Film Színház Muzsika, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-02-14 / 7. szám

vetői is, például Henri Contet és Michel Emer — róluk is szó lesz a későbbiek folyamán. A versekhez olyan zeneszerzőt ta­lál, aki majd végigkíséri Edith Pia­­fot csaknem egész pályáján, aki meg­tanítja az énekesnőt, hogy a zene nem csupán dallam, hanem — a tolmá­csolástól függően — éppoly sokat ki­fejezhet, mint a szavak, és éppen annyi árnyalattal is. Marguerite Mon­­not-ról van szó, akinek nevét már megemlítettük Az idegen című san­zonnal kapcsolatosan és aki 1957-ben az Irma, te édes zenéjével világsikert aratott. AZ A NŐ NEM IDEVALÓ Raymond Asso bámulatra méltó szí­vóssággal harcol Edith Piafért. Szer­ződéseket hoz neki mulatókba, elin­tézi, hogy újra énekelhessen a rádió­ban. Ez azonban csak a kezdet. Asso véleménye szerint egy énekesnő nem csinálhat karriert mulatókban, csak revüszínházban, csak a nagyközönség előtt és ezzel a közönséggel közvet­len kapcsolatban adhat igazán számot tehetségéről. Raymond Assónak igaza volt. Ab­ban az időben az énekesek csakis a színpadon szerezhettek nevet ma­guknak. (A hanglemezek csak mellé­kesen és csak azután következhettek.) Nem használtak mikrofont, és az éneklés egészen más technikát köve­telt, mint ma: hangra volt szükség és tüdőre. Próbálták volna csak érzéssel elsuttogni, hogy „szeretlek” — egy két­ezer személyes színházban ... Edith Piafnak hangja van, meg tü­deje, nem is akármilyen. Az A. B. C.­­be való! Párizsban az A. B. C. a Grand Boulevard-on a leghíresebb revüszín­­ház. Igazgatója a magyar származású Mitty Goldin, a szakma császára. Nem fizet sokat, de egy fellépés az A. B. C.-ben, egyet jelent a beérkezéssel. A mindenható igazgatót keresi fel egy napon Raymond Asso. Mitty Gol­­din kineveti. — Az a nő nem idevaló. Asso érvel: — Nem ismernél rá. Megcsináltam a műsorát Ha nem te fedezed fel, egy év múlva majd megbánod. — Nem kell. Raymond Asso nem tágít. Másnap újra beül Goldin előszobájába. — Sanzont hoztál? — kérdezi az igazgató. — Nem. Piaf szerződéséért jöttem. — Akkor már mehetsz is. — Holnap visszajövök. Heteken át Raymond Asso naponta felkeresi Mitty Goldint. A felelet minden nap: „Nem!” Végül Goldin unja meg: — Csakis a te kedvedért, Raymond. De vele indítjuk a műsort. Assónak ez nem elég. — Az első rész végére tedd! Csat­tanónak! És Mitty Goldin végül ebbe is be­leegyezik. (Folytatjuk) 26 i­ gasló erősségét, a magyar színészet nagy egyéniségét, Halmy Ferencet. Méltatói szerint Halmy a „kedves színészek legkedvesebbiké­­nek”, Szerdahelyi Kál­mánnak örökét vette át 1872-ben, s tíz évig a Nem­zeti Színház büszkesége volt. Mintegy 160 szerepet vitt diadalra: magyar klasszikusokban, népszín­művekben, francia és német vígjátékokban, Moliére és Shakespeare műveiben. A kritikusok megegyeznek ab­ban, hogy „óriási színészi skálája a könnyed komi­kumtól a bonviváni szerep­körön át a tragikus jellem­szerepekig ívelt, a legna­gyobb feladatokat is si­kerrel oldotta meg. Szel­lemmel érzelemmel át­szőtt művészi realizmusa, páratlan beszédkultúrája óriási űrt hagyott maga után.” Paulaynak sok töp­rengést okozott: ki le­gyen Halmy utóda? Ke­­gyes helyzetben volt, mert ez idő tájt a sajtóban szigorúan bírálták a Nem­zeti Színház előadásait. Igazgatói presztízsét koc­káztatta, amikor úgy dön­tött, hogy a Szerdahelyi— Halmy szerepkör egy ré­szét a vidéki Latabárra bízza. És Latabár bemu­tatkozott: eljátszotta a „Fi­garo házasságáéban s a „Liliomfi”-ban Halmy pa­rádés szerepeit. A közönség még jól emlékezett Halmy- Liliomfi aranygombos, kék frakkjára, elragadóan szel­lemes, elegánsan könnyed alakítására. De szeretettel fogadta az utódot is. Paulay tehát jól válasz­tott, s ezt néhány meg­dönthetetlen tény is iga­zolja. Latabár seregnyi szerepben aratott elisme­rést. 1894-ben elnyerte a Farkas—Ratkó-díjat, s 1900-ban a „Liliomfi”-ban megülte a háromévtizedes színészi jubileumát. A „dzsiggelő” unokák A Latabár-dinasztia egyet­len Nemzeti Színházi tag­ja — említettük már — változatos munkásságot fej­tett ki. Nemcsak a Színi­akadémia tanára volt, ha­nem 1905-től a Várszínház felügyelője is. Készült rá, hogy megírja a magyar szí­nészet történetét Kár, hogy sokirányú elfoglaltsága miatt ez csak terv maradt, mint ahogy az is kár, hogy kevés feljegyzést hagyott hátra a családnak — a magyar színészetben kisebb szerepre jutott — tagjairól. Pedig ő rajzolhatta volna meg a legmegbízhatóbban e szerteágazó családfát.. Kálmán csak a füredi in­­termezzó kapcsán említi 1851-ben született Bandi testvérét, aki később ugyancsak színigazgató lett, s akinél ennek Endre fia (sz.: 1872) is színpadra lé­pett. Kevés szót ejt Lata­bár Dezsőről (sz.: 1849) és a Kolozsvárott (1888-ban) született Latabár Rezsőről, aki 1910-ben Palágyi Lajos szegedi igazgató együttesé­nek tagja volt. Latabár Kálmán első fe­lesége Buday Adél volt­­, aki Szegeden és Kassán játszott drámai szerepeket — s fiatalon, 1880-ban meg­halt. Második felesége Je­­lenfy Jolán hetvenkét évet élt, s boldog tanúja lehe­tett férje első házasságából született fia, Árpád sikeré­nek, s unokái, a „két Lata­bár” pályakezdésének is. Latabár Árpád a nagy­szerű operettművész 1878 szeptember 19-én született, Miskolcon, ő nem várta meg az érettségit, a „szülői ellenzést”, hanem már gyermekkorában fellépett Feld Zsigmond első ma­gyar gyermekszínházában, aztán követte a családi hagyományokat: vidékre szerződött, s csaknem más­fél évtizedig Kövessy Al­bert és Krecsányi Ignác ünnepelt táncos és jellem­komikusa volt. A mozgalmas vidéki szí­nészélet után 1910-ben ke­rült Pestre, a Király Szín­házhoz, ahol Paul Rubens „A balkáni hercegnő” cí­mű operettjében mutatko­zott be. Ekkor már két gyermek apja volt: a nyolc éves Kálmáné, s a hét esz­tendős Árpádé. A nagyapa — a Várszínház tekintélyes felügyelője — sokat gyö­nyörködött bennük. Hanem, amikor egyszer a törzsasz­talnál kollégái feltették neki az obligát kérdést: „... és mit csinálnak az unokák”, így felelt: »Ve­szélyes« előjeleket tapasz­talok náluk: a dzsiggelés­ben, a macsicsban, a sza­­valgatásban, az énekelge­­tésben telik legfőbb ked­vük ... Apám színész volt, én magam is, Árpád fiam is az... Mi lehetne más ezekből?...” Nem volt azt nehéz meg­jósolni; a háború után az unokák is színre léptek, s csakhamar három Latabár­­név is szerepelt a színlapo­kon ... Albert István —Somogyi Vilmos (Következik: KÉT IFJÚ KOMIKUS AZ ÖREG VÁRSZÍNHÁZBAN) Latabár Árpád a Király Színházban, a Csárdáskirálynő­ Kerekes Ferkéjét játszotta (Rátkai Márton, Latabár, Kosáry Emmy és Király Ernő)

Next