Film Színház Muzsika, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-14 / 7. szám
vetői is, például Henri Contet és Michel Emer — róluk is szó lesz a későbbiek folyamán. A versekhez olyan zeneszerzőt talál, aki majd végigkíséri Edith Piafot csaknem egész pályáján, aki megtanítja az énekesnőt, hogy a zene nem csupán dallam, hanem — a tolmácsolástól függően — éppoly sokat kifejezhet, mint a szavak, és éppen annyi árnyalattal is. Marguerite Monnot-ról van szó, akinek nevét már megemlítettük Az idegen című sanzonnal kapcsolatosan és aki 1957-ben az Irma, te édes zenéjével világsikert aratott. AZ A NŐ NEM IDEVALÓ Raymond Asso bámulatra méltó szívóssággal harcol Edith Piafért. Szerződéseket hoz neki mulatókba, elintézi, hogy újra énekelhessen a rádióban. Ez azonban csak a kezdet. Asso véleménye szerint egy énekesnő nem csinálhat karriert mulatókban, csak revüszínházban, csak a nagyközönség előtt és ezzel a közönséggel közvetlen kapcsolatban adhat igazán számot tehetségéről. Raymond Assónak igaza volt. Abban az időben az énekesek csakis a színpadon szerezhettek nevet maguknak. (A hanglemezek csak mellékesen és csak azután következhettek.) Nem használtak mikrofont, és az éneklés egészen más technikát követelt, mint ma: hangra volt szükség és tüdőre. Próbálták volna csak érzéssel elsuttogni, hogy „szeretlek” — egy kétezer személyes színházban ... Edith Piafnak hangja van, meg tüdeje, nem is akármilyen. Az A. B. C.be való! Párizsban az A. B. C. a Grand Boulevard-on a leghíresebb revüszínház. Igazgatója a magyar származású Mitty Goldin, a szakma császára. Nem fizet sokat, de egy fellépés az A. B. C.-ben, egyet jelent a beérkezéssel. A mindenható igazgatót keresi fel egy napon Raymond Asso. Mitty Goldin kineveti. — Az a nő nem idevaló. Asso érvel: — Nem ismernél rá. Megcsináltam a műsorát Ha nem te fedezed fel, egy év múlva majd megbánod. — Nem kell. Raymond Asso nem tágít. Másnap újra beül Goldin előszobájába. — Sanzont hoztál? — kérdezi az igazgató. — Nem. Piaf szerződéséért jöttem. — Akkor már mehetsz is. — Holnap visszajövök. Heteken át Raymond Asso naponta felkeresi Mitty Goldint. A felelet minden nap: „Nem!” Végül Goldin unja meg: — Csakis a te kedvedért, Raymond. De vele indítjuk a műsort. Assónak ez nem elég. — Az első rész végére tedd! Csattanónak! És Mitty Goldin végül ebbe is beleegyezik. (Folytatjuk) 26 i gasló erősségét, a magyar színészet nagy egyéniségét, Halmy Ferencet. Méltatói szerint Halmy a „kedves színészek legkedvesebbikének”, Szerdahelyi Kálmánnak örökét vette át 1872-ben, s tíz évig a Nemzeti Színház büszkesége volt. Mintegy 160 szerepet vitt diadalra: magyar klasszikusokban, népszínművekben, francia és német vígjátékokban, Moliére és Shakespeare műveiben. A kritikusok megegyeznek abban, hogy „óriási színészi skálája a könnyed komikumtól a bonviváni szerepkörön át a tragikus jellemszerepekig ívelt, a legnagyobb feladatokat is sikerrel oldotta meg. Szellemmel érzelemmel átszőtt művészi realizmusa, páratlan beszédkultúrája óriási űrt hagyott maga után.” Paulaynak sok töprengést okozott: ki legyen Halmy utóda? Kegyes helyzetben volt, mert ez idő tájt a sajtóban szigorúan bírálták a Nemzeti Színház előadásait. Igazgatói presztízsét kockáztatta, amikor úgy döntött, hogy a Szerdahelyi— Halmy szerepkör egy részét a vidéki Latabárra bízza. És Latabár bemutatkozott: eljátszotta a „Figaro házasságáéban s a „Liliomfi”-ban Halmy parádés szerepeit. A közönség még jól emlékezett Halmy- Liliomfi aranygombos, kék frakkjára, elragadóan szellemes, elegánsan könnyed alakítására. De szeretettel fogadta az utódot is. Paulay tehát jól választott, s ezt néhány megdönthetetlen tény is igazolja. Latabár seregnyi szerepben aratott elismerést. 1894-ben elnyerte a Farkas—Ratkó-díjat, s 1900-ban a „Liliomfi”-ban megülte a háromévtizedes színészi jubileumát. A „dzsiggelő” unokák A Latabár-dinasztia egyetlen Nemzeti Színházi tagja — említettük már — változatos munkásságot fejtett ki. Nemcsak a Színiakadémia tanára volt, hanem 1905-től a Várszínház felügyelője is. Készült rá, hogy megírja a magyar színészet történetét Kár, hogy sokirányú elfoglaltsága miatt ez csak terv maradt, mint ahogy az is kár, hogy kevés feljegyzést hagyott hátra a családnak — a magyar színészetben kisebb szerepre jutott — tagjairól. Pedig ő rajzolhatta volna meg a legmegbízhatóbban e szerteágazó családfát.. Kálmán csak a füredi intermezzó kapcsán említi 1851-ben született Bandi testvérét, aki később ugyancsak színigazgató lett, s akinél ennek Endre fia (sz.: 1872) is színpadra lépett. Kevés szót ejt Latabár Dezsőről (sz.: 1849) és a Kolozsvárott (1888-ban) született Latabár Rezsőről, aki 1910-ben Palágyi Lajos szegedi igazgató együttesének tagja volt. Latabár Kálmán első felesége Buday Adél volt, aki Szegeden és Kassán játszott drámai szerepeket — s fiatalon, 1880-ban meghalt. Második felesége Jelenfy Jolán hetvenkét évet élt, s boldog tanúja lehetett férje első házasságából született fia, Árpád sikerének, s unokái, a „két Latabár” pályakezdésének is. Latabár Árpád a nagyszerű operettművész 1878 szeptember 19-én született, Miskolcon, ő nem várta meg az érettségit, a „szülői ellenzést”, hanem már gyermekkorában fellépett Feld Zsigmond első magyar gyermekszínházában, aztán követte a családi hagyományokat: vidékre szerződött, s csaknem másfél évtizedig Kövessy Albert és Krecsányi Ignác ünnepelt táncos és jellemkomikusa volt. A mozgalmas vidéki színészélet után 1910-ben került Pestre, a Király Színházhoz, ahol Paul Rubens „A balkáni hercegnő” című operettjében mutatkozott be. Ekkor már két gyermek apja volt: a nyolc éves Kálmáné, s a hét esztendős Árpádé. A nagyapa — a Várszínház tekintélyes felügyelője — sokat gyönyörködött bennük. Hanem, amikor egyszer a törzsasztalnál kollégái feltették neki az obligát kérdést: „... és mit csinálnak az unokák”, így felelt: »Veszélyes« előjeleket tapasztalok náluk: a dzsiggelésben, a macsicsban, a szavalgatásban, az énekelgetésben telik legfőbb kedvük ... Apám színész volt, én magam is, Árpád fiam is az... Mi lehetne más ezekből?...” Nem volt azt nehéz megjósolni; a háború után az unokák is színre léptek, s csakhamar három Latabárnév is szerepelt a színlapokon ... Albert István —Somogyi Vilmos (Következik: KÉT IFJÚ KOMIKUS AZ ÖREG VÁRSZÍNHÁZBAN) Latabár Árpád a Király Színházban, a Csárdáskirálynő Kerekes Ferkéjét játszotta (Rátkai Márton, Latabár, Kosáry Emmy és Király Ernő)