Film Színház Muzsika, 1974. június-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1974-11-23 / 50. szám
TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ játék szó szerinti értelmében sorolható élményeink közé, a Diótörő Zene, zeneismeret, szórakozás és technika. Milyen magától értetődő egység ebben a szépen bontakozó sorozatban. S mennyire mentes az ilyenféle versengéseket oly gyakran ízetlenné, kényelmetlenné tevő vereségérzettől. Minden versengésben van győztes és vesztes. Ez már a játékok velejárója. Ám milyen különbség volt s van még olyan nyilvános játék, amelyben a vesztes egy kicsit megszégyenül — vele mi is, a nézők. De itt szép zene, gyarapodó ismeretek, derűs légkör és jó technikai ötletek oldják az efféle kényelmetlen közérzetet. S megint az előadó — vagy játékvezető — személyiségének szerepe: Antal Imre embersége, vele a maga szakmáját tudó ember magabiztossága, egyszerű, őszinte, másokat tisztelő tartása, jó ízekkel fűszerezi a játékot. S ha már oly sok szó esik ezekben a jegyzetekben a játékról, hadd tegyek egy kis kitérőt — bár e megjegyzések sem függetlenek a hét programjától. Nem értem Nem sokat értek a futballhoz. Nem többet mint négymillió más néző, akik bizonyára velem együtt élvezték a miskolci teremfocit. De néző vagyok mint ők s velük együtt én sem értem, milyen sportpolitikai gyakorlat jegyében fosztottak meg az utóbbi időben a tétre menő mérkőzések egyidejű látványától-izgalmától. Az hallom, hogy a tévéközvetítés elvonja a pályákról a nézőt. S azt olvasom, hogy nemigen volt még olyan alacsony nézőszám mérkőzéseken, mint mostanában. Ezerrel több szurkoló a pályán, ha nem közvetítenek onnan , vagy kétmilliót (mondjuk csak a szombaton-vasárnap ráérő férfinézővel számolok) kizárnak a játékból. Nem értem. Úgy tudom, hogy a labdarúgás színvonala nálunk mostanában vita tárgya, továbbá úgy gondolom, hogy ez nem a tévéközvetítésekkel függ össze. Azonkívül arról is hallottam, hogy az állami költségvetésben a televízió is támogatott vállalkozás meg a foci is. Vagyis a futball sem kisárutermelő üzem. Szolgáltatás a szabad idejüket töltő, egyébként értéket termelő, dolgozó ember számára. Nem értem. Azt sem, hogy azt a renitens nézőt, aki sörösüveget dob a nézőtérre, a bíróság elítéli és a mérkőzések látogatásától eltiltják, de miért zárják ki a játékból azt a több millió nézőt, aki csak azt a bűnt követi el, hogy otthon ül, s mellékesen adózik — közérdekből. Nem értem. Ahogyan, most már másról szólva, azt sem értem, hogy — a szeretettel és elismeréssel említett programokon kívül — miért csökken a játékok és játékos vetélkedők aránya a tévében. A „hőskor” nagy, csoportos versengései után (amelyek ismereteinket is gazdagították), megmaradt nekünk egy bágyadt játék a betűkkel. Játszani szeretnénk. Csütörtökön vagy szombaton, vagy bármikor, amikor ráérünk erre, s kinézni az ablakon egy percre, mondván: persze, üres az utca, a tévében játszanak. Másra fordítva a szót, nemcsak kötelességből, beszéljek a hét egy különleges élményéről, Déry Tibor novellájának tévéváltozatáról. Portugál királylány A háború utáni hónapok légkörét idéző, fájdalmasszép történet, minden kínlódó, félelmetes szókimondása ellenére ma már mégis a hitet tartja ébren bennünk: ezek az útfélre sodort, cinikus-komisz gyerekek felnőttek és megtisztultak azóta. A háború hozta piszokból, cinizmusból, bűnből (amelynek lényegét fel sem fogták) kimentették magukat, miként világunk kimentette őket e szorongató közegből. S ahogy egy vásári komédia bárgyúságából, gyerekfejjel is azt őrizték meg maguknak, aminek emberi értéke van, úgy szaporítva butabölcs tapasztalataikat, ma, kortársainkként bizonyosan érett-okos cselekvések jegyében élnek, így legyen. Egy nagy író ismereteit remek gyermekszereplők s olyan elragadó komédiások közvetítették, mint Esztergályos Cecília (szerepet kellene már írni neki, világsztár lenne, mint Masina vagy McLaine, mint a kettő együtt, tánc, ének, színészi játék modern diszharmóniájában vagy harmóniájában.) ő játszik. Engedjük játszani a hozzá hasonlókkal együtt. Mert a játék komoly dolog. Hámori Ottó Déry Tibor novellájából készül a hét egyik nagy sikerű produkciója, a Portugál királylány. Az Esztergályos Károly rendezte film egyik jelenetét idézi a kép A „Rendezte Szőnyi G. Sándor” sorozat egyik emlékezetes alkotása — Fejes Endre: Mocorgó. (A képen Garas Dezső, Avar István és Tordy Géza)