Film Színház Muzsika, 1973. január-december (17. évfolyam, 1-26. szám)

1973-03-10 / 10. szám

Kellér Andor-est Régóta nem volt irodalmi estnek ilyen forró és őszinte sikere, mint a minap a Fészek Klubban megrendezett Kellér Andor emlékműsornak. A Pen Klub és a Fészek közösen hozta létre ezt a műsort Kellér Andor emlékére — a tíz éve halott, kiváló író ebben az esztendőben lenne hetvenesztendős. A művészek klubjának díszterme zsú­folásig megtelt, amikor Hubay Miklós megnyitotta az es­tet és átadta a szót írótársainak és az előadóművészeknek. Vas István, Karinthy Ferenc, Zelk Zoltán emlékezett meg Kellér Andorról, kinek műveiből Psota Irén, Avar István, Márkus László és Ráday Imre olvastak fel részle­teket. Képünkön Ráday Imre, mögötte Zelk Zoltán, Vas István, Hubay Miklós, Karinthy Ferenc. (Wellesz felv.) Joszip: S. Tóth József Nyugtalan, dolgos kéz — arra vár, hogy munkát kapjon —, szerettettől forrósult szív, a gyengédség, vagy leg­alább a jóindulat hangjaira várva — ezt visszük haza S. Tóth József Joszip-alakításából emlékként, Franz Theo­dor Csokor Isten veled, Monarchia című drámájának elő­adásából. Védelemre szoruló gyermeklelkű katona ez a Joszip, Kaminski legénye, csak a szeme súlyos pillantása árulja el, hogy őt gyötörte meg lelkileg leginkább a há­ború, a családtól való távollét. A többi szereplő tétlensé­gével szemben állandó készenlét jellemzi ezt a figurát. Tenni vágyás, feladat­a lett légyen az pohármosogatás, főzés, vagy fűtés, csak legyen valami, ami eltereli gondo­latait a távoli otthonról. Amikor sírt készít Radosin ezre­desnek s keresztbe tett puskákat helyez rá fejfául, egy pillanatra ránéz, s önmagát képzeli a sírba. S Tóth József ebben a pillanatban szimbólummá válik, a háború neve nincs áldozatainak szimbólumává, az a sír az ő sírja eb­ben a pillanatban, az ismeretlen katonáé. Amikor pedig — egyetlen alkalommal törve ki — egy kutya alázatával könyörgi magát Zierovitz főhadnagy le­gényének, tudjuk, lelkében elbúcsúzott a családtól, a rá váró örömöktől, önmagát feladni kényszerült árnyék­emberré válik végérvényesen. Ezt a képet kaptuk S. Tóth József érzékeny, pszichológiailag pompás játékából. Rimszkij-Korszakov zenéjére készült Seherezádé című balettben. Szumrák Vera és Dózsa Imre nagy sikerrel mu­tatkoztak be a balett főszerepeiben. Csakis miattatok... Ezzel a címmel tartotta Merényi Judit nagy sikerű önálló előadóestjét a buda­pesti I. kerületi tanács Művelődési Házában. A kortársi magyar költészet­ből vett válogatása nagy­fokú érzékenységről tanús­kodott mai közösségi és egyéni létünk morális kér­dései iránt. Műsora Bara­­nyi Ferenc, Benjámin László, Borbély Tibor, Ga­­rai Gábor, Győre Imre, Il­­­lyés Gyula, Ladányi Mi­hály, Papp László, Simon István, Székely Dezső, Vá­ci Mihály műveiből, mint téglákból emelt épület, szétválaszthatatlan gondo­lati-érzelmi egységet al­kotott. A tisztán és szabato­san kiejtett szó, a legben­sőbb értelem sallangtalan tolmácsolása nemes, szemé­lyes hevülettel — hittel, fel­háborodással, humorral —, megérlelt átéléssel hangzott ajkáról ezen a szép önálló estjén is. A bevezetőt Simon István tartotta, közreműkö­dött Wolf Péter zeneszer­ző. (Fotó: Koncz Tibor) Új szereplők KÖNYV Peter Brook könyve Az üres tér cím­mel jelent meg az Európa könyvkiadó gondozásában. A cím arra utal, hogy az üres tér abban a pillanatban, ami­kor megjelenik rajta a színész, szín­paddá, színházzá lényegülhet. A kér­dés mindig az, hogy meg tudja-e talál­ni a művész azt a mozdulatot, azt a stílust, a kifejezésnek azt az adekvát formáját, amely rezonanciát tud te­remteni színpad és közönség között és a nézőt a figyelő érzéketlen pózából résztvevővé tudja átformálni. Címnek e jegyzethez azért írtam: Az új színpad —, mert véletlenül Brook könyve mellé került kézikönyvtáramban Bárdos Ar­túr műve, amely 1911-ben jelent meg ezzel a címmel. Bárdos Artúr akkor fedezte fel az új színház születését Reinhardt és mások műhelyében, és ezek után hozzákezdett, hogy maga is felépítse eszményeinek színházát. Peter Brook ugyanígy építi, terem­ti meg újra és újra a maga új színpa­dát. Így lett saját megújulásainak, fel­ismeréseinek története ez a könyv, olyan szellemi önéletírás, amelyről ro­konszenves kegyetlenséggel írja le a szerző. Ez a könyv amikor olvassák már idejét is múlta. Ebben a mondat­ban nincs semmi szerepjátszás, önle­fokozó indulat, hiszen ezzel is saját művészi gyakorlatát fogalmazza meg ez a kivételes művészegyéniség, aki gyakorlattá, rendszerré tette a színház örökös megújításának belső parancsát s életelvévé tette, hogy bebizonyítsa: a színházat egyetlen dolog különböz­teti meg minden más művészettől: az, hogy nincs állandósága. Ezért tulajdonít Brook olyan kivé­teles szellemi jelentőséget a próbák­nak, s a próbák Brook szemében a színházteremtés szellemi csodái, a kí­sérletezés, a színésznevelés, a színház­­építés fórumai. Ezeken a próbákon úgy szünteti meg mindazt, amit évek során keserves szellemi munkával fel­épített, hogy megtarthassa és felépít­hesse az új színpad hangulatait, ízeit, találatait, úgy vezeti el színészeit új felfedezésekhez, hogy a színházat a felfedezések laboratóriumává alakítja át. Ezért nem kell félteni Brookot, amikor modern alkimistaként nem vegyszerekkel, hanem művészettel és a költészettel kísérletezik, vállalkozá­saiból mindig születik valami új, ami sohasem önismétlés, hanem örökös új­rakezdés. Brook könyve korunk szín­házának egyik alapműve lesz, egy mű­vészi magatartás és alkotói módszer példát adó leírása. Illés Jenő 29 Egy színház, két hír A Madách Színház nem­sokára megkezdi a jövő évad első bemutatóinak előkészületeit. Németh László Colbertjét Gábor Miklós játssza, az Othello címszerepében a Madách Színházhoz átszerződő Bes­senyei Ferencet látjuk. Mindkét előadást Ádám Ottó rendezi. Az új színpad

Next