Film Színház Muzsika, 1975. június-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1975-08-23 / 34. szám

Vadim Roger Vailland író társaságában, amint a Veszedelmes viszonyok c. film­ről tárgyalnak 16 ROGER VADIM ÉS KÖNYVE T eon Marais és Jacques J Charon után Roger Va­dim is kiadta visszaemlé­kezéseit, s ez Az ördög em­lékiratai című, száz, eddig ismeretlen fényképpel il­lusztrált könyv azonnal felkerült a bestsellerjegy­zékre. Ami igazán nem csoda: amióta Igor Niko- lajevics Plemjannyikov orosz arisztokrata emig­ráns és Marie-Antoinette Ardilouze francia kommu­nista nő fenegyerek fia megjelent a művészeti életben, sistergő pályáját, látványos kalandjait mindig egész riportersereg követ­te. Ebből a jeles írói te­hetségről tanúskodó önélet­írásból azonban kiderül, hogy az 1928-ban született, gyermekkorában sok vi­szontagságot átélt, apja nyomdokain diplomatának készülő, de csakhamar szí­ninövendékké lett filmíró és rendező, nem is olyan elszabadult egyéniség mint amilyennek a szenzáció­éhes bulvársajtó festet­te... „Szabotáljuk Shakespeare-t?" Roger Vadim francia dip­lomatává lett apja, kivel zsenge gyermekkorában Lengyel- majd Törökország­ban és Egyiptomban élt, még a háború előtt meghalt. Vadim, húgával és egy örök­be fogadott, Güllü nevű tö­rök gyerekkel, az egyik dél­francia városból a másik­ba került. Marie-Antoi­nette, aki valaha azért ta­nult meg oroszul, hogy Csehovot meg Majakovsz­kijt eredetiben olvassa, felköltözött a gyerekekkel Párizsba, hol Roger beirat­kozott Ditllin színiakadé­miájára; Mark Ttuoint és Stendhalt, Gorkijt és Ehrenburgot, Swiftet és Lagerlöföt, Malraux mű­Az ördög emlékiratai veit és Lenin életét olvas­ta. A növendékek közt volt Marcel Marceau, a némajáték később világhí­rűvé vált mestere, aki Szmergyakov szerepét vá­lasztva felvételizett, míg Vadim Courteline A rend­őrfőnök jó fiú című bohó­zatából a bolond szerepét választotta. Mindketten olyan sikeresen vizsgáztak, hogy a mester rögtön a haladók közé osztotta be őket. Persze, nem ment minden simán, hiszen a lázadó hajlamú Vadimot korábban már kicsapták egy vidéki gimnáziumból, mert a rajzórán a profa- siszta Pétain államfő hár­mas jelszavát („Munka, Család, Haza”) úgy il­lusztrálta, hogy ... egy ná­ci tiszt csizmáját tisztító francia famíliát festett. Egyszer, amikor Dullin a Lear király próbáin dolgo­zott, Vadim jó órát késett. — Igen? Szabotáljuk Shakespeare-t? Veszélyez­tetjük a bemutatót? — Nem tehetek róla: be­teg vagyok... — És én? — hördült fel a zseniális púpos. — Én mindig beteg vagyok, s mégis itt vagyok! A logika, a mérséklet nem ért volna semmit — emlékezik vissza a tettes. Eltűnődtem, majd kivág­tam: — De én, kérem, kole- rás vagyok! Dullin égnek emelte a karját: — Ja, ha kolerás, az más... Ez a megszállás utolsó napjaiban volt. Nem sok­kal később, amikor egy matinén adták a Leart, az ifjú statiszták inkább a torlaszokat választották. Csak Vadim maradt hű a színpadhoz: összevissza szaladgált a színen, és hol angol, hol francia egyenruhában bukkant fel, egymaga alakítva az egész sereget... Közben írogatott a ka­masz. Nem most kezdte: hétéves korában már elkö­vetett, meglehetősen gyat­ra helyesírással, egy sci- fit, amelyben „felfedezte” a hangsebességnél gyor­sabb repülőt és a sugár- hajtású motort. Most poli­tikai szatírákat szerkesz­tett, amelyekben az agg Pétain helyét a kis kecs­keszakállas Ramadier, az a jobboldali szocdem mi­niszterelnök váltotta fel, aki kitette a kommunis­tákat a kormányból. .Mel­lesleg Nicole nevű szelíd szerelmével belevetette magát a felszabadulás utón divatba jött művész­negyed, a Saint-Cermain- dés-Prés bolondos-viharos életébe, s némi kis pénz­magra is szert tett, mert kétszer egy héten egy gyerekszínházban ját­szott ... A Sartre, Juliette Gréco meg Boris Vian lázában égő művésznegyedet annyi­ra megszerette, hogy re­gényt írt róla, s a kézirat­tal volt mersze felkeresni Gide-et, akit a nagy író jó barátja, Marc Allégret filmrendező mutatott be neki. Gide egy sakkjátsz­ma közben mondott — nem valami kedvező — véleményt a műről. Ezt az ítéletet Vadim azzal ma­gyarázta, hogy az író bosz- szankodott, mert elvesztet­te a partit. Egyébként az akkori párizsi bohém if- jakról ezt írja: „Minden­fajta munkát elutasítot­tunk, amely elidegenítette volna szabadságunkat, be­leértve az élősdi mester­séget is ..Mégis volt egy munka, melyet ked­velt : Allégret felfogadta statisztának, s még akkor sem bocsátotta el, mikor rájött, hogy Vadim napo­kig bliccelt (csak a boríté­kért ment el!). De nem elégedett meg a statisztás- kodással: csakhamar ő lett Franciaország legifjabb forgatókönyvírója. Megis­merkedett Colette asszony­nyal, Cocteau-val, Jean Genet oldalán kóborolt Pá­rizs utcáin, s volt egy kis barátnője, ki nemrégen még Hemingway-vel volt jóban. Már a Riviérára járt nyaralni, s itt ismer­kedett meg egy ifjú ame­rikai szenátorral, akit John Kennedynek hívtak, továbbá egy világszép fia­talemberrel, aki lehúzta a zokniját és feltette a lá­bát az asztalra: Marion Brando volt a neve, s az­óta is jó cimborája. A B. B.-legenda Brigitte Bardot-t, a le­gendával szemben, nem ő fedezte fel, hanem Allég­ret pillantotta meg a szép csitri képét az Elle című képeslapban. B. B. ekkor még táncolni tanult. Va­dim lett a filmoktatója, majd a férje, sok-sok vi­har után, amelyet főleg a Bardot-szülők roppant ma­radi kispolgárisága kavart. Bardot papa pisztollyal akarta őrizni leánya erköl­cseit, s Vadimot lelövéssel fenyegette, ha „megejti” a lányát. Ez a Rómeó és Jű- lia-szerű rémdráma három évig tartott. Brigitte min­den áldott (?) nap bőgött. Vagy száz szerelmes leve­let írt Vadimnak, de ezek a reájuk hullott könnyek­től alig olvashatóak. Kis híja, hogy a kétségbeesett lány gázöngyilkossága nem sikerült: csak az oxigénál­arc mentette meg. A szü­lők erre belementek, hogy — ha betölti a 18. évét — hozzámehet, két feltétel­lel: vőlegénye térjen át a katolikus hitre és szerez­zen magának rendes, fix- fizetéses állást. Vadim ek­kor lett a Paris-Match munkatársa. Három évig volt száguldó riporter, az­tán 1952-ben végre meg­házasodott. A bohém körülmények közt kezdődő házasélet .. nem volt se telefo­nunk, se asztalunk, se szé­künk, se függönyünk, és egy matracon háltunk”), rögtön veszekedésekkel in­dult, s egyre ritkább lett a gyöngéd egymásra talá­lás pillanata. Huszonhat éves volt Vadim, amikor otthagyta az újságírást, és minden idejét a filmnek szentelte, elsősorban mint forgatókönyvíró. Amikor B. B.-t a világsiker felé lendítő És az Isten megte­remtette a nőt című, ak­kor botrányosan erotikus­nak ítélt (hol vagyunk már ettől!) filmjét forgat­ta. neje beleszeretett part­nerébe, Trintignant-ba. Ez követelte, hogy azonnal szakítson Vadimmal. Így is történt, és az emlék­iratból kiderül, hogy a szédítő nőcsábász hírének örvendő Vadimot majd­nem mindig a nők hagy­ták ott... A filmnek vi­szont óriási sik?re lett. Gary Cooper azt mondta Vadimnak, hogy isteni, de irult-pirult a bemutatón! Anette utón Catherine Egy diadalmas amerikai út után, amelynek során Chicagóban Frank Sinatra egyszerre fogadta őt, a rendőrfőnököt és ... a maffia vezérét, a tervezett Paris by Night című film nem született meg, s egy újabb zivataros szerelem következett a dán Anette Stroyberggel, akitől Na­thalie nevű kislánya szüle­tett, s akiből olyan film­színésznőt csinált, hogy a Veszedelmes viszonyokban szerencsésen helyt tudott állni Jeanne Moreau és Roger Vadim és Jane Fonda még mint boldog házasok Vadim és Anette megérkezik Tabittre (Misé képénk, bal­oldalt) Anette után sorrendben Catherine Denenve következett 17 B. B. arcképe férjéről (1953 tavaszán)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék