Film Színház Muzsika, 1975. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-06-28 / 26. szám
TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ osszúak, ugyanakkor mindig igaz törtneten alapulnak. Nemcsak a cselekménnyel, a nyelv költészetével is huták. És, hogy hogyan születnek? Hazavinek a moziból és elmesélik a filmet. De ez már mese, csak fő szálon kötőik a film történetéhez, már benne an saját életük, saját tapasztalatuk . Annak idején gyakran hallgattunk kész éjszakányi mesét. — Ön nem először került kapcsolata most a televízióval, illetve a filmmel? — A televízióval ez az első kapcsolat. Amikor első szociológiai jellegű ásaim megjelentek, meghívtak fülekhez, szaktanácsadónak. Így vettem ■szí a Meztelen vagy forgatásán, majd francia — de Magyarországon fortott — sorozat, az Árpád, a cigány Ivételein. — Most, a Nyitott könyv műsorában ragadott jelenetsor megvalósítását ilyennek tartja? — Nem az a fontos, hogy én milyenek tartom, hanem az, hogy a néző eligadja-e majd, mint ennek a világik a valóságos kifejeződését. Egyébőt az a bizonyos istálló, ahol a reingnek ez a része játszódik, iszonyosan nagy volt, 70—80 méter hosszú, lalább húsz méter széles, ahol olykor száz cigány is meghúzta magát. Ezet a méreteket semmiképpen nem lehett volna megvalósítani; a képernyőm bírna el ilyen arányokat. A kettes adióban Mihályfy Sándor rendező ingulatilag hű képet adott e világ egy s metszetéről, Torday Aliz íves inaséveit. Szereti Jeremiást, még kissé távol tartja tőle magát. Nem intja be élete mindennapjaiba. Azt m árulja el neki, hogy súlyos beteg, így kórházba megy, hogy műtétje sz. A fia a szomszédoktól tudja meg, így mi történik az anyjával. Akkor a kórházba, amikor már a műtőbe szik. Kállai Ferenc kapcsolódik be a beélgetésbe. — Az életben gyakran fordul elő, így az ember valamilyen apropóból kezd nézni és látni. Ez a látás mind eddiginél intenzívebb lesz, másut elevenednek meg az élet addigi fenségei. Úgy érzem, Jeremiás alakkicsit arra utal, hogy tragédiák ideit hajlamosak vagyunk az elhatárosra, hogy a jövőben mindent másépen csináljunk. Ilyen tragédia Jemiás életében anyja betegsége. Ami... ■ r azonban átjutottunk a katarzis ligatóriumán — minden marad a részben. — Mi tulajdonképpeni vétsége? — Az, hogy olyan életformát teremt a maga számára, ami a valódi élet eltávolította — mondja Mihályfi íre. — Munkásokról ír, de kívülrőlzi őket, nem tudja, hogyan élnek, ként dolgoznak. Fiatalokról szólnak írai, de úgy ábrázolja a mai fiatalot, mint amilyenek húsz évvel ezelőtt Irak. Szóval olyan író, aki elszakadt valóságos élettől, ír, ír, de nem a Igok valódi ismeretében. Úgy író, gy tulajdonképpen csak viszi a kezét zeruza. Egy általános, emberi magastásformát hangsúlyozok, a film ilyen mindenkihez, aki képes arra,gy mérlegelje cselekedeteit. Körmendi Judit TAKÁCS MARI: A dobozból jelentem... Arról, ami nem látszik. A Gyula vitéz télen, nyáron című filmben Bácskai Lauró István rendező és Herczenik Miklós operatőr fantáziáját megmozgatta már az, ami a tévében a képből kimarad adás közben, sőt be is mutatták. A jelenet körülbelül így zajlott: Stúdiókép. A bemondó két műsor között konferálásra készülődik és eszik. Majd a rendező hangját halljuk: „Mosolyogj, nemsokára te következel. Figyelem, vigyázz, be vagy adva!” Közeli. Bemondó mosolyog, ünnepélyes hangulatban közli, milyen műsor következik, úgy, ahogy a nagykönyvben előírják. Minden tökéletesen sikerül. Még beszél, amikor a rendező távoli képet mutat róla egy másik kamerával, és ekkor lelepleződik. A bemondó két kezét konyakból jobbra és balra kiterjeszti, egyikben félig lerágott kifli, a másikban megkezdett joghurt. .. Oda az ünnepélyesség. Bár a moziban derültség fogadta az epizódot, nem hiszem, hogy szerencsés lenne, ha a kedves néző mindig látná azt is, ami a háttérben történik. Van néhány eszközünk, szokásunk, vagy szabályunk, amivel a vezérlőben ülő adásvezető, rendező és néző számára láthatatlanul figyelmeztetni tudja a szereplő alanyt. Az operatőrök fülén általában hallgató van, ezzel tartják a kapcsolatot a rendezővel, de egyben így tudják segíteni a képernyőn dolgozó társaikat, pl.: intenek nekik, hogy kezdjék el már a beszélgetést, mert látszanak másodpercek óta. Erre az egyezményes jelre csupán abban az esetben kerül sor, ha nem működik a kamerán levő piros lámpa, amely mindig adást jelent, vagy ha a szereplő figyelmét a lámpa jelzése el kerülte ... Ilyenkor szól ránk a néző otthonról: „Mit hallgatsz, beszélj már”... A Tv-híradóban pedig a bemondó asztalán van egy jelzőlámpa, amelylyel figyelmeztetnek: mondjam a következő híranyag szövegét. Még a beszédtempót is lehet sürgetni vele. Sok apró jelzés egymás után: „Olvass gyorsabban, mert kifut a filmanyag”! Ezek a praktikus figyelmeztetések biztosítják az adás zavartalan lebonyolítását. Emlékszem régebben, szóval az őskorban, mikor még nem alakultak ki pontosan ezek az íratlan szabályok, egyéb, nem éppen célszerű eszközöket is igénybe vettek kollégáim. Egy szórakoztató műsor végén, talpig tüllben,nylonban, boldog tudatlanságban éppen a közreműködők névsorát olvastam. Second-plánban, kb. derékig játszottam a Rádió Tánczenekara előtt állva. Jó hosszú volt a lista, mert közben egy régvolt adásvezető még az emeleten levő bemondófülkéből is belihegett. Mindezt nem vettem volna észre, ha egy erőteljes szoknyahuzigálás nem figyelmeztetett volna rá. „Operatőr: Nagy József, korea” ... — itt szakadt meg a felsorolás a ráncigálás hatására. Továbbra is belenéztem az optikába, igaz, kicsit rémülten. Suttogás: „Olvasd fel utána a híreket is”, s a kezemhez ütődött a paksaméta. Megfogtam és tovább beszéltem: „Ráfus, elnézést koreográfus...” Végéhez értem, a zenekar tust játszott és utána azonmód állva valahogy eldadogtam a híreket is. Utána kiderült, hogy elromlott a bemondószoba kamerája, ezért kerültem ilyen kínos helyzetbe , amiből a néző végsősoron csak azt látta, hogy zavarban vagyok. De azt nagyon ... És ez csak az „ablakos doboz” kulisszái mögött történt. Mi lehet akkor az ablak nélküliben, a rádióban, ahol csak a hang szól a közönséghez, a látvány nem? Sokminden. Ipper Pál mesélte egy amerikai rádióbemondó szélsőséges esetét, aki arról nevezetes, hogy soha, semmilyen körülmények között nem lehetett kizökkenteni példátlan nyugalmából. Még dicsekedett is kollégáinak lélekjelenlétével. Hát egyszer kipróbálták. Híreket olvasott, mikor munkatársai a közelébe lopakodtak. Nyisszan először csak a nyakkendőjét vágták le, aztán a zakója következett volna ... A bemondó hangja beleremegett. Folytatta a felolvasást de „jópofa” heccelői megszeppentek és kisomfordáltak a stúdióból. Az adás biztonságát már nem merték kockáztatni ők sem ... Nálunk az ehhez hasonló, kegyetlen tréfák szerencsére nem divatosak — gondolom máshol sem gyakori, hisz nagy munkafegyelemre van szükség és nagy felelősségérzetre egy olyan intézménynél, amely a közönséghez szól. Inkább a fordítottja általános. Még a rádióban is elegánsan öltözik fel az, akinek műsora van — így is előkészítve a pszichikai és fizikai erőnlétet és koncentrálást kívánó munkát. Pedig a rádióban nem látszik a ruha ... De talán még az is „hallatszik” a szöveg jó reprodukálásában . ..