Film Színház Muzsika, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-29 / 39. szám
Műsoros est a Petőfi Irodalmi Múzeumban Meg-megújuló tapsvihar verte fel szeptember végén este a Károlyi palota termeinek csendjét. A Petőfi Irodalmi Múzeum a költő és Júlia megismerkedésének és házasságkötésének évfordulóján rendezte meg az Országos Filharmóniával közösen Petőfi-sorozata újabb előadását. Bár a sajtó (egy folyóirat, a Könyvvilág kivételével) nem adott hírt róla, most még több Petőfi-tisztelő gyűlt össze, mint korábbi esteken, bizonyítva, hogy a Petőfi-kultuszt állandósítani lehet és kell az emlékév elmúltával is, mert a közönség érdeklődése nem csörken. Januárban Jobba Gabinak később a tévében is előadott műsora hangzott el a múzeumban; februárban Sellei Zoltán a humoros Petőfit mutatta be, nagy sikert aratva A helység kalapácsa elmondásával; márciusban Bitskey Tibor, Horváth Ferenc, Nagy Gábor és Szersén Gyula szólaltatták meg Bodolay Géza kandidátusnak, az estek rendezőjének 1848-as Petőfi-válogatását Krause Annamária (Chopin- és Liszt-művek) és Tekeres Sándor (Petőfi-dalok) közreműködésével. Áprilisban a szekszárdi filmklub tagjai mutatták be Petőfi Tolnában című dokumentumfilmjüket, és Bodolay Géza adott elő és kommentált egy csokor Petőfi-verset; a június eleji „zenés irodalmi séta” keretében Gombos Katalin és Sinkovits Imre érdekes, változatos és magas művészi élményt nyújtó válogatást adtak elő Petőfi, Madách és mások műveiből, s Kertész Lajos Bartók-művek tolmácsolásával aratott megérdemelt sikert. Ez a sikeres sorozat folytatódott most az évadnyitó előadással mintegy kétszáz főnyi hallgatóság előtt. Egy részük nem is fért be az est részére kijelölt terembe, hanem a szomszédos helyiségből az ajtónyíláson át és hangszóró segítségével élvezhették a műsort. Ennek ellenére nem csökkent a számuk a szünetben sem. Bodolay Géza előadása sok, a nagyközönség számára újdonságként ható részletet világított meg Petőfi barátainak a kettős dátum (1846. és 1847. szept. 8-a) körüli szerepéről. (Az előadó egyébként ezzel búcsúzott is egyelőre a múzeumi közönségtől: ősztől kezdve néhány éven át a berlini Humboldt-egyetem vendégprofesszoraként tanítja a magyar irodalmat.) Utána Sinkovits Imre és Gombos Katalin az 1843-as Jövendöléstől kezdve nemcsak a költő, hanem Júlia és Zoltán fiúk tragikus korai haláláig lapozták végig a „Petőfi családi albumát” (Gombos Katalin hozzáértő vers- és prózaválogatását), középpontjában a nagy szerelmi regénnyel, Vitai Ildikó gitárral kísért, megzenésített Petőfi-versei és Kertész Lajos zongorajátéka (Lisztművek) tették még sokoldalúbbá a műsort. (L) Sinkovits Imre megköszöni a tapsot Gombos Katalin és Vitay Ildikó a pódiumon 20 ötödik zenés körutazás a Földközi-tengeren a „Renaissance’ fedélzetén — olvasom franciául a díszes műsorfüzet címlapján, Dufy „Zenekar” című elmés rajza alatt. Ez az a francia hajóóriás, amelynek kéthetes útjain mindig világhírű mesterek hangversenyeznek, köztük Menuhin, Richter, Rubinstein, Szeryng — hogy hamarjában csak őket említsem. Az úszó koncertterembe az idén hívtak meg első ízben magyarországi művészeket: Sándor Frigyest és együttesét, a Liszt Ferenc Kamarazenekart. De mielőtt Bordeaux-ban hajóra szálltak volna, turnéjuk a Riviérán kezdődött, négy koncertjük színhelye: Menton, Saint-Tropez, Antibes, majd ismét Menton volt. Főszereplőjük, Igor Ojsztrah, aki ezúttal nemcsak hegedült, hanem dirigált is. — Amint megérkeztünk — mondja Sándor Frigyes —, rögtön kiderült, hogy levelezéseinkbe téves információ csúszott: Igor Ojsztrah ugyanis Bach d-moll kettős, hegedű-oboa versenyét akarta előadni. A velünk utazó Csánky Emília, tehetséges fiatal oboaművésznő — még főiskolás — éppen csak ismerte a szólamot, de nem készült rá. Ojsztraha műsorára tűzte Haydn Gyász-szimfóniáját is, ezt soha nem játszottuk még. Egy délelőtti és egy rövid kis délutáni próba eredményeképpen az esti koncert nagyszerűen sikerült. Csánky Emília Ojsztrah mélttó partnerének bizonyult. Igor Ojsztrahhal bensőséges közelségbe kerültünk, nagyon megszerettük. Például az utolsó estén, amikor már a búcsúfogadás is lezajlott, eljött a mi hotelünkbe, s velünk maradt reggelig. — Milyen volt a találkozás a mesebeli szépségű hajóval? — Ezt a hajót valóban azzal az eltökélt szándékkal építették, hogy a zene birodalma legyen. Földközi-tengeri körútjain mindig más-más várost érint, máshol köt ki. Az idei útvonal: Bordeaux, Cádiz — Spanyolország nyugati csücskén, Palermo, majd görög földön Nauplion, Kréta szigetén Héraklion, visszafelé pedig Paestum, Róma, Cannes. Hangversenyeink zöme a hajón hangzott el, de szárazföldön is játszottunk igen szép helyeken. A közönség, vagyis a háromszáznál több utas, és a szereplő művészek között személyes, csaknem baráti kapcsolat alakult ki. A próbák is mind nyilvánosak voltak. Mindennapra jutott kéthárom hangverseny, s egy-két zenetörténeti, vagy esztétikai előadás. Mi itthonról azzal az elképzeléssel indultunk útnak, hogy ezen a hajón alighanem kellemetlen, bosszantó milliomos sznobokkal találkozunk majd. Tévedtünk. A közönség túlnyomórészt lelkes, hozzáértő hangverseny-látogatókból és lemezgyűjtőkből tevődött össze. Még a személyzetet is eszerint alkalmazták: a kapitány, az orvos, a kiszolgáló személyzet mind-mind zenekedvelő. A hajón a szereplők lemezeit is árusították, köztük a mi lemezünket is, amelyen Bach Kunst der Fügelét játsszuk. — Hány hangversenyen játszott a Liszt Ferenc Kamarazenekar? És melyikre emlékszik vissza a legszívesebben? — Együttesünk két hét alatt kilencszer szerepelt, öt különféle szólistával. Bordeaux mellett egy régi francia kastély udvarán mutatkoztunk be: Purcellt, Vivaldit, Mozartot és Weiner Leó Első Divertimentóját játszottuk. Weinernek megható sikere volt. Utána a hallgatók megrohantak minket és