Film Színház Muzsika, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1972-06-10 / 24. szám

400 SOR a Hyppolit-rejtélyről Lehet-e csakugyan rejtélyről be­szélni? Misztikus képzeteket fűzni , egy filmvígjátékhoz természetesen nem volna helyénvaló dolog, mindamellett a Hyppolit, a lakás most már beigazol­­tan elévülhetetlen értéke és több mint négy évtized óta mindig megújítható sikere feltétlenül okot ad egy-két el­gondolkoztató kérdésre. Hogyan lehetséges az, hogy a ma­gyar hangosfilmgyártásnak megindu­lásától, 1931-től a felszabadulásig ter­jedő időszaka alatt elkészült több mint háromszázötven film közül épp ez a majdnem első (jáért majdnem, mert a legelső, a csúfosan megbukott Kék bál­vány két hónappal megelőzte) magas­­lik ki, mint ma is örömmel vállalt — s látott — filmművészeti hagyomá­nyunk és példaképünk? A Horthy­­korszakban is következett még a Hyp­polit után sok sikeres filmvígjáték, de egyik sem tudott hozzá felérő rangot és megbecsülést kivívni a szemünkben. Filmek viszonylatában a Hyppolit már túl van a matuzsálemi koron. Magyarországon 1896-ban indult meg a filmvetítés, ez volt a mozi őskora. Harminchat évvel később született meg a Hyppolit, a lakáj, s most már azóta negyvenegy év telt el. Ilyenfor­mán a Hyppolit a film történetének középkori időszakából való. Meghök­kentő, hogy még ma is milyen közvet­lenül tud szólni hazánk. Két verzióban Amikor ez a film készült, senki sem hitte és senki sem jósolta volna meg, hogy örökbecsű mű válik belőle. Vol­taképp nem is az volt a főszempont, hogy magyar fűmként állja meg a he­lyét, ennél sokkal fontosabbnak lát­szott, hogy jó német fűm legyen. Leg­alábbis a vállalkozónak, a prágai So­nor cégnek ez volt az üzleti elképzelé­se, ezért fektette bele a tőkéjét a két verzióban, németül és magyarul ké­szülő produkcióba. A német piac ösz­­szehasonlíthatatlanul nagyobb nyelv­­területével és filmkultúrájával üzleti­leg sokkal kecsegtetőbb volt. Filmet gyártani viszont az alig néhány hó­napja hangos technikára átépített ma­gyar filmgyárban, a Hunniában sokkal olcsóbban lehetett, mint Berlinben, Prágában vagy bárhol a világon. A magyar hangosfilmgyártás megindulá­sának hivatalos és igen ünnepélyes ak­tusa 1931. április 29-én zajlott le. Az akkor már csaknem egy évtizede úgy­szólván halódó, filmforgatást alig-alig látott zuglói filmgyárban azonnal meg is kezdődött a munka. Sikerült a hang­­felvétel lehetőségeit világszínvonalon megteremteni. Az akkor legkiválóbb és legmoder­nebb, egyenesen csodát ígérő Tobis Klang-hangfelvevő berendezést vásá­rolta meg a kultuszkormányzat. Ennek is tulajdonítható, hogy a jó öreg Hyp­polit hangja még ma is érthetőbb és él­vezhetőbb, mint nem egy ma készült magyar filmé. A jó hangfelvétel része­se volt azóta is sok magyar film sike­rében közreműködő hangmérnök, Lohr Ferenc. A Hyppolit magyar alkotói közül többen is Berlinben, a babelsbergi stú­dióban dolgoztak akkortájt, hiszen mindaddig, hazai filmgyártás hiányá­ban, itthon nem volt rá módjuk. Nóti Károly neve ettől függetlenül igen népszerű volt idehaza, hiszen a legsi­kerültebb kabarétréfák szerzője volt. Ugyanakkor a német filmvígjátékok keresett és ötletes szcenáriumírójaként odakint is jól ismerték. A Hyppolitot nem saját ötletéből írta, viszont ötle­teivel bőven megfűszerezte. De mikép­pen jutott a témához? Erről Zágon István e sorok írójának egyszer így beszélt: — Ez a film tulajdonképpen nem is mozidarabnak íródott, hanem színpa­di játéknak, ezt onnan tudom olyan biztosan, mert én írtam. Már próbál­ták is a Magyar Színházban, amikor a címszereplő, Csortos Gyula átszer­ződött a Nemzeti Színházhoz, s ezzel a próbák abba is maradtak. Én, ért­hetően, nagyon elkeseredtem. Ekkor azonban­­ sohasem sikerült megtud­nom, hogy kinek és miért — az jutott az eszébe, hogy a Hyppolit az a film­ötlet, amellyel talpra lehetne állítani a máris gyöngélkedő magyar hangos­filmgyártást. Megíratták a forgató­­könyvet Nóti Károllyal, a zenét Eise­­mann Mihállyal, és már ment is a stáb a műterembe. Vitték Csortost is ma­gukkal. Zágon István nem sokkal később önállóan is írt egy forgatókönyvet, eb­ből készült a Budai cukrászda című si­keres filmvígjáték. A Hyppolit, a la­kájt is bemutatták 1965-­66-ban, ze­nés színdarab formában a Kis Színpa­don, Kibédi Ervin (Hyppolit) és Ka­zal László (Schneider úr) főszereplésé­vel, de még megközelíteni sem tudta a film sikerét Székely István, a film rendezője, a Hyppolittal mutatkozott be itthon, mert addig ő is Berlinben dolgozott, több német filmet rendezett 1929—30- ban, s jó mesterségbeli rutinra tett szert, a cseh vállalkozónak tehát bi­zalma volt hozzá. Pályájának felíve­lését és karrierjét azonban annak a kitűnő munkának köszönheti, amely a Hyppolit erkölcsi és üzleti sikerét megalapozta. Az elkövetkező hat év­ben, Amerikába történő kivándorlá­sáig Székely egymaga rendezte az ad­dig készült száz magyar film egyne­gyedét, pontosabban huszonnégy dara­bot. (Köztük Szép Ernő Lila akácát, melynek újbóli magyar megfilmesíté­sére tavalyi hazalátogatásakor ismét őt kérte fel Nemeskürty István stú­dióigazgató. Hogy a terv megvalósul-e, még nem tudni.) Székely István Ame­rikában ma is neves filmrendező. 1931 szeptemberében folytak a fel­vételek az akkor még teljesen üveg­falú Gyarmat utcai műteremben, vala­mint budapesti külső helyszíneken. Mikrofit előtt A Hyppolit, a lakáj huszonöt éves évfordulóján a Magyar Rádió felkért, hogy hozzam össze a mikrofon elé a film még élő, alkotóit, szereplőit. Ott hangzott el a következő beszélgetés­részlet: Gózon Gyula: A Kék bálvány után, melyben szintén játszottam, de sok jót nem mondhatok róla, jött a Hyppolit. És jött az a bizonyos Szar­ek nevű cseh vállalkozó, aki finanszírozta. Eisemann Mihály: El is terjedt ak­kor a szólásmondás: Szarnék zahlt al­les... vagyis Szarnék mindent fizet. Bár Szarnék elsősorban nem fizetni, hanem keresni jött Budapestre. Gőzön: A Hyppolit minden jeleneté­nél először a német színészek álltak be a díszletbe a felvevőgép elé, aztán mi Fenyvessy Éva. És Székely Pista a német színészek jelenése alatt leülte­tett bennünket a felvevőgép mögé, és azt mondta: jól figyeljetek, a németek már rutinírozott filmszínészek, tanul­jatok tőlük. Gázon: De azért Székely Pista ne­künk drukkolt. Sokszor mondta: most mutasd meg, Gyula, a német kollégák­nak, mit tudsz! Fenyvessy Éva: Nem ixilt hiábava­ló ... A magyar verzió nagy sikert ara­tott, a német viszont — ez volt a cí­me: Er und sein Diener — csendben megbukott. Haraszti Mici: Pedig Hyppolitot az egyik legnépszerűbb német színész, Max Henckels alakította, de Csortos játékának halovány árnyékát sem tud­ta nyújtani. Gázon: Igaz, Csortos Hyppolit-figu­­ráját nyugodtan mondhatjuk az effaj­ta szerepkör klasszikusának. Hűvös, gőgös fölénnyel járt-kelt a filmen, já­tékának ironikus élet­ereje volt. Haraszti: Habosról még elragadta­­tottabban tudnék beszélni, nemcsak azért, mert a férjem volt a filmben. Nem tudom, mennyire ismerte a tipi­kus fogalmát. De nagyon eltalálta a pesti polgár figuráját. Kabost igazán ez az alakítása tette népszerűvé ... Hogy mennyire így van, azt a pusz­ta lexikális adatok is bizonyítják. A további hat-hét évben negyvenöt film főszerepét játszotta el. Sikerre számot tartó film azokban az években nem készülhetett Kabos nélkül. (Egyébként a budapesti Filmmúzeum ugyancsak most újított fel egy másik régi, 1938- ból származó magyar filmet, címe: a Döntő pillanat, s Kabos ebben is fő­szereplő, de ezúttal komoly, drámai képességét mutatja meg az utókornak.) Az operatőr, Eiben István már régi filmes múlttal rendelkezett, a néma­filmeknek is sokat foglalkoztatott ope­ratőre volt. Mind a Kék bálványt, 18

Next