjek főiskolára. Mentem. Fölvettek. Aztán 58-ban kidobtak. Miért? Pontosan máig sem tudom, de az biztos, hogy az én konokságom, meg vadóckodásom is hozzájárult. De azt mondták, tehetséges vagyok. Ennek tíz esztendeje. Aztán játszottam darabokban. Nekem nagyon emlékezetes a Boldogság, merre vagy? című Rozordarab. Aztán filmek következtek, a Pesti háztetők, az Angyalok földje, Legenda a vonaton, Szegénylegények, Csillagosok, katonák, aztán játszottam tévéfilmekben, a Budapestért harcoltak, a Kakuk Marci, Fal a baloldalon és a Vigyori. A lista nem teljes. De ezeket szerettem, ez jó volt. — Lehet, hogy ez az egész unalmas, de a munka nem unalmas. Azt vágták néha a fejemhez, hogy csak azt csinálom jól, amit szívesen csinálok. Miért szégyelljem? Persze, hogy azt csinálom jól. Én nem nézem kívülről a dolgokat. Csak nem kell mindenből nagy ügyet csináni, felfújni és fotóztatni magát az embernek elölről-hátulról. Először, mióta ismertem, dühöngött. Hagytam. — Az élet szép is, meg csúnya is, úgy, ahogy van. Nem szeretem azokat, akik arról prédikálnak nekem, hogy az élet reménytelen, s amíg én felakasztom magam, ők röhögnek. A kibicnek semmi sem drága. Igenis, vállalom azt, hogy azt csinálom jól, amit szeretek, ha jól csinálom. Mert ez se biztos. Talán ha két szerepemmel, illetve alakításommal voltam elégedett. Ne félj, nem vagyok álszerény, de ez így van. Jobb lenne persze, ha mindent rózsaszínben látnék, nekem biztos jobb lenne, de nem tudok kibújni a bőrömből. Mit csináljak? Van úgy, hogy ütni-verni szeretnék a dühtől. Vagy azért, mert azt látom, hogy mézes-mű- 10 Vígszínház, 1907: Az ördög címszerepében Neve már életében stílust, irányzatot és rangot jelzett: a közvetlen, természetes játékstílust, a színész-központú színházi irányzatot és a művészi-emberi magatartás rangját. Működése nemcsak egybeforrott a Vígszínház első negyedszázadával, de egyúttal meghatározta a Vígszínház, s ezen keresztül a század első évtizedének színházi stílusát és irányzatát is. A hétyi postamester fia megszökött egy vándortársulattal, hogy színész lehessen. A színpadra lépve látta azonban, hogy a művészet mellett mennyi mesterségbeli tudásra is szüksége van, s ezért beiratkozott a Színművészeti Akadémiára. Paulay Ede és Csiky Gergely tanítványa másfél év múlva már vidéki társulatok mindent játszó, használható tagja, aki a Tótleány Misujától a Hamletig, Az aranyember Brazovicsától a Rip van Winkle Hudson kapitányáig énekes, táncos, drámai szerepet egyaránt valami merész újítással játszik. Mi volt ez a merész újítás? Hegedűs egyszerűsége és természetessége. Már beérkezett színész korában is gyakran szemére vetették, hogy Jumi- CENNER MIHÁLY: Hegedűs Gyula EMLÉKEZÉS SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJÁN