Film Színház Muzsika, 1976. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-03 / 27. szám
Színházi esték • Színházi esték • Színházi estéi zengő középhangokkal és jó magassággal bíró szép szopránja igen alkalmas a szólamra. Ezúttal nem volt intakt, s nyilván fáradtsága a magyarázat rá, hogy a nevezetes II. felvonásbeli F-dúr ária kimaradt. Németh Alice énekli a lovag „örök kísérőjét és kísértőjét”, Elvirát. Szép alapszínű hangját, muzikális kultúráját a fájdalomtól, keserűségtől, haragtól átitatott első nagyáriájában mutatta meg, alakítása azonban egészében nem elég gazdag karakterrajzban, szuggesztivitásban. Tetszett Gyulai Edit kedves, természetes közvetlenségű Zerlinája, s megfelelt feladatának Bolla Tibor (Masetto) is. Kecskés Sándor tenorja alkalmas lehetne Ottavióra, sajnos feszélyezetten, küzdve a szólammal, gyakran bizonytalanul énekelt. Berczeli Tibor (a kormányzó) kivált a fináléban néhány jó drámai pillanatot teremtett. Forray Gábor díszletei a maguk vázlatosságában is artisztikusak, s szépek, stílusosak, finoman stilizáltak Torday Hajnal kosztümjei. A rendező: Kertész Gyula. Arra törekedett, hogy a főbb vonalakban hű maradjon a Don Giovanni-előadások jó tradícióihoz. Ez önmagában nem érdemelne különösebb méltánylást, de Kertész — ezen belül is — sok leleménnyel oldott meg néhány színpadilag közismerten problematikus jelenetet. (A színpad például a statikus epizódokban, a „koncert-áriák” alatt szépen elrendezett képszerűségével hat, s görögtűz és gőzfelhő nélkül is sikerült megoldania a pokolraszállást, pedig a komtur, a „kővendég” meglepően nem is onnan érkezik, ahonnan Elvira sikolyából és Leporello magaviseletéből erre következtethetnénk.) Az előadást Hirsch Bence vezényelte nagy műismerettel, jó egyensúlyban tartva a zenekart és színpadot. Néhol azonban több árnyalást, pregnánsabb körvonalakat, s differenciáltabb hangzást is el tudnánk képzelni. Albert István Mindig hangulatosak, élményadók, tanulságosak a Déryné Színház vidéki premierjei. Nem a pesti főpróbák jelentik az ünnepet, a színház sugárzásának felizzását, hanem azok a premierek, amelyek egy faluba, egy kisvárosba viszik el nemcsak a művészet szépségét, örömét, felfedezéseit, hanem a színházi premier ünnepi izgalmát is. Az elmúlt héten Zalaszentgróton érezhettük ezt a színházi csodát, az ünnep születésének örömét, itt zajlott ugyanis Jókai Anna Újházasok című drámájának bemutatója. Nemcsak e kedves falu ünnepelt, hanem a megye is, mert itt köszöntötték a jubiláló Déryné Színházat, s nívódíjakkal fejezték ki elismerésüket. A bemutatott darab — kortárs írónő korszerű morális társadalmi problémákat boncolgató drámája — mindvégig feszült figyelemmel tartotta fogva a nézőteret. A titok, azt hiszem, abban van, hogy a jelenlevők megérezték a két fiatal vergődésében, zaklatott párbeszédeiben, olykor fájdalmas, egymást sebző viaskodásában, a mondanivaló bensőséges határozottságában az írói figyelmeztetés tisztaságát és keménységét. Ildikó és Miklós újházasként értelmes életre kíván szövetkezni, felkészülni. Mint minden újházas, érzelemmel telten, boldogságra szomjazva vágnak neki a hétköznapok rengetegének. Miklós mindennap vendéglőből jön haza. Nem ott tanyázik, ott dolgozik. Ildikó iskolából érkezik, füzetekkel, kis örömökkel, gondokkal lép be a közös otthonba, ami nem a béke szigete, hanem valamiféle menedék zátony, amelyen mintegy megkapaszkodnak, hogy megmentsék életüket, szerelmüket, önmagukat, hogy megőrizzék tisztán ifjúságuk örömét a jövőnek. Ezt a nagy drámai küzdelmet egy bensőségesen motivált történet közvetíti. Jókai Anna okos érzékenységgel építi fel a jellemeket, mutatja be a láthatatlanul zajló drámai folyamatokat, a belső vérzéseket okozó gyilkos szavak hatását, a körülmények hatalmának lelket romboló következményeit. A körülményeket, a végzetet, a sors kegyetlenségét elsősorban a főbérlő Málnássné közvetíti számukra, ő a vak sors, a kegyetlen valóság, a próza betörése az életükbe, mert Málnássné örökös nyugtalanságra kényszeríti őket, s ők ahelyett, hogy jobban összefognának, kitartanának a vészben, megvárnák a viharok elmúltát, inkább egymás életét mérgezik. A körülmények megrontják az ellenállásra képtelen, a romlandó jellemet, és ez ennek a műnek a legnagyobb tanulsága, hiszen Miklós nem eredendően rossz jellemű ember, csak nincs benne elég tartás ahhoz, hogy a nehéz pillanatokban a feleség bátorítója, erősítője tudna lenni. Ildikó pedig tiszta, szenvedésre, sőt szenvelgésre hajlamos lélek, aki csak a házasság értelmes közösségében tudná igazán önnön emberi értékeit is kifejleszteni. Így parázslanak a dialógusok, amelyekben egy szerelem hamvad el lassan, fájdalmasan és ok nélkül, mert ebben a világban mindenki csak követel a másiktól és nem érti meg, mivel tartozik... A Déryné Színház előadását Petlik József rendezte. Jó arányérzékkel, túlzások nélkül emelte ki az érzelmi csomópontokat, tette láthatóvá a belső pszichológiai történéseket, megpróbálta úgy hangszerelni a játékot, hogy a figyelem ne egyszerűen az albérleti lét nyomorúságára terelődjék, hanem az érzelmi szegénységre, a belső, morális feszültségekre figyelhessünk. Talán a későbbi előadásokban a színészek jobban merik az összecsapások, szópárbajok sebző érdességét érzékeltetni, mert enélkül az ilyen lélekelemző, bensőleg láttató emberábrázolás monotóniába süllyedhet. A színészi alakítások közül kiemelkedik Zubor Ágnes játéka, aki Ildikó törékeny lelkiségét, tisztaságát, védtelenségét és áldozatra való készenlétét érzékeltette hatásosan, mértéktartóan, megindítóan, Miklóst, a férjet Koldus Nagy László jelenítette meg, jól közvetítve a reábízott drámai funkciót. Miklós apját szinte beugrásként Hável László játszotta, remekül érzékeltette az integritását, magányát ápolgató öregember szomorú, rögeszmés indulatait. Málnássné, a főbérlő Táncsics Mária volt, minden megjelenése lelkeket kavaró vihart támasztott a fiatalok világában, a kegyetlenség alattomosságát, a kiszolgáltatottakkal szembeni fölénymámorát érzékeltette minden mozdulatával, hangjának minden rezdülésével. Ildikó anyját Köti Kati játszotta, a közönségességet érzékeltette kitűnően a színésznő nagyjelenete. Illés Jenő DÉRYNÉ SZÍNHÁZ Újházasok ÚJHÁZASOK. Két nemzedék kézfogása Koldus Nagy László, Zubor Ágnes és Hável László (Sípos Géza felv.) 5