Film Színház Muzsika, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-13 / 7. szám

A Vígszínház próbáján Hatan Harry Hope vendéglőjéből Az Első a jeges bemutatója előtt látogattunk el a Vígszínházba. A színpad Harry Hope vendéglőjét ábrázolja New York külvárosában. A lakók már több évtizede élnek itt, az ital eltompító, a régi emlékeket megszépítő távlatában. Reményeik roncsaiba kapaszkodnak, s e külö­nös éjjeli menedékhelyen a mindenkori holnapra, az élet újrakezdésé­nek lehetőségére várnak. A próbákat Horvai István vezeti. A darabról, a szerepekről beszélgetünk a színészekkel. — Harry Hope fogadójának egyik legjel­legzetesebb tagját játszom. James Cameron haditudósító volt a búr háborúban. Olyan, mint egy szeretetreméltó, gyengéd kisfiú, aki nem nőtt fel soha. Ismétlődő szava a „holnap”, ezért csúfolják Holnap Jimmy­­nek. Holnap kivasaltatja a ruháját, meg­­sarkaltatja a cipőjét és elmegy dolgozni. A színészi megoldást úgy keresem, hogy kevesebbet mozgok a többieknél, arckife­jezésem révedező, mint aki színes álmokat lát, lágyak a gesztusaim, hangom boron­­gós, kicsit fátyolos. — Joe Mott fekete bőrű és minden vá­gya, hogy fehérnek tartsák. A figura ál­landó kisebbségi érzése leküzdésének meg­­éreztetésére folyton mozgok, söprők, asz­talt rendezek. Ha más kihúzza magát, én lekuporodom, ha a többiek széken ülnek, én sörösládán húzom meg magam. Keze­men két sárkefe van és állandóan, szinte öntudatlanul tisztítom a többiek lábát. Kü­lön pohárból iszom, és mikor elhagyni ké­szülök a fogadót, odavágom a földre — ne­hogy fehér embernek kelljen innia utá­nam. — Két Hickeyt kell eljátszanom. A ré­git, a vidám, könnyelmű gavallért, akinek jókedvére annyira vágynak a többiek, s ez a kedély fel-felcsillan most is, meg a másik Hickeyt, aki leszokott az italról és ki akarja ábrándítani eddigi hazug ábrán­dozásaikból az ivócimborákat. Arra akarja rávenni őket, hogy őszintén nézzenek szembe önmagukkal, merjenek tükröt tar­tani valódi énjük elé. Ezt a tükröt O’Neill tartja a századeleji New York múltja, jele­ne és jövője elé. Színészi kompozíció és adagolás kérdése mindezt megéreztetni. Eleinte csak egy félbeszakadt mondat, el­harapott szó sejteti Hickey lelkiállapotát, később fokról fokra tárulkozik fel, egészen addig, amíg bevallja, hogy megölte a fele­ségét. Mikor idáig ér az ügynök — életünk vigéce —, a többiek a delirium mélyéről, rajta keresztül látják meg önmagukat is. Tahi Tóth László, Darvas Iván és Tomanek Nándor O’Neill-darabjának próbáján (Kotnyek Antal felv.) Hickey, az ügynök

Next