Film Színház Muzsika 1974. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-12 / 2. szám

Sikerek itt­hon és külföldön LGT -1973 A­zt mondják, a nehéz évek a jó évek egy-egy rock-együttes életében. A Locomotív GT-nek 1973 kétségtelenül ilyen év volt: mozgalmas, fárasztó és si­keres. Hazai koncertjeik, külföldi úticéljaik puszta felsorolása is oldalakat töl­tene meg, hiszen csupán a menetrendek tömörségével jelzett legfőbb állomások felidézéséből az alábbi „kis” lista kerekedik: Január, február, márci­us: a „Képzelt riport" fel­vételei, színházi próbák, premier, előadások; április: országos turné Lengyelor­szágban; május: lemez és rádiófelvétel az NDK-ban; június: hazai egyhónapos turné; július: az idei har­madik LGT nagylemez fel­vételei és részvétel a Lon­don Music Festivál­on; jú­lius—augusztus: Berlini VIT; auguztus: részvétel Sopotban a Hanglemeztár­saságok Nemzetközi Feszti­válján; szeptember: orszá­gos turné Csehszlovákiá­ban ; október—november: lemezfelvétel Londonban; december: lengyel turné. A lengyel emlékek a leg­frissebbek. Laux József, az LGT dobosa (igazi demok­ratikus együttes, melynek csak tagjai vannak, „veze­tője” nincs) így eleveníti fel őket: — Két hét leforgása alatt 22 hangversenyt adtunk. Egyébként Lengyelország­ban már jól ismernek ben­nünket, s talán ennek volt köszönhető, hogy poznani koncertünkre például há­rom óra alatt 15 ezer jegyet adtak el. Amikor elkeltek a jegyek, akkor derült ki, hogy ennyien nem is fér­nek be, így végül a ren­dezők kibéreltek egy olyan óriási pavilont, mint ami­lyen itthon az Ipari Vá­sár legnagyobb kiállító­csarnoka. Így is napi két koncertet adtunk, megsza­kítás nélkül játszottunk órákon át, csupán a közön­ség cserélődött. Jó érzés volt ez a hatalmas érdek­lődés és persze az is, hogy a sopoti fesztivál egyenes TV adásából már ismert Ringasd el magad című dal refrénjét a közönség kórus­ban énekelte. A lengyel turnénál fonto­sabb volt azonban a londoni hangfelvétel... — Nem úgy fogamaznék, hogy fontosabb, hiszen szá­munkra egyformán fontos, mert egyformán örömet szerző és egyformán tanul­ságos minden hangverseny, lemez vagy rádiófelvétel. Kétségtelen azonban, hogy a londoni meghívás volt a legnagyobb dolog, ami az együttessel fennállása óta történt. Szinte hinni sem mertünk a fülünknek, ami­kor a London Music Festi­­val-on Jimmy Miller, a Rolling Stones managere, aki előzőleg egy felvéte­lünket már hallotta, sze­mélyesen gratulált és meg­kérdezte, megtehetik-e az első hivatalos lépéseket, hogy a világ talán két leg­rangosabb lemeztársasága, a CBS és az ABC velünk Londonban nagylemezt ké­szíthessen. — Az LGT-nek itthon négy nagylemeze jelent meg, s az együttes számára a külföldi lemezfelvétel sem szokatlan dolog, — volt-e ez alkalommal még­is valami meglepetésben részük? — A legkülönösebb volt talán az, amit mi magunk között „nyugi-nyugi men­talitásnak” neveztünk el. .A nagy stúdiók számunkra rendkívül lassúnak tűnő munkatempóhoz szoktak, ami nem is csoda, hiszen a világ legnevesebb együtte­seivel és énekeseivel dol­goznak, akiknek idő és pénz nem számít. Kétség­telenül sokat dolgoztunk, általában este kilenctől reggel ötig megállás nélkül játszottunk, ugyanazt a számot újból és újból egy­más után. Nem volt külön próba és külön felvétel, mindent rögzítettek (fél szobát betöltő tekercshal­mazt hagytunk magunk után) és 18—20 felvétel kö­zül választották ki végül a legjobbat. Érdekes módon nem feltétlen a zeneileg hi­bátlant választották ki, ha­nem azt, ami szerintük hangulatilag a legjobban sikerült. Ezt a célt szolgál­ta egyébként a stúdió szin­te korszerű világítása is, ami annyira az élő shows­­műsor képzetét keltette, hogy gyakran mikor fel­néztünk, csodálkoztunk, hova tűnt a közönség. Vol­tak azért vendégeink is, néha bizony elfogott a lámpaláz, amikor láttuk, hogy olyan világsztárok hallgatják a játékunkat, mint például Ron Wood, a Faces gitárosa, George Harrison felesége, vagy Jack Bruce, a Cream volt énekese és basszusgitárosa, ma is élvonalbeli zenész. Amikor Jack Bruce meglá­togatott bennünket, éppen az „Ő még csak 14 éves” című számon dolgoztunk és felmerült, hogy kellene egy szájharmonika szólam. Bruce személyesen lesza­ladt a legközelebbi üzlet­be, megvette a harmonikát és beugrása olyan kitűnően sikerült, hogy végül sem tudtuk eldönteni, hogy az elkészült négy kópia közül melyik legyen a végső ver­zió. — Az LGT itthon a Hanglemezgyártó Vállalat Pepita Oroszlán díját______________ nyerte, mint az 1973-ban legtöbb lemezt eladott együttes: három lemezük aranylemez, s a BUMMM című albumból is csupán a karácsony előtti hetekben 25 ezer darab kelt el. Mit várnak a legújabbtól, az angliaitól? — Valamelyest bizako­dóvá tettek azok, akikkel a stúdióban dolgoztunk. Barta Tamásról azt mond­ták, hogy jobb, mint Eric Clapton, Somló Tamást a Chicago-beli Terry Cathez hasonlították, míg Jimmy Miller állította, hogy a Mindig csak ott várok rád a tíz legszebb dal között van, amit életében valaha is hallott. Ugyanakkor fi­gyelmeztettek arra is, hogy a közönségfogadtatást na­gyon nehéz kiszámítani. Az amerikai Pannónia En­terprise, amely az LGT nyugati menedzselését az elkövetkező három évre vállalta, úgy tervezi, hogy az album megjelenésekor, tavasszal, hangversenykör­­utunkat amerikai turnéval kezdjük és utána megyünk át Angliába. A tervek sze­rint Amerikában a Three Dog Night együttessel, Európában, illetve Angliá­ban pedig a Rolling Sto­­nes-szal (nagylemezünk borítóját is a Stones em­bléma tervezője készíti) és a Crackers-szel lépünk hangversenydobogóra. Ez egyébként egy fajta előké­szítője lehet talán még an­nak is hogy a Rolling Sto­­nest végre Magyarországon üdvözölhessük. Egyszóval, én úgy érzem, hogy több mint egy év sok-sok küz­delmével és igazán fárad­ságos munkájával sikerült felkerülnünk a nemzetközi trambulinok legmagasab­­bikára, de hogy maga az ugrás hogy sikerül, az most már nem csak rajtunk mú­lik. Petrányi Judit Az együttes tagjai Londonban 26

Next