Film Színház Muzsika, 1970. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1970-07-18 / 29. szám
A fesztivál igazgatósága nyilatkozik, nem kizárásról volt szó. A zsűri csak 7:1 arányú szavazással úgy döntött, kérdést intéz az előzsűrihez és a fesztivál igazgatóságához, nem sérti-e az O. K. bemutatása a fesztivál egyik alapszabályát? (A hivatkozott szabály azt mondja ki, hogy a Berlinalén nem vehet részt olyan versenyfilm, amely valamely ország iránti gyűlölet felkeltésére alkalmas, vagy amely a nemzetek barátságos kapcsolatait sérti.) A zsűri tehát csak „informálódni akart”, vajon az O. K. nem sérti-e meg ezt az alapszabályt? A sajtókonferencia felháborodott füttykoncerttel fogadja a szőrszálhasogató bejelentést. Kiáltások: Disznóság! Manipuláció! Miért nincs itt a zsűri elnöke? A hangulatot tovább paprikázza egy másik ügy: Carlos Saurának, Geraldine Chaplin férjének, a többször is Berlinale-nyertes spanyol rendezőnek kiválasztott filmjét Franco hatóságai betiltották. Helyette egy, a spanyol kormány által küldött film szerepel a fesztivál hivatalos programján. Az igazgatóság tehát meghajolt a Francorezsim politikai cenzúrája előtt — hangzanak a felháborodott felszólalások. És akkor most ismét merénylet készül, ezúttal az amerikai politika védelmében? Ez a híres „demokratikus és szabad művészet”? Elvégre a zsűrinek nincs joga megszabni, mely filmek szerepelnek a programon! A zsűri feladata: díjat adni, vagy díjat nem adni. Mit képzel a zsűri?! A zsűri túllépte hatáskörét és ezzel diszkvalifikálta önmagát. A helyzetről cikkek százai jelennek meg, a lapok öles betűkkel tudósítanak az áttekinthetetlen „alkotmányjogi” botrányról, a rossz információs apparátust támadják, amely elzárja a hírforrásokat. Végül, éjszaka, rendkívüli sajtóértekezlet a zsúfolásig telt konferenciateremben. Hihetetlen izgalom, rádióközvetítés, tévékamerák, kiáltozás, zűrzavar. Halálos csend lesz, amikor Walter Schmieding, a Berliner Festwoche igazgatója bejelenti: az igazgatóság felkérte a zsűrit a lemondásra. A következő napok eseményei nem férnek be egy rövidre szabott beszámoló kereteibe. Vádak, viszontvádak, gyanúsítások, alkotmányos „ex lex”. Díjak nincsenek, zsűri nincs, a filmek „versenyen kívül" megtekinthetők. Mi is történt voltaképpen? A városházán, Stein kultúrszenátor jelenlétében ismét monstre sajtóértekezlet. Stevens, a zsűri volt elnöke Schmiedinget vádolja, mert — úgymond — „az igazgatóság nem védte meg a zsűrit a gyanúsító támadásoktól”. Schmieding meghazudtolja Stevenset: „korrekt módon jártam el, nem én voltam az, aki intrikáltam”. A vita szinte kabaréba illik. Stevens arra hivatkozik, nem tud németül, nem olvasta, miket írtak a lapok. Ami bizonyos: Schmieding lemondott, dr. Bauer, a fesztivál igazgatója szintén. A zsűri elnöke és a zsűri szintén. A filmek nagy részét a versenyből visszavonták — maguk az alkotók A XX. Berlinale kimúlt. Mint A-kategóriájú nemzetközi fesztivál megszűnt létezni. A történteket illetően nem szeretnék kétes és igazolhatatlan teóriákat felállítani. De elgondolkoztató, hogy a Berliner Zeitung, a jobboldali bulvársajtó hecclapjainak legszálasabbja egészoldalas interjút közölt dr. Wolfram Engelbrechttel, a Német Mozitulajdonosok Szövetségének elnökével. Engelbrecht úr nem is titkolja megelégedését. Szavaiból kiderül, a német filmtőke örül annak, hogy a Berlinale szétrobbant. — Ilyen filmeket! — mondja Engelbrecht úr. — Hiszen ezen a fesztiválon folyton „művészfilmeket” adtak! Erre nem jön be a közönség! Színes, nagy hatású közönségfilmek kellenek, igazi sztárparádékkal! Majd talán Münchenben megcsináljuk! Elvégre, ha Berlinben néha egy-egy közönségsiker is műsorra került, a kritika rögtön rávetette magát és szétmarcangolta! Így aztán az igazi közönségfilmeket a producerek már évek óta nem is küldték Berlinbe! Itt folyton politizáltak! Művészkedtek, a közönség pedig nem jött be a moziba! Most aztán itt van: ez az eredmény. Így az elnök. A „vonal” világos: mindenről a kritika tehet. Meg a baloldal. A „haladók”. No, majd jövőre, öle, Münchenben! Ott aztán nem lesz vita, protestálás, „baloldaliság". Ott rend lesz, színes, szélesvásznú, szagos sztárparádé! És akkor — minden O. K. Több filmet a tömegek számára! Ez az egészoldalas interjú címe. Mert persze Engelbrecht úrnak a tömegek fájnak. A tömegek, amelyektől ezek a fránya intellektuelek elvették a szórakozás jogát, az ilyen mindenféle O. K.szerű filmekkel! Nyugat-Berlin kellően demonstrálta, hogy a nagytőke, a nagy filmcégek érdekében, miként használja a tömegek „védelmét” saját érdekei védelmezésére. Amikor a botrány kitört... Michael Verhoeven rendező (a mikrofonnál) bejelenti: O. K. című filmjét visszavonja. (A kép szélén Schmieding, a Berliner Festwoche igazgatója, középen Rob Houwer producer és dr. Alfred Bauer, a filmfesztivál igazgatója) Az egyik gyilkos amerikai katona az O. K. című filmben