Film Színház Muzsika, 1970. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1970-07-18 / 29. szám
fl nyugat-berlini fesztivál-botrány - és ami mögötte van Nyugat-Berlin, júliusA dolog úgy kezdődött, mintha szabályos fesztiválnap indulna. Rob Houwernek, a legnagyobb nyugatnémet producerek egyikének Michael Verhoeven rendezte versenyfilmjét, az O. K.-t játszották a fesztiválmoziban. (A hatalmas Zookino egyébként minden előadáson félig üres volt — a mesterséges hírverés ellenére a közönség érdeklődése évről évre érezhetően csökkent a fesztivál iránt...) A film maga idillként indul. Békés, zavartalan, napsütötte tájon, elhagyatott erdőszélen árkot ás, állást épít egy amerikai gyalogosraj. Néhány ember mindössze maguk sem veszik komolyan a háborúsdit, úgy érezzük, hogy az egész valami groteszk Svejk-történet irányába alakul. A katonák butaságokat beszélnek, hülye vicceket eszelnek ki egymás bosszantására, unatkoznak. Háború, ellenség? Sehol. Az egész láthatólag csak egy értelmetlen parancs lélektelen végrehajtása. Aztán feltűnik egy kislány, kerékpáron jön, tejet visz egy kis kannában. Először csak megállítják: „Kihallgatás” következik. Talán csak formális, unett „biztonsági intézkedés” . .. Aztán a kérdések egyre gyanakvóbbak, egyre ellenségesebbek, egyre értelmetlenebből gonoszak. A katonák, akiket a semmittevés idején egyszerű fajankókként ismertünk meg („olyanok, mint bárki más”) lassan vadállatokká lesznek. Iszonyú brutalitással, röhögve erőszakolják meg a sikoltozó kis vietnami lányt. Sorban, valamennyien. Végül a szuronyok döféseivel megölik, hulláját vízbe hajítják. Egyetlen egy akad a katonák közt, akiben megszólal az emberség: tiltakozik, nem vesz részt a gaztettben. Jelenti az ügyet: tisztjei csendesíteni igyekeznek, s el akarják tussolni, ami történt. A film végén megjelenik a felirat: igaz történetet láttunk, a valódi szereplőket először hosszú börtönbüntetésre ítélte a hadbíróság, az ítéleteket később enyhítették, a tettesek ma már megint szabad emberek, vagy rövidesen szabadulnak. Ennyi a film. Egy szennyes háború fotográfiája egyetlen epizódban. A bemutatót taps fogadta, a rendezőt, s a szereplőket virágcsokor. Másnap híre járt, hogy „valami baj történt”. Dusan Makavejev, az ismert jugoszláv filmrendező, a zsűri tagja lemondott. Hírek keringtek arról: lemondásának oka, hogy a zsűri kizárta az O. K. című filmet a versenyből. Megjelent az első cáfolat: nem igaz, a zsűri egyetlen filmet sem zár ki. És ekkor megindult az áttekinthetetlenné váló események lavinája. Miguel Littin, a Naguestoro-i sakál című chilei versenyfilm rendezője sajtóértekezleten jelenti be, hogy filmjét — az O. K. rendezője iránti szolidaritásból — visszavonja a versenyről. „Nem bocsátom filmemet olyan zsűri ítélete alá, amely politikai cenzúrát óhajt gyakorolni az amerikai imperializmus védelmében’’ — hangzik a nyilatkozat. Saját filmjéről nem is beszél. A Nagueltoro-i sakál megérdemelte volna, hogy a sajtó képviselői alaposan informálódjanak róla, de Littin sajtóértekezletén már a filmről szinte szó sem esett. Sorban érkeznek a lemondások hírei. Verhoeven bejelenti, akár „kizárták” a filmjét, akár nem, filmje nincs többé versenyben. Visszavonják a versenyből a brazil, az argentin, az olasz filmet — hírek keringenek a zsűri lemondásáról. De a zsűri és elnöke, George Stevens (USA) láthatatlan. A zsűri nem áll a sajtókonferencia nyilvánossága elé. A zsűri nem nyilatkozik arról, mi történik és mi történt. A zsűri hallgat. „Egy magát megnevezni nem akaró informátor” közli a sajtóval, hogy a zsűri igenis ki akarta zárni a versenyből az O. K.-t. Jelenet Roy Andersson bájosan „jólnevelt” versenyfilmjéből, a „Svéd szerelmi történet”ből. A két főszereplő : Ann Sofie Kylin és Rolf Sohlman idei, huszadik Berlinalét, a nyugatberlini nemzetközi filmfesztivált a jubileum jegyében készültek megrendezni. Huszadik Berlinale! Minden eddiginél fényesebbnek ígérkezett. A jubileumi Berlinale végül a szó legszabályosabb értelmében felrobbant. Kimúlt - nem úgy, mint a tavaly előtti cannes-i, amelyet egyértelműen a baloldal óhajtott átalakítani, hanem végetért, anélkül, hogy az egymásnak ellentmondó, egymást cáfoló nyilatkozatok és ellennyilatkozatok özönében a fesztiválra összesereglett több száz újságírónak módja lett volna a valódi helyzetet átlátni. Annyi bizonyos, a nemzetközi kulturális életben példátlan botrány a Berlinalét — jelenlegi formájában mindenesetre - megszüntette. 14