Film Színház Muzsika, 1971. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1971-07-03 / 27. szám
Kezdődik a nyári szezon (Folytatás) Mindenesetre a színpadra állításnál igyekszem a valóság és a stilizáltság közötti szűk mezsgyén mozogni. A Ramajana milyen helyet foglal el eposzrendezői munkásságában? — Elsősorban szeretném leszögezni, hogy nem lettem eposzrendező, egyszerűen csak olyan kincsesbányára bukkantam, amely önként kínálja a népek költészetének, kultúrájának megismerését. Hogy úgy mondjam: tiszta forrást találtam. Elsődleges művészi célkitűzésem ugyanis, hogy az elkényelmesedett polgári színjátszással szakítva, új színpadi játékformákat keressek. Meggyőződésem, hogy nem lehet tovább járni a kitaposott úton. Ugyanakkor szeretném a színjátszás Európa-centrikussága ellen is felvenni a harcot. S így jutottam el az indiai színházhoz. Hiszem és vallom: a színházi forradalmak nem nélkülözhetik a keleti irodalom termékeit! A Ramajana cselekménye hangsúlyozottan drámai és izgalmas, a feldolgozása pedig rengeteg problémát jelentett számomra. Úgy igyekeztem megoldani, hogy legyen hű az eredetihez, hogy az előadások majd ne a népeink közötti felfogásbeli távolságot hangsúlyozzák, erősítsék fel, amiben a régi mondandó a mával ölelkezik. — Ezt szolgálják a kísérőzenében fellelhető modern zenei motívumok is? — Igen, s ez nem erőltetett, hiszen az európai muzsikában a modern beat-zenében, sőt az egyik legmodernebb musicalben, a Hair zenéjében is fellelhetők a régi hindu dallammotívumok. A próbákon állandóan jelen van Amar Kumar Sinha újságíró, a felkészülés hindu szakértője és tanácsadója, aki nagy lelkesedéssel és figyelemmel kíséri a színészek játékát. Nemcsak annak örül — mint mondta —, hogy a magyar közönség most megismeri nagy nemzeti eposzukat, hogy közelebb kerül a hindu nép lelki világához, hanem annak is, hogy Kazimir Károlynak sikerült egyetlen estére tömöríteni a Ramajana lényegét. — Nálunk ugyanis — mondja — a teljes művet viszik általában színpadra, amelynek játékideje — miután terjedelme 48 000 sor — harminc napon keresztül mintegy három óra. Igaz, most Delhiben egy „rövidített” változatot játszanak, ami csak tíz estén át tart. A magyar feldolgozásban egyébként sok olyan ötlet van, ami a mi számunkra is tanulságul szolgálhat. Kitűnő például, hogy Ravana alakját egyszerre több színész személyesíti meg — nálunk ezt álarcokkal oldják meg. Az előadás előnyére válik majd az is, hogy a hosszú monológokat tagolják. Ötletes a dráma elején a szereplők bemutatása is. Nálunk erre persze nincs szükség, mert mindenki tudja, hogy a drámában ki kicsoda! A szünetnek közben vége. A színészek ismét elfoglalják helyüket a színpadon, s folytatják megerőltető munkájukat. Igen, megerőltető a munka, mert nemcsak a szokásos színészi feladatokat kell megoldaniuk, hanem időnként akrobatikus ügyességet kívánó mozgásokat is, Molnár Lajos koreográfus irányításával. Körmendi Judit Bánki Zsuzsa Kaikoi és Mandodák alakját viszi színpadra Ráma, Szitá és Laksmana (Mécs Károly, Venczel Vera és Csikós Gábor) Ráma, Szitá és a női kar (Mécs Károly és Venczel Vera) (Laczkovich László felvételei)