Film Színház Muzsika, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-20 / 42. szám
TELEVÍZIÓ televízió televízió .Ötven huszár volt akkor a szabadság” Szüret Ozorán Meegejtően szép dunántúli táj. Szelíd ívelésű déli lejtőin kárminvörösre pirosodnak a szőlőlevelek, mézesre érnek a tűrtök. Pesthez közel, Zsámbék mellett találtak rá és vették birtokukba a felvevőgépek, hogy két hét alatt díszletként megörökítsék színeit. Ennek a falunak, ennek a gyönyörű környéknek a felfedezése egy mű újrafelfedezésével párosult. Az ötvenes évek elején, 1848 centenáriumának sokáig lobogó hangulatában készült a dráma, Illyés Gyula Ozorai példája, amelyet most Kardos Ferenc rendezésében alkalmaznak televízióra. Az öreg temető szűk útján, a benőtt sírok, régi sírkövek között csak annyi az út, hogy két ember elférjen egymás mellett, így azután hosszan kígyózik a temetői menet, amely annak a férfinak holttestét, négy vállon emelt tetemét kíséri a présház felé, ahonnan karót kapva kezébe, elindult, hogy vezesse az ozoraiak maroknyi csapatát. Egészében véve mégsem szomorú történet ez, mert bizonyítani tudja, hogy a nép nagyszerű tettekre képes, ha jól látja a maga igazát. Illyés Gyula, aki Siklós Olgával a forgatókönyvet is írta, egyszerűbbé, anekdotikusabbá, játékosabbá tette a történetet Milyen példát is adtak az ozoraiak? Nemcsak a nagyszerű tettekét, hanem a furfangét, a paraszti leleményét! Amikor a magyar szabadságharc leverésére érkezett császári csapatok a békés szüretelők üstjeinek tüzét tábori főzőhelynek, mozsárágyúik durrogását harci zajnak, énekes körmenetüket hadmozdulatoknak vélik, azt mondja Börcsök József — Bessenyei Ferenc egykori szerepében most Cserhalmi György —: „... azok leszünk, aminek hisznek, katonák .. És füstölnek, vonulnak, szüretelnek tovább az ellenség megtévesztésére. De ha úgy hozza a sora, ha a haza érdeke úgy kívánja, fegyverrel is elindulnak... „ ... ötven huszár volt akkor a szabadság ennyi volt itt a nemzet, a magyar és szemben, hozván a császár parancsát tízezer fő tizenkét ágyúval...” A messzehangzó népdalok — Mártha István főiskolai hallgató zenéje, ozorai, iregpusztai, iregszemcsei gyűjtés — idevonzzák a bámészkodókat. Annál is inkább, mert, mint akkor Ozorán, itt is szüretidő van. A rendező számított az érdeklődő nézőkre — és szerepet osztott rájuk! A hivatásos statiszták helyett közülük válogatta ki az ozorai szüretelő népet. Ugyanakkor, ha nincs egyéb dolguk, a jelenetek mai nézőivé válnak, így, mint egy keretjáték, az Ozorai példa szabadtéri előadását a helybeliek nézelődése övezi. A „színpadi” jeleneteket ezenkívül három amatőr együttes táncai választják el egymástól. Ők valóságos, élő függönyként szerepelnek, egyszer-egyszer még a szereplők is közülük bukkannak elő. Az operatőr, Halász Mihály kamerája válogat aztán az egészen közeli, egy emberarcra komponált, vagy akár egy egész szőlőhegyet átfogó képek között. A domboldalon tájba simuló présház. Csak a belsején látszik, hogy díszletnek építették, meg abból, hogy nem bújik a hegy lábához, pincesorba, hanem magányosan, fennen billenti nádtetejét, mintha büszke lenne rá. Éppúgy, ahogyan Illyés műve vállalja színpadi eredetét, színművoltát, amelyet most, az 1973-as esztendő varázslatosan szép vénasszonyok nyarán, szüretkor, egy kis dunántúli falu népének okulására — később meg több millió tévénézőnek — eljátszottak. Torday Aliz Szüret Ozorán — Koncz Gábor, Piros Ildikó Sándort siratják — Oszter Sándor, Szacsvay László és Raksányi Gellért