Film Színház Muzsika, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-23 / 21. szám
TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ ___ TELEVÍZIÓ 1.i~ TELEVÍZIÓ Színházi közvetítés A Papucshőst közvetítette az elmúlt héten a televízió a Madách Színházból. A dráma értékeit ismertük — legalábbis jó néhányan ismertük. Valamennyien, akik láttuk az előadást a színházban. Mekkora szám lehet ez? Tizenötezer? Húszezer? Tán több is, ha az előadás nagy siker egy kis színházban. A televízióban, akárhogyan számoljuk - még ha a másként szórakozó, mással elfoglalt, vagy a műfaj iránt nem érdeklődő emberektől eltekintünk is — milliós értékrendben mozgunk. Másfél-kétmillió ember látja ugyanazt. De vajon ugyanazt, valóban? Hiszen éppen a színházi élmény egyik leglényegesebb tényezője hiányzik: a személyes kapcsolat láza, feszültsége. Ám mindezért kárpótol a megközelített arc, a beavatottság a színészi játék mikrovilágába is - mint itt a Papucshősnél is. S így egyenértékűvé lesz a közvetítés az eredeti bemutatóval, annak ellenére, hogy voltaképpen egy egészen más műfaj. Valahogyan még újra is kell rendezni - anélkül, hogy a színpadi előadás szelleme megváltoznék - a tévé igényei és lehetőségei szerint. Éppen ez a nagyszerű közvetítés, amelyben új fényt kaott Németh László szép színpadi szövege, éppen ez a közvetítés juttatta eszünkbe: megszolgált elismerést jelentene, ha a műsor közölné a nézőkkel, ki rendezte, vezette a közvetítést. Nem volna ez hivalkodás, hiszen az ilyen közvetítésekkel a tévé jó szolgálatot tesz a színháznak, a drámának és a nézőnek egyaránt. A műsor margójára a kísérlet közérthetősége „Megnéztem az Ének a galaktikáról című elektronikus televíziós költeményt — írja Hutter Gyula, kecskeméti olvasónk — és mondhatom, nagyon szépnek, érdekesnek találtam volna, ha az előzetes hírekkel, bevezetővel nem ijesztenek rám annyira, hogy nehéz lesz és talán nem is fogom megérteni. Végül is ,mi volt ebben érthetetlen ? Mikor a gyerekek már az iskolában tanulják az olyan filmfogalmakat, hogy maszk, meg kitakarás ... A tévé is hozzászoktat minket ahhoz, amit itt láttunk: versek, szép, kifejező tánc, érdekes zene, trükkös, de hatásos képek. Kevésbé kellene félteni a nézőt!” Örültünk a levélnek, amely nem valami földöntúli haraggal — mint máskor gyakran — fogadta a tévé egyik kísérletét. Ezúttal Rajnai András tehetséges filmjét. Bizonyosak vagyunk benne, hogy Hutter Gyula nem maradt magára véleményével. Ám sajnos az is bizonyos, hogy sokan másként vélekedtek. Talán nem is annyira a film képi világáról, mint inkább a versek gondolatiságáról. S így időnként mégsem árt felkészíteni a nézőt arra, hogy milyen természetű produkcióval fog találkozni. Éppen azért, hogy növeljük a művek értőinek körét. Széljegyzetek egy programhoz A miskolci rövidfilmfesztivál műsorfüzetét lapozgatva a tévé munkatársai jóleső érzéssel tekinthetnek vissza elmúlt évi munkájukra. Van a versenyprogramban néhány olyan tévéfilm, amelynek már címét olvasva is érezzük ezeknek a filmeknek legfőbb erényét, valóságértékét. Többnyire olyan filmekről van szó — özvegy Farkasné, Kétmillió, Tanyai öregek, Szombattól hétfőig, Középkori história és persze az Extázis 7-től 10-ig —, amelyek napjaink valóságát kutatják, őszinte és bátor bíráló szóval is és olyan jó mesterségbeli adottságokkal, amelyek a néző figyelmét is fogva tartották. Az ilyen szemle tehát nagyon jó bizonyíték arra, hogy vannak területek, ahol a tévé már megtalálta a módját annak, hogy egyszeri alkalomra készítve valamit — egyúttal maradandót is alkosson. (A képen: Jelenet a Középkori história című filmből.) A politikus film Számos levelet kaptunk az elmúlt hét egyik valóban élményszerű riportfilmjéről. Az Ültessetek Maniókát! — ha nem volna itt olyan szokatlan a fogalom, azt mondhatnánk — nagy siker volt. Nemcsak azért, mert készítői — Halász Mihály és Róbert László — valóban érdekes, okos és bátor munkát végeztek, hanem azért is, mert Délkelet-Ázsia napjainkban is a politikai érdeklődés előterében áll. Ez a film ilyen módon, a maga élményanyagával alaposabban beavatta a nézőt abban a világba, amelyről hírekben, kommentárokban nap mint nap hall valamit. „Többet tudtam meg ebből a filmből, mint a Híradó száz kommentárjából” — írja dr. F. G. Hasonlóképpen beszél a többi levélíró is. Egyébként nem azért hivatkozunk a levelekre, hogy a kommentárok módszeréről beszéljünk. S bár igaz, hogy ezek a magyarázatok olykor színtelenek, képszegények, vagyis kevéssé tévészerűek, a néző mégis igényli őket, mert szüksége van az eseményeket gyorsan követő információkra. De még szívesebben fogadja a szerdaihoz hasonló, élményt adó politikus filmet. (Képünkön: jelenet a sikeres filmből)