Film Színház Muzsika, 1971. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1971-09-04 / 36. szám

TELEVÍZIÓ televízió televízió Gáli István jegyzete: Előadóművészet MŰSORÓRÁK SZÁZAI MERÜLNEK MAJD fele­désbe, amikor Jancsó Ad­rienne szavalatára még mindig emlékezni fogok. A Föld édesanyám című műsora különleges temati­kájával is külön figyelmet érdemel. A népköltészet re­mekléseiből állította össze, főleg népballadákból, de visszanyúlt a még ősibb ré­tegekhez, a ráolvasásokhoz és babonákhoz. Tehát a né­pi tudatvilágnak ahhoz az ősi szintjéhez, ahol a rette­gések és szenvedélyek, a téveszmék és balhitek még meztelenül és leplezetlenül mutatkoznak meg. Itt a szavaknak még különleges erőt tulajdonítanak. Olyan mágikus erőt, amivel — ma már tudjuk — a lehetet­lent akarták megvalósítani. A költészet gyökerei itt ka­paszkodnak meg, ide eresz­kednek vissza a mai napig. Korunkban, amikor már millió eszköze van az em­bernek, és rengeteg min­dent tud a környező világ­ról, a szavak már elvesztet­ték varázsukat; de a köl­tők őrzik még a régi hitet, hogy a kifejezhetetlent is ki lehet fejezni versben, és a költemény nem egyszerűen egymás mellé helyezett sza­vak halmaza. Tehát a költészet őskorát mutatta meg Jancsó Ad­rienne, az ő „szellemi ré­gészkedése” ismeretlen idő­mélységekbe kalauzolt visz­­sza. Akik tisztelik és szere­tik művészetét, tudják, hogy a népköltészetnek mi­lyen kiváló tolmácsolója. Nem mondanám róla azt, hogy „szavalóművész”, mert kevésnek érzem a szót. Az előadóművész fo­galma mintha pontosabban fejezné ki ezt a különleges tehetséget. Hiszen nemcsak verseket szaval, hanem elő tud adni, élményszerűvé tud tenni olyan szövegeket is, melyekben a nyelvi kon­centráció a költészet. Élet­művét jelenti a népkölté­szet búvárlása, mély átélé­se, értelmezése, felkutatása. Hogy a pódiumon népsze­rűsíti is, ez munkájának ta­lán csak kisebb fele — no­ha ezt ismerjük, ennek tap­solunk. A NYITOTT KÖNYV ál­landóan foglalkoztatja a kritikát, rengeteget írtunk róla, mert alig van még egy ilyen hullámzó színvonalú, de rendkívül fontos műso­ra a tévének. A Pausztovsz­­kij novelláit bemutató Fe­hér szivárvány ismét meg­lepetéssel szolgált. A gyen­ge műsor lehangoló „meg­lepetésével”. Akik ismerik ezt a nagy írót, elképedve néztek a képernyőre: mi­lyen huszadlagos lenyoma­ta ez a remekműveknek? Elbert János és Dalos Lász­ló váltig (és okkal) bizony­gatta, hogy az orosz próza huszadik századi mesterei tisztelhetjük benne, s a nagy író mellett a nagy embert is, akinek világhírét nemcsak könyvei, de tiszta és megindító szépségű mű­vészmagatartása is joggal alapozta meg. Remélem, a nézők nekik hittek és nem a szemüknek. Mert a be­mutatott dramatizálások szinte semmit nem tudtak érzékeltetni az írói nagy­ságból. Nem először írom, hogy vannak dramatizálhatatlan írók. Akiknek az írásmű­vészete nem a dialógusok­ban van. Az epikusi kom­pozíció, a leírások gazdag­sága, a stílus minden ár­nyalata elvész a jelenetté formálás során. Pausztovsz­­kijtól, ráadásul, nem is sze­rencsés kézzel válogattak. A Vadászebek csillagképe a spanyol polgárháború ide­jének aktuális írásai és ma már didaktikusak a mon­datok, mesterkélt az állás­­foglalás ; olvasmánynak még mindig megragadó, mert olyan különleges helyszínbe sűríti, jelképes erővel, a gondolati tartal­mat, hogy azt csodálni tud­juk. Egri István, Keres Emil és Kottár János nem tudhatta visszaadni a no­vellát. Ugyancsak kár volt az Üvegszilánkok­at kiemelni a kötetből. Ez a műhelyta­nulmány a maga lírikus esztétizálásával nem film­re való, a mondatokat nem lehet megeleveníteni, erre Pálos Zsuzsa, Ráday Imre és Zách János se volt ké­pes. Hogy azért jól is válo­gathattak volna, azt a Noc­turne bizonyítja. Ez is rej­tett drámaiságú történet, nincsenek benne nyílt konf­liktusok, de a dialógusban ott izzik, eljátszhatóan, a lélektani és történelmi drá­ma. Gábor Miklós alakítá­sa szinte kárpótolt a félre­­siklott műsorért. Az őrnagy különös alakját formálta meg, keménységből, szűk­szavúságból és gyermekes zavarból, hirtelen támadt érzelmekből. Basilides Zol­tán kocsija élénk színfolt, kiváló epizódalakítás. Dra­­hota Andrea azonban ide­genül m­ozgott ebben a csu­pa érzés világban. Horváth Jenő rendező legalább a szereposztással végezhetett volna jó munkát. Demján Edit sikeres versműsora a heti program emlékezetes eseménye volt Jancsó Adrienne előadóestjén Földédesanyám ! címmel mutatta be a népköltészet remekeit 1 26

Next