Film Színház Muzsika, 1971. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-03 / 27. szám

Kezdődik a nyári szezon (Folytatás) Mindenesetre a színpadra állításnál igyekszem a valóság és a stilizáltság közötti szűk mezsgyén mozogni. A Ramajana milyen helyet foglal el eposzrendezői munkásságában? — Elsősorban szeretném leszögezni, hogy nem lettem eposz­rendező, egy­szerűen csak olyan kincsesbányára bukkantam, amely önként kínálja a népek költészetének, kultúrájának megismerését. Hogy úgy mondjam: tiszta forrást találtam. Elsődleges mű­vészi célkitűzésem ugyanis, hogy az elkényelmesedett polgári színjátszás­sal szakítva, új színpadi játékformá­kat keressek. Meggyőződésem, hogy nem lehet tovább járni a kitaposott úton. Ugyanakkor szeretném a szín­játszás Európa-centrikussága ellen is felvenni a harcot. S így jutottam el az indiai színházhoz. Hiszem és vallom: a színházi forradalmak nem nélkülöz­hetik a keleti irodalom termékeit! A Ramajana cselekménye hangsúlyozot­tan drámai és izgalmas, a feldolgozása pedig rengeteg problémát jelentett számomra. Úgy igyekeztem megoldani, hogy legyen hű az eredetihez, hogy az előadások majd ne a népeink közötti felfogásbeli távolságot hangsúlyozzák, erősítsék fel, amiben a régi mondandó a mával ölelkezik. — Ezt szolgálják a kísérőzenében fellelhető modern zenei motívumok is? — Igen, s ez nem erőltetett, hiszen az európai muzsikában a modern beat-zenében, sőt az egyik legmoder­nebb musicalben, a Hair zenéjében is fellelhetők a régi hindu dallammotí­vumok. A próbákon állandóan jelen van Amar Kumar Sinha újságíró, a felké­szülés hindu szakértője és tanács­adója, aki nagy lelkesedéssel és figye­lemmel kíséri a színészek játékát. Nemcsak annak örül — mint mondta —, hogy a magyar közönség most megismeri nagy nemzeti eposzukat, hogy közelebb kerül a hindu nép lelki világához, hanem annak is, hogy Ka­zimir Károlynak sikerült egyetlen es­tére tömöríteni a Ramajana lényegét. — Nálunk ugyanis — mondja — a teljes művet viszik általában színpad­ra, amelynek játékideje — miután ter­jedelme 48 000 sor — harminc napon keresztül mintegy három óra. Igaz, most Delhiben egy „rövidített” válto­zatot játszanak, ami csak tíz estén át tart. A magyar feldolgozásban egyéb­ként sok olyan ötlet van, ami a mi számunkra is tanulságul szolgálhat. Kitűnő például, hogy Ravana alakját egyszerre több színész személyesíti meg — nálunk ezt álarcokkal oldják meg. Az előadás előnyére válik majd az is, hogy a hosszú monológokat ta­golják. Ötletes a dráma elején a sze­replők bemutatása is. Nálunk erre persze nincs szükség, mert mindenki tudja, hogy a drámában ki kicsoda! A szünetnek közben vége. A színé­szek ismét elfoglalják helyüket a szín­padon, s folytatják megerőltető mun­kájukat. Igen, megerőltető a munka, mert nemcsak a szokásos színészi fel­adatokat kell megoldaniuk, hanem időnként akrobatikus ügyességet kí­vánó mozgásokat is, Molnár Lajos ko­reográfus irányításával. Körmendi Judit Bánki Zsuzsa Kaikoi és Mandodák­ alakját viszi színpadra Ráma, Szitá és Laksmana (Mécs Károly, Venczel Vera és Csikós Gábor) Ráma, Szitá és a női kar (Mécs Károly és Venczel Vera) (Laczkovich László felvételei)

Next