Film Színház Muzsika, 1971. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1971-08-21 / 34. szám

— Egyetlen és nagy élményt hozó találkozásom a Beszterce ostromának Pongrácz grófja. Tulajdonképpen kettős találkozás volt, mert a rádió­ban is eljátszhattam, nemcsak fil­men. A Beszterce ostromát olyan sokszor és oly sokáig vetítették, hogy szinte nem is maradt használható kópiája. És mennyien nincsenek már köztünk a szereplői közül! Rátkai Márton, Vízvári Mariska, Lehotay Árpád, Tapolczai Gyula, Justh Gyula ... Ajtay Andor, a Sybill hajdani szegedi Konstantin nagyhercege ép­pen abban az évadban lesz az Ope­rettszínház éves tagja, amikor Jacobi nagyoperettjét is felújítja a színház. — Egyébként a Fővárosi Operett­színházban nem leszek „újonc”. An­nak idején vendégszerepeltem az Okos mamában, az ő vagy őben, ezerkilencszáznegyvenkilenctől öt­venegyig tagja voltam a színháznak. Akkor a Bécsi diákokban, a Palota­szállóban, A montmartrei ibolyában léptem föl, az utóbbit rendeztem is. Néhány évvel ezelőtt pedig A Tün­dérlaki lányok zenés változatában játszottam a bárót. A Noszty fiú esete Tóth Marival próbái szeptemberben kezdődnek. bemutató: november végén. (déel) TELEFON A SZÍNÉSZNŐNEK Fölhívjam? Már-már nyúlok a tele­fonért, amikor a naptárra kell néznem. Augusztus tizenkettedike. Teljességgel „holt idő”. A két nyári előadássorozat a két szabadtéri színpadon befejező­dött, Tolnay Klári nem játszik már, eddig kellett volna nála érdeklődni. De még korai volt. Most már lehetne. Cse­­hov-ügyben. Mert a Madách Színház Sirály-bemutatójának — amelyet Ádám Ottó rendez — ő lesz Arkagyina Nyikolajevnája. Fölhívjam? Talán már nincs is itt­hon. Nyilván pihen valahol. Kipiheni az elmúlt évadot meg az eddigi nya­rat, a két kánikulai szerepet. De ha történetesen otthon volna is — jól is­merem kedves humorát, bájos öniró­niáját! —, ilyesmiket mondana: — Most éppen nem vagyunk mű­vésznők. Azt sem tudom, hol a Madách Színház. Csehovot nem ismerem. Házi­­asszonykodom, befőzök. Majd szeptem­berben ... Fölhívjam? Hiszen voltaképp augusztus tizenkettedikén még rövid, információs kis interjút sem illik kér­ni. Holt idő! De Tolnay Klári soha nem zárkózik el a hírlapíró elől, hi­szen ő maga riporter is! Ugye, szokták hallgatni riportjait a rádióban?! És tudja, hol a Madách Színház is. És Cse­hovot jól ismeri. Kétszer is volt már a Három nővér Irinája: nem sokkal a felszabadul­ás után a Vígszínházban, ötvennégyben pedig a Madách Szín­ház színpadán, mind a kétszer Tímár József Versinyinje társaságában. („Csak álmodoztam a szerelemről, már régóta álmodozom, éjjel és nappal, de a lelkem olyan, mint egy drága zongo­ra, mely be van zárva és a kulcsa, a kulcsa elveszett...”). És játszotta a Cseresnyéskert Ra­­nyevszkaja földbirtokosnőjét. („Hadd üljek még egy pillanatig. Ezek a fa­lak ... ez a tető itt felettünk, most egyszerre olyan forró sóvárgással, olyan gyöngéd szeretettel nézek rájuk, mintha eddig sohase láttam volna őket...”). És ő volt A medve Jelena Ivanov­­nája, akinek gödröcske van az arcán. („Az én szerelmem el nem alszik mindaddig, míg majd valamikor sze­gény árva szívem verése is el nem áll...”) És ő lesz majd az új évadban Arka­gyina, aki színésznő, akinek hetven­ezer rubel megtakarított pénze van, mégsem vesz fiának télikabátot; Irina Nyikolajevna Arkagyina, néhai férje után Trepljova, aki... Aki ugyancsak Irina, mint az a Három nővér-beli, a legkisebbik lány ... Arkagyina, akiről azért már most elmondhatnánk egyet és mást. Tárcsáztam. Tolnay Klári száma nem válaszolt. (déel) 9

Next