Film Színház Muzsika, 1972. július-december (16. évfolyam, 27-53. szám)
1972-08-12 / 33. szám
A Telecsetepaté első jelentkezését is örömmel fogadtuk, az augusztus 3-i, második jelentkezés pedig őszintén tetszett, mert szertelen témacsipegetés helyett célszerűbben, elemzőbben nyúlt egy-egy kérdéshez, s mert az első adás tapasztalatait — beleértve a kritikai reflexiókat is — önkritikusan hasznosította, elhagyott néhány oktalan formalitást. A bevezetők szükségessége körül kialakult vitában egyet kell értenünk Szűcs Andor összegezésével: szükség van bevezetőkre — éppen a későbbi, a korhatár körüli vita tapasztalatai is ezt igazolják, de több gondosság kívánatos azok mikorjának és hogyanjának meghatározásánál. A vetélkedők körüli polémia mozaikszerűen tükrözte a megszámlálhatatlan rétegződésű közönségigényt, s igazolta, hogy nem könnyű feladat a fél országnak tetsző ilyenfajta adásokat szerkeszteni. A legnagyobb vitát kiváltó korhatárkérdés alighanem egy kicsit félrecsúszott: a nézők képviselőinek nagy hányada kimondva-kimondatlanul azért füstölgött, mert gyermekei erkölcsének féltése miatt nem nézheti nyugodtan azokat a filmkockákat, amelyek neki tetszenek. Eltolódott a vita az erotikus jelenetek felé, s egyedül Barabás Tamás célzott rá, hogy a korhatár másra is vonatkozhat, például egyes krimik, kalandfilmek durvaságaira, egyebekre. Kelemen Endrének volt igaza: a tévéműsorok ésszerű adagolása, a tévédiéta okos megszabása a család feladata, s nem országos érvénnyel előírható regula. (benedek) ■ó TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ A műsor margójára Legyen-e diéta Övék a fukor A tévé — vallják jónéhányan — nyűvi, fogyasztja (no, nem a testsúlyát értve) a színészt. Van színészünk, akinek számára a képernyő olyan, mint a légyfogó, ha rákerült, nem tud lejönni róla. S ez ritkán válik hasznára. Történhet ez „ügyeletes”-rendszerben is; egy időre felkapnak egy színészt, játszatják mindenben, egy este esetleg kétszer is, aztán egy idő múlva jöhet a következő. Az ilyenfajta kétoldali csömör ellen is kiváló orvosságnak ígérkezik a most megindult Miénk a szó című sorozat, melynek programja, hogy egymás után, rendre két-két, pályája elején álló fiatal színésznek alkalmat adjon — rossz kifejezéssel élve — önmaga kiélésére. Jobba Gabi és Márton András még nem tartoznak a tévében agyonszerepeltetett fiatal színészek közé, de meglehet, hogy már elindultak ezen az úton. Közös estjük után azonban megerősödött bennünk az érzés, hogy azt sem bánnánk. Szívesen látjuk tehetségüket, friss, érzékeny, dinamikus ábrázolóképességüket új meg új próbák tüzében. A legjobban tetszett Jobbától a Levéldokumentumok az első világháborúból, Mártontól pedig Vámos Miklós: Felesleges mondataim című montázsa. De mert az az ilyen műsoridőt nagyon is be kell osztani, némi pazarlásnak éreztem Robert Anderson: Én Herbert vagyok című, már az előadás tempótlansága miatt is hosszadalmasnak ható páros groteszkjét elővenni, ha a „nyíltszíni” átmaszkírozás színészi bravúrt is ígért. Isten őrizz, hogy ezzel valami lebecsülőt mondjak, de kicsit főiskolai ízű volt a dolog. Ments, hogy megjátszott elaggottságukban is pajkos és fiatalos fény ült a szemükben ... És hát ha egyszer ez is kedvükre volt... Boldizsár Miklós szerkesztőt, Marton László rendezőt és munkatársait arra buzdítanám: ne várjanak soká a folytatással. (s. gy.) Egymásra rímelt Egy óra hosszat bolyongott a nyári szabadtéri színpadok körül dr. Váradi György a Színházi albumban. Mondatonként váltott helyszínről kapott bevezető után Gyula, Szeged, Fertőrákos és a Körszínház műsoraiból kaptunk ízelítőt egy-egy filmfelvétel, és a rendezővel vagy strandoló színészekkel készített interjú keretében. Kivételt képezett Szeged, ahol ugyan már több bemutató lezajlott, de az album csak egy, akkor még készülő produkció, a Rómeó és Júlia próbájáról tudósított Budapestről. A nyári körkép azonban így is teljes és érzékletes volt. Két nap múlva a Téka kalandozta be tájékoztatásunk kedvéért a nyári művészeti érdekességeket, természetesen több művészeti ágban, s Szegedre érve rárímelt a Színházi albumra; ismét a Rómeó és Júlia próbaképét kaptuk. Komlós János csatornáján idegenforgalmi furcsaságokhoz, balatoni motívumokhoz jutottunk. Valójában kevés új volt abban, amit egyes idegenforgalmi vendégcsalogató ötletek arcpirító szervilizmusáról elmondott, illetve jól montírozott riportjaival érzékeltetett, de nagyon helyénvaló volt mindezt újra pellengérre állítani, mert aki mostanában a Balatonon járt, s átnézte a vendégcsalogató prospektusokat, úgy érezhette, Komlós az ő felháborodását is tolmácsolta. Másnap „rárímelt” Vértessy; azt hallottuk tőle a Tv-Híradóban, hogy egyes balatoni szállodákba most csalogatják a hazai vendéget is. Tartós nyári esőzés esetén a forintomért még talán nekem is visszaköszönnek a balatoni idegenforgalmi szervek. (bm) Nem csak dekoráció Csak még szívélyesebbé teszi a Sanzonról sanzonra forgatását, ha meghitt otthoni környezetben találkozunk az előadó művészekkel, mint most legutóbb Ráday Imrével, Pápay Erzsivel és Neményi Lilivel. Műsoruk szép volt, méltóképp reprezentálta a műfajt. Csak azt kérnénk: ha már az otthoni vendéglátás melegségét és közvetlenségét kívánják ránk sugározni, ne legyen ez csupán díszlet, dekoráció. Alkalmazkodjék hozzá az úgynevezett (de ebben az esetben rosszul nevezett) összekötő szöveg is, ne hasson az egyes számok direkt bekonferálásának, öltse inkább a természetes beszélgetés jellegét; bizonyos, hogy a színészet és a sanzon olyan kitűnő egyéniségeinek, mint a legutóbb szerepeiteknek is, volna több és magvasabb saját gondolatuk mondanivalójuk, történetük, emlékük a műfajjal kapcsolatban. Kevés az idő? Ismerjük annyira az eddigi adásokból a sorozat alkotóit, Bánki László szerkesztőt, Szirtes Tamás rendezőt, hogy el tudják kerülni a felesleges cicomákat és elejét tudják venni a csak „átkötő” szövegeknek. (-y) A TÁNCDALFESZTIVÁL harmadik elődöntőjén Szűcs Judit a Szólj már, vagy kiabálj és Cserkét fiául, a „nagyok” mezőnyében most bemuházi Zsuzsa a Nem volt ő festő című dallal. (Diner tatkozó táncdalénekesnő aratott kiugró sikert: Tamás felv.)