Film Színház Muzsika, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-10 / 24. szám
400 SOR a Hyppolit-rejtélyről Lehet-e csakugyan rejtélyről beszélni? Misztikus képzeteket fűzni , egy filmvígjátékhoz természetesen nem volna helyénvaló dolog, mindamellett a Hyppolit, a lakás most már beigazoltan elévülhetetlen értéke és több mint négy évtized óta mindig megújítható sikere feltétlenül okot ad egy-két elgondolkoztató kérdésre. Hogyan lehetséges az, hogy a magyar hangosfilmgyártásnak megindulásától, 1931-től a felszabadulásig terjedő időszaka alatt elkészült több mint háromszázötven film közül épp ez a majdnem első (jáért majdnem, mert a legelső, a csúfosan megbukott Kék bálvány két hónappal megelőzte) magaslik ki, mint ma is örömmel vállalt — s látott — filmművészeti hagyományunk és példaképünk? A Horthykorszakban is következett még a Hyppolit után sok sikeres filmvígjáték, de egyik sem tudott hozzá felérő rangot és megbecsülést kivívni a szemünkben. Filmek viszonylatában a Hyppolit már túl van a matuzsálemi koron. Magyarországon 1896-ban indult meg a filmvetítés, ez volt a mozi őskora. Harminchat évvel később született meg a Hyppolit, a lakáj, s most már azóta negyvenegy év telt el. Ilyenformán a Hyppolit a film történetének középkori időszakából való. Meghökkentő, hogy még ma is milyen közvetlenül tud szólni hazánk. Két verzióban Amikor ez a film készült, senki sem hitte és senki sem jósolta volna meg, hogy örökbecsű mű válik belőle. Voltaképp nem is az volt a főszempont, hogy magyar fűmként állja meg a helyét, ennél sokkal fontosabbnak látszott, hogy jó német fűm legyen. Legalábbis a vállalkozónak, a prágai Sonor cégnek ez volt az üzleti elképzelése, ezért fektette bele a tőkéjét a két verzióban, németül és magyarul készülő produkcióba. A német piac öszszehasonlíthatatlanul nagyobb nyelvterületével és filmkultúrájával üzletileg sokkal kecsegtetőbb volt. Filmet gyártani viszont az alig néhány hónapja hangos technikára átépített magyar filmgyárban, a Hunniában sokkal olcsóbban lehetett, mint Berlinben, Prágában vagy bárhol a világon. A magyar hangosfilmgyártás megindulásának hivatalos és igen ünnepélyes aktusa 1931. április 29-én zajlott le. Az akkor már csaknem egy évtizede úgyszólván halódó, filmforgatást alig-alig látott zuglói filmgyárban azonnal meg is kezdődött a munka. Sikerült a hangfelvétel lehetőségeit világszínvonalon megteremteni. Az akkor legkiválóbb és legmodernebb, egyenesen csodát ígérő Tobis Klang-hangfelvevő berendezést vásárolta meg a kultuszkormányzat. Ennek is tulajdonítható, hogy a jó öreg Hyppolit hangja még ma is érthetőbb és élvezhetőbb, mint nem egy ma készült magyar filmé. A jó hangfelvétel részese volt azóta is sok magyar film sikerében közreműködő hangmérnök, Lohr Ferenc. A Hyppolit magyar alkotói közül többen is Berlinben, a babelsbergi stúdióban dolgoztak akkortájt, hiszen mindaddig, hazai filmgyártás hiányában, itthon nem volt rá módjuk. Nóti Károly neve ettől függetlenül igen népszerű volt idehaza, hiszen a legsikerültebb kabarétréfák szerzője volt. Ugyanakkor a német filmvígjátékok keresett és ötletes szcenáriumírójaként odakint is jól ismerték. A Hyppolitot nem saját ötletéből írta, viszont ötleteivel bőven megfűszerezte. De miképpen jutott a témához? Erről Zágon István e sorok írójának egyszer így beszélt: — Ez a film tulajdonképpen nem is mozidarabnak íródott, hanem színpadi játéknak, ezt onnan tudom olyan biztosan, mert én írtam. Már próbálták is a Magyar Színházban, amikor a címszereplő, Csortos Gyula átszerződött a Nemzeti Színházhoz, s ezzel a próbák abba is maradtak. Én, érthetően, nagyon elkeseredtem. Ekkor azonban sohasem sikerült megtudnom, hogy kinek és miért — az jutott az eszébe, hogy a Hyppolit az a filmötlet, amellyel talpra lehetne állítani a máris gyöngélkedő magyar hangosfilmgyártást. Megíratták a forgatókönyvet Nóti Károllyal, a zenét Eisemann Mihállyal, és már ment is a stáb a műterembe. Vitték Csortost is magukkal. Zágon István nem sokkal később önállóan is írt egy forgatókönyvet, ebből készült a Budai cukrászda című sikeres filmvígjáték. A Hyppolit, a lakájt is bemutatták 1965-66-ban, zenés színdarab formában a Kis Színpadon, Kibédi Ervin (Hyppolit) és Kazal László (Schneider úr) főszereplésével, de még megközelíteni sem tudta a film sikerét Székely István, a film rendezője, a Hyppolittal mutatkozott be itthon, mert addig ő is Berlinben dolgozott, több német filmet rendezett 1929—30- ban, s jó mesterségbeli rutinra tett szert, a cseh vállalkozónak tehát bizalma volt hozzá. Pályájának felívelését és karrierjét azonban annak a kitűnő munkának köszönheti, amely a Hyppolit erkölcsi és üzleti sikerét megalapozta. Az elkövetkező hat évben, Amerikába történő kivándorlásáig Székely egymaga rendezte az addig készült száz magyar film egynegyedét, pontosabban huszonnégy darabot. (Köztük Szép Ernő Lila akácát, melynek újbóli magyar megfilmesítésére tavalyi hazalátogatásakor ismét őt kérte fel Nemeskürty István stúdióigazgató. Hogy a terv megvalósul-e, még nem tudni.) Székely István Amerikában ma is neves filmrendező. 1931 szeptemberében folytak a felvételek az akkor még teljesen üvegfalú Gyarmat utcai műteremben, valamint budapesti külső helyszíneken. Mikrofit előtt A Hyppolit, a lakáj huszonöt éves évfordulóján a Magyar Rádió felkért, hogy hozzam össze a mikrofon elé a film még élő, alkotóit, szereplőit. Ott hangzott el a következő beszélgetésrészlet: Gózon Gyula: A Kék bálvány után, melyben szintén játszottam, de sok jót nem mondhatok róla, jött a Hyppolit. És jött az a bizonyos Szarek nevű cseh vállalkozó, aki finanszírozta. Eisemann Mihály: El is terjedt akkor a szólásmondás: Szarnék zahlt alles... vagyis Szarnék mindent fizet. Bár Szarnék elsősorban nem fizetni, hanem keresni jött Budapestre. Gőzön: A Hyppolit minden jeleneténél először a német színészek álltak be a díszletbe a felvevőgép elé, aztán mi Fenyvessy Éva. És Székely Pista a német színészek jelenése alatt leültetett bennünket a felvevőgép mögé, és azt mondta: jól figyeljetek, a németek már rutinírozott filmszínészek, tanuljatok tőlük. Gázon: De azért Székely Pista nekünk drukkolt. Sokszor mondta: most mutasd meg, Gyula, a német kollégáknak, mit tudsz! Fenyvessy Éva: Nem ixilt hiábavaló ... A magyar verzió nagy sikert aratott, a német viszont — ez volt a címe: Er und sein Diener — csendben megbukott. Haraszti Mici: Pedig Hyppolitot az egyik legnépszerűbb német színész, Max Henckels alakította, de Csortos játékának halovány árnyékát sem tudta nyújtani. Gázon: Igaz, Csortos Hyppolit-figuráját nyugodtan mondhatjuk az effajta szerepkör klasszikusának. Hűvös, gőgös fölénnyel járt-kelt a filmen, játékának ironikus életereje volt. Haraszti: Habosról még elragadtatottabban tudnék beszélni, nemcsak azért, mert a férjem volt a filmben. Nem tudom, mennyire ismerte a tipikus fogalmát. De nagyon eltalálta a pesti polgár figuráját. Kabost igazán ez az alakítása tette népszerűvé ... Hogy mennyire így van, azt a puszta lexikális adatok is bizonyítják. A további hat-hét évben negyvenöt film főszerepét játszotta el. Sikerre számot tartó film azokban az években nem készülhetett Kabos nélkül. (Egyébként a budapesti Filmmúzeum ugyancsak most újított fel egy másik régi, 1938- ból származó magyar filmet, címe: a Döntő pillanat, s Kabos ebben is főszereplő, de ezúttal komoly, drámai képességét mutatja meg az utókornak.) Az operatőr, Eiben István már régi filmes múlttal rendelkezett, a némafilmeknek is sokat foglalkoztatott operatőre volt. Mind a Kék bálványt, 18