Film Színház Muzsika 1974. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1974-05-25 / 21. szám

A kis szerepekben „Minden színpadralépés öröm" A jövő évad első bemu­tatója a Madách Kama­rában két egyfelvonásos: Szomory Dezsőtől az Inci­dens az Ingeborg hangver­senyen és Molnár Ferenctől az Egy, kettő, három. Az Egy, kettő, három, — egyik főszerepét — Fusz Antalt — Paudits Béla játssza. — Fusz, mint láb? — Ezt mondják a darab­ban is: igen, kérem, Fusz, mint láb. — Hányadik szerepe lesz ez a Madáchban? — Ha jól számolom, a ti­zenkettedik. — Mióta van a színház­nál? — Kilenc hónapja ... Kilenc hónap alatt tizen­egy szerep nem csekélység. Vannak esték, amikor a Kamarában kezd a Napsu­­gár-fiúkban, átrohan a nagyszínházba az Othelló­­hoz,­ és vissza a Kamarába. De Paudits Béla nevét mé­gis ritkán olvassuk az új­ságokban, igaz, a Brass­­bound kapitány no meg a Napsugár-fiúk bemutatója alkalmával szép kritikát kapott. De a többi kilenc darabban? — Csak az Othellóban, a Napsugár-fiúkban és a Brassblond kapitányban szerepeltem a bemutatótól kezdve — a többi szerepet átvettem. A II. Lajosban, a Hattyúban, a Kurázsi ma­mában, a Peer Gyntben ... — Szerepátvétel, — nem hálátlan dolog ez? — Szerintem nagyszerű dolog. Évad elején kerül­tem csak a színházhoz, s most mégis állandóan szín­padon vagyok. Huszonnyol­cat, harmincat játszom egy hónapban — s minden es­te valami mást... Velen­cei katonát az Othellóban, rablót a Brassbound kapi­tányban, herceget a Hat­­­tyúban. S ha valamire, ak­kor erre volt nagy szüksé­gem­ a változatosságra. Ar­ra, hogy akármilyen kicsi szerepben is, de egy teljes embert játszhassak, vígjá­tékban, tragédiában, bármi­ben. Mielőtt a Madáchba kerültem, két évig a József Attilában játszottam. A két év alatt sok hálás szerepet kaptam. Ahogy mondani szokták: ziccer-szerepeket. De mindig egyformákat. Hol ütödöttet játszottam, hol ostobát, hol együgyűt, hol hülyét. Ez volt a re­pertoárom. És voltaképpen — bár a színház jószándé­kát értem — mégis ezért jöttem el. A tavalyi évad végén közölték: az új évad első bemutatójában, a Li­­liomfiban az ifjú Schwarzot játszom. Még egy idiótát? Azt mondtam, hogy nem. Inkább újságot hordok ki. — Sor került erre? — Szerencsére nem. Ádám Ottó — ő volt fő­iskolai osztályfőnököm is — ide vett a Madáchba fellép­tidíjasnak. És a jövő évad­ra már megvan a szerződé­sem. — Mit mondott Ádám, amikor két évvel a főisko­lai búcsú után ilyen körül­mények között találkoztak? — Megszidott. Azt mond­ta, nem lehet így beleindul­ni a vakvilágba. De amikor az Othello színészeit válo­gatta, s nekem egy nagyon kicsi szerep jutott volna, azt, mondta: nem kell el­vállalnod ... Ha úgy érzed, nem szívesen csinálod, az­után, hogy a főiskolán Cas­­siót játszottad ... — És? — Persze, hogy elvállal­tam. Nemcsak azért, mert felléptidíjas voltam (s va­gyok az évad végéig), ha­nem mert színpadon akar­tam lenni, amennyit csak lehet. És persze az sem mindegy, hogy milyen part­nerekkel, milyen rendező­vel. Itt most az ország leg­kitűnőbb művészeivel dol­gozhatom együtt. A Brass­­bound kapitányban kis sze­repem van. Kis szerep, de szinte végig ott vagyok a színpadon. Rengeteget kín­lódtam vele. Egészen addig, amíg Gábor Miklós egyszer három mondattal helyre nem tett. Pedig nem mon­dott semmi különöset... Valamit arról, hogyan fog­jam a pisztolyomat, meg hogy ne próbáljak többet eljátszani, mint ami a figu­rában van . .. néhány egy­szerű gyakorlati dolog: ho­vá nézzek, merre forduljak. Lehet, hogy csak megnyug­tatott? Attól kezdve semmi bajom sem volt, minden si­került. — A darabban? — Ott is, meg egyébként is. A főiskolán, amikor ar­ra gondoltam, hogy egyszer majd igazi színházban ... így képzeltem el. Elsőéves koromban kishíján kiestem a rostavizsgán. Tele voltam görcsökkel, szorongásokkal. Faipari szakközépiskolában érettségiztem, onnan kerül­tem a főiskolára, nehezen oldódtam. Ha akkor Ádám Ottó nem veszi észre, hogy a rossz vizsgaeredménynek mi az oka,­­ végem van. Egy évvel a főiskola után megint hullámvölgyben voltam. Csak ezt tudom, csak ennyit tudok? De ez az egy év itt a Madáchban, kigyógyított, öröm itt len­ni, itt dolgozni. Színész nem kívánhat ennél többet. b. m. Paudits Béla Gábor Miklós oldalán a Madách Színház Brassbound kapitány megtérése előadásán 15

Next