Film Színház Muzsika, 1971. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-03 / 27. szám

A 27. hét Fesztivál előtt Még nem felejtettük el a Szerelem cannes-i sikerét, s már­is új, nagy vizsga vár a magyar filmművé­szetre: a hónap második fe­lében kezdődő moszkvai fesztivál. Fábri Zoltán filmje, az Isten hozta, őr­nagy úr é s természetesen rangos művészküldöttség képviseli majd hazánkat Moszkvában, s amint elő­zetes értesülések mondják: igen erős mezőnyben. Ennek, persze, nemcsak valamiféle versenyjellege lesz, noha ez sem közöm­bös, s ha babonásak len­nénk, hát joggal emlékez­tetnénk: Fábrinak már olyan sikere volt — hat év­vel ezelőtt — a moszkvai filmfesztiválon, hogy ez bi­zony jó előjel. Emlékezetes számunkra a Húsz óra cí­mű Fábri-film igen magas értékelése — megosztott fő­díjat kapott — s a díjkiosz­tás méltán jelezte az új magyar filmművészet egyik nagy pillanatát. Azt is mondhatnák: jó jel maga a film, mert jó film, s az alapművet , Örkény Ist­ván Tótékját Moszkva és Leningrád színházi közön­sége nemcsak megismerhet­te az idei tavaszon, hanem meg is szerette. A Tóték ma már a szovjet színházi közvélemény számára erős fémjelző és mérce: kiváló szovjet művészek vitték színpadra. Most alighanem érdekes lesz az összehason­lítás: a magyar dráma (és zene) szovjetunióbeli fesz­tiválja után az „örkény”­­darab hogyan hat filmen, egy nagy rendezőegyéniség alkotásában. Mindez valóban izgal­mas művészi problematikát rejteget, s nemcsak tréfás kabalák játékait. De túl ezen, s a filmverseny izgal­mán, a moszkvai filmfesz­tivál , s ez nem kétséges idén is a filmművészet ha­ladását és humanizmusát szolgálja majd. Olyan talál­kozó ez, amelyen fontos a verseny, izgalmas a zsűri munkája (ki kapja vajon a díjakat), szép lesz az elma­radhatatlan művészparádé, de a legszebb cél: a film­művészet hatósugarának szélesítése — a holnap ér­dekében. Ezért várjuk örömteli iz­galommal a moszkvai film­­fesztivál megnyitását. Kezdődik a nyári szezon Szentendre város főterén, a Margitsziget fái alatt, a városligeti Körszínház­ban, a fertőrákosi Barlang-színpadon s a gyulai Várban vagy megtartották az első bemutatókat, vagy a közeli napokban kerül erre sor; kezdődik a szín­házi élet különös korszaka, a nyári szezon. A meglepő színterek érdekes produkciókat kereteznek; fenti képünk Szent­endrét idézi és Paisiello zenés játékát, amely a jelenlegi magyar átültetésben Botcsinálta bölcsek címmel került színre, lapunk zártakor. A következő olda­lakon e különös színházi produkciók hangulatából adunk ízelítőt. (Kotnyek Antal felvétele)

Next