Film Színház Muzsika, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-02-13 / 7. szám
A Vígszínház próbáján Hatan Harry Hope vendéglőjéből Az Első a jeges bemutatója előtt látogattunk el a Vígszínházba. A színpad Harry Hope vendéglőjét ábrázolja New York külvárosában. A lakók már több évtizede élnek itt, az ital eltompító, a régi emlékeket megszépítő távlatában. Reményeik roncsaiba kapaszkodnak, s e különös éjjeli menedékhelyen a mindenkori holnapra, az élet újrakezdésének lehetőségére várnak. A próbákat Horvai István vezeti. A darabról, a szerepekről beszélgetünk a színészekkel. — Harry Hope fogadójának egyik legjellegzetesebb tagját játszom. James Cameron haditudósító volt a búr háborúban. Olyan, mint egy szeretetreméltó, gyengéd kisfiú, aki nem nőtt fel soha. Ismétlődő szava a „holnap”, ezért csúfolják Holnap Jimmynek. Holnap kivasaltatja a ruháját, megsarkaltatja a cipőjét és elmegy dolgozni. A színészi megoldást úgy keresem, hogy kevesebbet mozgok a többieknél, arckifejezésem révedező, mint aki színes álmokat lát, lágyak a gesztusaim, hangom borongós, kicsit fátyolos. — Joe Mott fekete bőrű és minden vágya, hogy fehérnek tartsák. A figura állandó kisebbségi érzése leküzdésének megéreztetésére folyton mozgok, söprők, asztalt rendezek. Ha más kihúzza magát, én lekuporodom, ha a többiek széken ülnek, én sörösládán húzom meg magam. Kezemen két sárkefe van és állandóan, szinte öntudatlanul tisztítom a többiek lábát. Külön pohárból iszom, és mikor elhagyni készülök a fogadót, odavágom a földre — nehogy fehér embernek kelljen innia utánam. — Két Hickeyt kell eljátszanom. A régit, a vidám, könnyelmű gavallért, akinek jókedvére annyira vágynak a többiek, s ez a kedély fel-felcsillan most is, meg a másik Hickeyt, aki leszokott az italról és ki akarja ábrándítani eddigi hazug ábrándozásaikból az ivócimborákat. Arra akarja rávenni őket, hogy őszintén nézzenek szembe önmagukkal, merjenek tükröt tartani valódi énjük elé. Ezt a tükröt O’Neill tartja a századeleji New York múltja, jelene és jövője elé. Színészi kompozíció és adagolás kérdése mindezt megéreztetni. Eleinte csak egy félbeszakadt mondat, elharapott szó sejteti Hickey lelkiállapotát, később fokról fokra tárulkozik fel, egészen addig, amíg bevallja, hogy megölte a feleségét. Mikor idáig ér az ügynök — életünk vigéce —, a többiek a delirium mélyéről, rajta keresztül látják meg önmagukat is. Tahi Tóth László, Darvas Iván és Tomanek Nándor O’Neill-darabjának próbáján (Kotnyek Antal felv.) Hickey, az ügynök