Film Színház Muzsika, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-14 / 11. szám
Délelőtt a VígszínházbanHány éves, Ványa bácsi? Ványa bácsi negyvenhét éves — mondja Horvai István a próba szünetében egy női vendégnek. A vendég enyhe csodálkozással kérdezi vissza a negyvenhetet. Csak úgy tesz ő is, ahogy az emberek, még a gyakorló színházlátogatók zöme is tenné. Ez a bácsi a Csehov-színmű címében alkalmasint a hajdani vígszínházi bemutató óta kissé félrevezeti a közönséget. A bácsi szó öregembert sugall. S hiába mondja Ivan Petrovics Vojnyickij — ez a teljes neve — a darabban kétszer is az életkorát (a második felvonásban: „Tíz évvel ezelőtt boldogult húgomnál találkoztam vele. Ő akkor tizenhét éves volt, én harminchét”; a negyedik felvonásban: „Negyvenhét éves vagyok”), ez az öreg képzet csak elkíséri a költői színjátékot mind a mai napig. Ványa bácsi negyvenhét éves — mondja Horvai István, s hozzáteszi —, mint én ... És ez a több mint négy és fél évtized, a mosolygós megjegyzéssel, egyszeriben diákos arcot kap. Horvai Istvánban, bár idestova negyedszázada rendez már, maradt valami, nem, nem is valami, sok diákos, igen, a külsejében is, hiába ütközik a hajában imitt-amott egy kis ezüst, a lendületében, az alkotó kedvében. Örömmel látja viszont az ember újfent a rendezői asztalnál. Hosszú, megpróbáló betegség van mögötte, hosszú- - hosszú hónapokig hiányzott a színháznak, és neki a színház. „Amikor dolgozom, már kitűnően érzem maggam" — mondja Horvai . „Nekem most egy kicsit ki kell vallatnom magát és zavarban vagyok, nem tudom, hogyan kezdjem. (Jelena — Ruttkai Éva) „Összes műveid, amelyeket valaha olyan nagyra tartottam nem érnek egy lyukas garast sem!” (Ványa bácsi — Latinovits Zoltán) „Zöld színt még lát itt-ott, de nem összefüggő felületen, hanem elszórtan.” (Asztrov — Darvas Iván, Jelena — Ruttkai Éva)