Film Színház Muzsika, 1975. június-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1975-08-23 / 34. szám
ROGER VADIM ÉS KÖNYVE Teon Marais és Jacques J Charon után Roger Vadim is kiadta visszaemlékezéseit, s ez Az ördög emlékiratai című, száz, eddig ismeretlen fényképpel illusztrált könyv azonnal felkerült a bestsellerjegyzékre. Ami igazán nem csoda: amióta Igor Nikolajevics Premjannyikov orosz arisztokrata emigráns és Marie-Antoinette Ardibuze francia kommunista nő fenegyerek fia megjelent a művészeti életben, sistergő pályáját, látványos kalandjait mindig egész riportersereg követte. Ebből a jeles írói tehetségről tanúskodó önéletírásból azonban kiderül, hogy az 1928-ban született, gyermekkorában sok viszontagságot átélt, apja nyomdokain diplomatának készülő, de csakhamar színinövendékké lett filmíró és rendező, nem is olyan elszabadult egyéniség mint amilyennek a szenzációéhes bulvársajtó festette... „Szabotáljuk Shakespeare-t?" Roger Vadim francia diplomatává lett apja, kivel zsenge gyermekkorában Lengyel- majd Törökországban és Egyiptomban élt, még a háború előtt meghalt. Vadim, húgával és egy örökbe fogadott, Güllü nevű török gyerekkel, az egyik délfrancia városból a másikba került. Marie-Antoinette, aki valaha azért tanult meg oroszul, hogy Csehovot meg Majakovszkijt eredetiben olvassa, felköltözött a gyerekekkel Párizsba, hol Roger beiratkozott Dullin színiakadémiájára. Mark Trupint és Stendhalt, Gorkijt és Ehrenburgot, Swiftet és Lagerlöföt, Malraux műveit és Lenin életét olvasta. A növendékek közt volt Marcel Marceau, a némajáték később világhírűvé vált mestere, aki Szmergyakov szerepét választva felvételizett, míg Vadim Courteline A rendőrfőnök jó fiú című bohózatából a bolond szerepét választotta. Mindketten olyan sikeresen vizsgáztak, hogy a mester rögtön a haladók közé osztotta be őket. Persze, nem ment minden simán, hiszen a lázadó hajlamú Vadimot korábban már kicsapták egy vidéki gimnáziumból, mert a rajzórán a profasiszta Pétain államfő hármas jelszavát („Munka, Család, Haza”) úgy illusztrálta, hogy ... egy náci tiszt csizmáját tisztító francia famíliát festett. Egyszer, amikor Dullin a Lear király próbáin dolgozott, Vadim jó órát késett. — Igen? Szabotáljuk Shakespeare-t? Veszélyeztetjük a bemutatót? — Nem tehetek róla: beteg vagyok... — És én? — hördült fel a zseniális púpos. — Én mindig beteg vagyok, s mégis itt vagyok! A logika, a mérséklet nem ért volna semmit — emlékezik vissza a tettes. Eltűnődtem, majd kivágtam: — De én, kérem, kolerás vagyok! Dullin égnek emelte a karját: — Ja, ha kolerás, az más... Ez a megszállás utolsó napjaiban volt. Nem sokkal később, amikor egy matinén adták a Leart, az ifjú statiszták inkább a torlaszokat választották. Csak Vadim maradt hű a színpadhoz: összevissza szaladgált a színen, és hol angol, hol francia egyenruhában bukkant fel, egymaga alakítva az egész sereget... Közben írogatott a kamasz. Nem most kezdte: hétéves korában már elkövetett, meglehetősen gyatra helyesírással, egy scifit, amelyben „felfedezte” a hangsebességnél gyorsabb repülőt és a sugárhajtású motort. Most politikai szatírákat szerkesztett, amelyekben az agg Pétain helyét a kis kecskeszakállas Ramadier, az a jobboldali szocdem miniszterelnök váltotta fel, aki kitette a kommunistákat a kormányból. .Mellesleg Nicole nevű szelíd szerelmével belevetette magát a felszabadulás után divatba jött művésznegyed, a Saint-Cermaindes-Prés bolondos-viharos életébe, s némi kis pénzmagra is szert tett, mert kétszer egy héten egy gyerekszínházban játszott ... A Sartre, Juliette Gréco meg Boris Vian lázában égő művésznegyedet annyira megszerette, hogy regényt írt róla, s a kézirattal volt mersze felkeresni Gide-et, akit a nagy író jó barátja, Marc Allégret filmrendező mutatott be neki. Gide egy sakkjátszma közben mondott — nem valami kedvező — véleményt a műről. Ezt az ítéletet Vadim azzal magyarázta, hogy az író boszszankodott, mert elvesztette a partit. Egyébként az akkori párizsi bohém ifjakról ezt írja: „Mindenfajta munkát elutasítottunk, amely elidegenítette volna szabadságunkat, beleértve az élősdi mesterséget is ..Mégis volt egy munka, melyet kedvelt : Allégret felfogadta statisztának, s még akkor sem bocsátotta el, mikor rájött, hogy Vadim napokig bliccelt (csak a borítékért ment el!). De nem elégedett meg a statisztáskodással: csakhamar ő lett Franciaország legifjabb forgatókönyvírója. Megismerkedett Colette asszonynyal, Cocteau-val, Jean Genet oldalán kóborolt Párizs utcáin, s volt egy kis barátnője, ki nemrégen még Hemingway-vel volt jóban. Már a Riviérára járt nyaralni, s itt ismerkedett meg egy ifjú amerikai szenátorral, akit John Kennedynek hívtak, továbbá egy világszép fiatalemberrel, aki lehúzta a zokniját és feltette a lábát az asztalra: Marion Brando volt a neve, s azóta is jó cimborája. A B. B.-legenda Brigitte Bardot-t, a legendával szemben, nem ő fedezte fel, hanem Allégret pillantotta meg a szép csitri képét az Elle című képeslapban. B. B. ekkor még táncolni tanult. Vadim lett a filmoktatója, majd a férje, sok-sok vihar után, amelyet főleg a Bardot-szülők roppant maradi kispolgárisága kavart. Bardot papa pisztollyal akarta őrizni leánya erkölcseit, s Vadimot lelövéssel fenyegette, ha „megejti” a lányát. Ez a Rómeó és Júlia-szerű rémdráma három évig tartott. Brigitte minden áldott (?) nap bőgött. Vagy száz szerelmes levelet írt Vadimnak, de ezek a reájuk hullott könnyektől alig olvashatóak. Kis híja, hogy a kétségbeesett lány gázöngyilkossága nem sikerült, csak az oxigénálarc mentette meg. A szülők erre belementek, hogy — ha betölti a 18. évét — hozzámehet, két feltétellel: vőlegénye térjen át a katolikus hitre és szerezzen magának rendes, fixfizetéses állást. Vadim ekkor lett a Paris-Match munkatársa. Három évig volt száguldó riporter, aztán 1952-ben végre megházasodott. A bohém körülmények közt kezdődő házasélet , nem volt se telefonunk, se asztalunk, se székünk, se függönyünk, és egy matracon háltunk”), rögtön veszekedésekkel indult, s egyre ritkább lett a gyöngéd egymásra találás pillanata. Huszonhat éves volt Vadim, amikor otthagyta az újságírást, és minden idejét a filmnek szentelte, elsősorban mint forgatókönyvíró. Amikor B. B.-t a világsiker felé lendítő És az Isten megteremtette a nőt című, akkor botrányosan erotikusnak ítélt (hol vagyunk már ettől!) filmjét forgatta, neje beleszeretett partnerébe, Trintignant-ba. Ez követelte, hogy azonnal szakítson Vadimmal. Így is történt, és az emlékiratból kiderül, hogy a szédítő nőcsábász hírének örvendő Vadimot majdnem mindig a nők hagyták ott... A filmnek viszont óriási sikere lett. Gary Cooper azt mondta Vadimnak, hogy isteni, de bult-pirult a bemutatón! Anette után Catherine Egy diadalmas amerikai út után, amelynek során Chicagóban Frank Sinatra egyszerre fogadta őt, a rendőrfőnököt és ... a maffia vezérét, a tervezett Paris by Night című film nem született meg, s egy újabb zivataros szerelem következett a dán Anette Stroyberggel, akitől Nathalie nevű kislánya született, s akiből olyan filmszínésznőt csinált, hogy a Veszedelmes viszonyokban szerencsésen helyt tudott állni Jeanne Moreau és Az ördög emlékiratai B. B. arcképe férjéről (1953 tavaszán) Vadim Roger Vailland író társaságában, amint a Veszedelmes viszonyok c. filmről tárgyalnak 16 Roger Vadim és Jane Fonda még mint boldog házasok Vadim és Anette megérkezik Tabittre (Mise képénk, baloldalt) Anette után sorrendben Catherine Deneuve következett 17