Film Színház Muzsika, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-23 / 21. szám
3 Azt kérdezik tőlem, hogy milyen a kapcsolatom a tévével? Félek tőle. Elvárom, hogy számítson rám. Felfedezem, hogy azt is kihozza belőlem, ami nincs is bennem. Megsértődöm, hogy a lényeg kimaradt. Boldog vagyok, hogy életre keltek a figuráim. Szomorú vagyok, hogy kiszabadultak az ellenőrzésem alól. Bosszant, hogy nem haragszom rájuk eléggé. Azon veszem észre magam, hogy szeretem őket. Remélem, világos a kapcsolat? Gyenge jellemem arra ösztökél, hogy újra és újra megpróbálkozzam a képernyővel. Lámpalázasan, felcsigázva, dühösen és szorongva igyekszem a kedvébe járni. Míg egy novella vagy pláne regény hatása csak hónapok múlva mérhető le, egy tévéjátékra azonnal reagálnak a nézők. Napokig cseng a telefon, dicsérnek, szidnak, kifogásolnak, elemeznek, valami spontán, élénk kapcsolat alakul ki író és néző között, s az író, aki hajlamos a derűlátásra, abban reménykedik, hogy az a sok ezer néző, természetesen olvasó is, s nemcsak a játékban merül el, hanem az írott szövegben is. Múltkoriban kábelt fektettek le egy óbudai utcán, s az árokból egy munkás rámkiáltott: Palotás Mariska! (egy tévéadáson mondtam el egy kis történetet, az ragadt meg a fejében) Kiugrott az árokból, melegen rázogatta a kezemet és sebtiben elmondta, hogy azóta ronggyá olvas. A tévé csinált neki gusztust az olvasásra. Minden megtörténhet és mindennek az ellenkezője is. A sok kedves nézőből hadd halásszam ki azt a két fiatal lányt, akik a lakásomon kerestek fel nagy csokor virággal. Egymás szavába vágva lelkesedtek, „irtó” tetszett nekik a történet, a rendezés, a szereplők, úgyannyira, hogy megkértek: tartsak náluk íróolvasó találkozót, beszéljek a műveimről, rengeteg hozzászóló lesz, mert hiszen úgy szeretnek, igazán szeretnek! Meghatottan kérdeztem tőlük , mit olvastak tőlem? Pár pillanatnyi csend következett, majd az egyik lány határozott hangon kijelentette: Konkrétan semmit! Ezek után izgatottan várom, milyen meglepetést tartogat számomra a tévéestem. 1 H■ 11 p I TELEVÍZIÓ televízió televízió Ötrészes úti film Vidám kalandozás „Hozzál nekem kengurut” a címe Fehér Klára és Nemes László ötrészes ausztráliai útifilmjének, amelynek vetítését május végén kezdi el a televízió. A népszerű íróházaspár számos sikeres útikönyv után most először filmen is beszámol legfrissebb kalandjairól. — Mint minden útleírásunknak, ennek a sorozatnak is tulajdonképpen az a mottója — mondja Nemes László —, hogy minden lehetőséget, minden alkalmat meg kell ragadni az utazáshoz, ahhoz, hogy világot lássunk. Amikor tavaly elindultunk Amerikán keresztül Ausztráliába , mi sem tudtunk sokkal többet erről a földrészről, mint azok az ismerőseink, barátaink, akik azzal bocsátottak bennünket útra, hogy „hozzál nekem kengurut”. Először filmeztünk, egy Auróra típusú szovjet felvevővel és Klári — míg én fényképeztem — szenvedélyes operatőrnek bizonyult. Mindvégig azon izgultunk, hogy az előhívás után egyáltalán lesz-e valami a filmen. Több mint 1800 fényképfelvételt is készítettünk; ezekkel és diaképekkel fogjuk illusztrálni ausztráliai utunkat. De nem csak képanyagot, csodálatosan szép tájfelvételeket, mozgalmas utcarészleteket, működő vulkánokat örökítettek meg, hanem magnószalagokon egzotikus vidékek hangkulisszáit, ausztráliai népdalokat, ritka sivatagi madarak énekét. — Jártunk Honoluluban, kirándultunk Tahitiba és átéltünk homokvihart az ausztráliai sivatagban. Hazafelé néhány napra Indiában is megálltunk. Hetvenhét nap alatt jártuk körül a világot, három nappal megrövidítve Verne hősének útirekordját. Az útifilm első részét május 31-én este vetítik. P. J. A népszerű íróházaspár Honoluluban — háttérben a működő vulkánokkal Utcarészlet Sidneyből Tahiti szigetén így fogadják a kirándulókat