Film Színház Muzsika, 1970. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1970-07-18 / 29. szám

A fesztivál igazgatósága nyilatkozik, nem kizárásról volt szó. A zsűri csak 7:1 arányú szavazással úgy döntött, kérdést intéz az előzsűrihez és a fesz­tivál igazgatóságához, nem sérti-e az O. K. bemutatása a fesztivál egyik alapszabályát? (A hivatkozott szabály azt mondja ki, hogy a Berlinalén nem vehet részt olyan versenyfilm, amely valamely or­szág iránti gyűlölet felkeltésére alkal­mas, vagy amely a nemzetek barátsá­gos kapcsolatait sérti.) A zsűri tehát csak „informálódni akart”, vajon az O. K.­­ nem sérti-e meg ezt az alapszabályt? A sajtókonferencia felháborodott füttykoncerttel fogadja a szőrszálha­sogató bejelentést. Kiáltások: Disznó­­ság! Manipuláció! Miért nincs itt a zsűri elnöke? A hangulatot tovább paprikázza egy másik ügy: Carlos Saurának, Geral­dine Chaplin férjének, a többször is Berlinale-nyertes spanyol rendezőnek kiválasztott filmjét Franco hatóságai betiltották. Helyette egy, a spanyol kormány által küldött film szerepel a fesztivál hivatalos programján. Az igazgatóság tehát meghajolt a Franco­­rezsim politikai cenzúrája előtt — hangzanak a felháborodott felszólalá­sok. És akkor most ismét merénylet készül, ezúttal az amerikai politika vé­delmében? Ez a híres „demokratikus és szabad művészet”? Elvégre a zsűrinek nincs joga meg­szabni, mely filmek szerepelnek a programon! A zsűri feladata: díjat ad­ni, vagy díjat nem adni. Mit képzel a zsűri?! A zsűri túllépte hatáskörét és ezzel diszkvalifikálta önmagát. A hely­zetről cikkek százai jelennek meg, a lapok öles betűkkel tudósítanak az át­tekinthetetlen „alkotmányjogi” bot­rányról, a rossz információs appará­tust támadják, amely elzárja a hírfor­rásokat. Végül, éjszaka, rendkívüli sajtóérte­kezlet a zsúfolásig telt konferenciate­remben. Hihetetlen izgalom, rádió­közvetítés, tévékamerák, kiáltozás, zűr­zavar. Halálos csend lesz, amikor Walter Schmieding, a Berliner Festwoche igazgatója bejelenti: az igazgatóság felkérte a zsűrit a lemondásra. A következő napok eseményei nem férnek be egy rövidre szabott be­számoló kereteibe. Vádak, viszontvá­­dak, gyanúsítások, alkotmányos „ex lex”. Díjak nincsenek, zsűri nincs, a filmek „versenyen kívül" megtekint­hetők. Mi is történt voltaképpen? A város­házán, Stein kultúrszenátor jelenlété­ben ismét monstre sajtóértekezlet. Ste­vens, a zsűri volt elnöke Schmiedinget vádolja, mert — úgymond — „az igaz­gatóság nem védte meg a zsűrit a gya­núsító támadásoktól”. Schmieding meghazudtolja Steven­set: „korrekt módon jártam el, nem én voltam az, aki intrikáltam”. A vita szinte kabaréba illik. Stevens arra hivatkozik, nem tud németül, nem olvasta, miket írtak a lapok. Ami bizonyos: Schmieding lemon­dott, dr. Bauer, a fesztivál igazgatója szintén. A zsűri elnöke és a zsűri szin­tén. A filmek nagy részét a verseny­ből visszavonták — maguk az alkotók A XX. Berlinale kimúlt. Mint A-ka­­tegóriájú nemzetközi fesztivál meg­szűnt létezni. A történteket illetően nem szeretnék kétes és igazolhatatlan teóriákat felállítani. De elgondolkoz­tató, hogy a Berliner Zeitung, a jobb­oldali bulvársajtó hecclapjainak leg­­szálasabbja egészoldalas interjút kö­zölt dr. Wolfram Engelbrechttel, a Né­met Mozitulajdonosok Szövetségének elnökével. Engelbrecht úr nem is titkolja meg­elégedését. Szavaiból kiderül, a német filmtőke örül annak, hogy a Berlinale szétrobbant. — Ilyen filmeket! — mondja Engel­­brecht úr. — Hiszen ezen a fesztivá­lon folyton „művészfilmeket” adtak! Erre nem jön be a közönség! Színes, nagy hatású közönségfilmek kellenek, igazi sztárparádékkal! Majd talán Münchenben megcsináljuk! Elvégre, ha Berlinben néha egy-egy közönség­­siker is műsorra került, a kritika rög­tön rávetette magát és szétmarcangol­ta! Így aztán az igazi közönségfilme­ket a producerek már évek óta nem is küldték Berlinbe! Itt folyton politizál­tak! Művészkedtek, a közönség pedig nem jött be a moziba! Most aztán itt van: ez az eredmény. Így az elnök. A „vonal” világos: mindenről a kritika tehet. Meg a bal­oldal. A „haladók”. No, majd jövőre, öle, Münchenben! Ott aztán nem lesz vita, protestálás, „baloldaliság". Ott rend lesz, színes, szélesvásznú, szagos sztárparádé! És akkor — minden O. K. Több­ filmet a tömegek számára! Ez az egészoldalas interjú címe. Mert per­sze Engelbrecht úrnak a tömegek fáj­nak. A tömegek, amelyektől ezek a fránya intellektuelek elvették a szóra­kozás jogát, az ilyen mindenféle O. K.­­szerű filmekkel! Nyugat-Berlin kellően demonstrálta, hogy a nagytőke, a nagy filmcégek ér­dekében, miként használja a tömegek „védelmét” saját érdekei védelmezé­­sére. Amikor a botrány kitört... Michael Verhoeven rendező (a mikrofonnál) bejelenti: O. K. című filmjét visszavonja. (A kép szélén Schmieding, a Berliner Fest­woche igazgatója, középen Rob Houwer producer és dr. Alfred Bauer, a filmfesztivál igazgatója) Az egyik gyilkos amerikai katona az O. K. című filmben

Next