Film Színház Muzsika, 1977. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1977-04-16 / 16. szám
Ajtay Andor, vagy ahogy születésekor, 1903. július 25-én a fogarasi közjegyzői hivatal anyakönyvébe bejegyezték. Nagyajtay Kovács Andor, sokáig kallódott a különböző foglalkozási ágak útvesztőiben, amíg a színészmesterségig eljutott. Édesapja, a fogarasi állami erdőhivatal főmérnöke, szigorú, komoly, sőt, kissé komor ember volt, aki hallani sem akart róla, hogy fia ezt a léha, könnyelmű pályát válassza. A fiatal Kovács Bandi így hiába jeleskedett a szatmárnémeti gimnázium műkedvelő előadásain, édesapja hajthatatlannak mutatkozott. Érettségi után Kovács Bandi a pult mögé került. Előbb a Hangya fogyasztási szövetkezet fizetés nélküli gyakornoka lett, majd ugyanott szerződéses alkalmazott. Az üzleti élet különböző (raktárnoki, irodai stb.) ágait járta végig. Kereskedelmi pályafutásának a gazdasági élet általános és katasztrofális romlása vetett véget. Állását éppúgy elvesztette, mint a vele egykorú fiatalemberek ezrei. Családjuk egy oldalági szárnya Bécsben élt, édesapja hozzájuk küldte fiát és annyi pénzt is adott neki útravalóként, hogy szerény üzleti vállalkozásba kezdhessen. A befektetett tőke azonban nem egészen egy esztendő alatt elúszott. 1926-ban már ismét itthon volt a fiatalember és az újságírással próbálkozott. A Szamos című szatmárnémeti lap külső munkatársa lett. De ez sem tartott sokáig. Budapest volt élete következő állomása. Fellegjáró színészkora Huszonhárom éves elmúlt már. Más választása nem volt, emlékezetében felvillant a színészmesterség képe. Édesapja már nem élt, így senki sem állt az útjában. Régi érzelmei persze kihűltek, kedv helyett így inkább a kényszer vitte el Rákosi Szidi színészképző magániskolájába, ahol meghallgatták és nyomban fel is vették. A színiiskola a Csengeri utcában, a régi Király Színház tőszomszédságában volt. Kovács Bandi, hogy az utazási költségeit megtakarítsa, a szomszédos Vörösmarty utcában bérelt albérleti szobát, ahol igen szűkösen élt. Szidi néni egyik alkalommal megkérdezte tőle: Jár-e az órákra? „Járok, járok — felelte —, de nem tudok megélni!"’ Ekkor kezdődött statisztaélete. Esti egy pengő hatvanat kapott a Király Színházban, késő este pedig gyalog átviharzott a városon, meg sem állt a Petőfi Sándor utcai Belvárosi Színházig, ahol a műsoron szereplő darab utolsó felvonásában néhány mondatos szerep várt reá. Ezért a fellépéséért már négy pengőt kapott. S mit tesz a jószerencse? Egy éjszakai mulató tulajdonosa is munkát kínált neki. Természetesen nem színészi munkáról volt szó. Az az öt pengő viszont, amit ezért a produkciójáért kapott, kezdő éveinek első irigylésreméltó keresetét jelentette. 1928 nyarán vizsgázott a Király Színházban. Tarnay Ernő, a Szegedi Városi Színház igazgatója egy színházi ügynökség ajánlatára szerződtette, méghozzá úgy, hogy a színpadon egyszer sem látta. Nem kellett csalódnia. Makó volt színésszé avatásának színhelye, ősszel pedig a szegedi közönség előtt is bemutatkozott. Parányi szerepben lépett föl, olyan szerényen, mintha a hátsó bejáraton érkezett volna. Csaknem észrevétlenül suhant be a színpadra. Évtizedek múlva a Maszk nélkül című, kéziratban reánk maradt önéletrajzi visszaemlékezésében így örökítette meg első fellépésének, s általában szegedi színészéveinek történetét: „Szegeden koptattam a színpad deszkáit, amikor egy tavasszal megérintett valami különleges és elemezhetetlen szomorúság, s megtanított arra, hogy a taps imádata puszta emberi önzés, amely nélkül éppúgy meg lehet élni, mint a vagyon, vagy az élet másfajta csábítása nélkül. Persze, boldognak lenni sokkal nehezebb, mint amikor az embert a taps piaci árfolyama kíséri, mint a népszerűség valutája. Ezt is a magam kárán tanultam meg, fellegjáró szegedi színészkoromban, amikor kiszabadulva a szülői ház merev polgári légköréből, színésznek szerződtem és az első kis szereppel a kezemben úgy álltam a Tisza fölött, mintha enyém lenne az egész világ. A szerep kicsiny veit, a társulat nagy, az előadáson felvonult a szegedi színház valamennyi nagyágyúja és én abban a pillanatban léptem a színpadra, amikor a közönség figyelmét a forrponton lobogó esemény, a kulisszák közt ágáló nagyságok kötötték le. Én oly észrevétlen maradtam, mintha be sem léptem volna a színpadra. Erőlködve igyekeztem átnézni a vakító fényfüggönyön, kétségbeesetten kutattam legalább egyetlen szempár, egy villanásnyi tekintet után, amely rám néz és jelzi, hogy észrevett. Sajnos, nem így történt. Rossz percben kerültem a színpadra, »ellenszéllel«, amely úgy elsöpörte a jelenésemet, hogy utána forró halántékomat kezembe szorítva egy kulissza mellett álltam, s azt szerettem volna, ha süllyesztőbe léphetek. A világ legnagyobb és legősibb süllyesztőjébe, amely örökre eltüntet erről a világról , így kezdődött. A jelentéktelen, íróilag éppen csak odavetett figuráknak sorával nehezen tudott szakítani. Első, jelentősebb feladatáért meg kellett küzdenie. Később énekes-bonviván szerepkörbe gyömöszölték, mert jól állt rajta a frakk. Elegáns megjelenésével, hódító férfiasságával, behízelgő, mélyzengésű hangjával a jellegtelen szerelmes szerepeket is kifogástalanul, sőt illúziókeltően tudta eljátszani. Szegedet azonban egyre szőkébbnek érezte, Pestre vágyakozott. Két színészideál A harmincas évek elején egyik napról a másikra senki nem lehetett fővárosi színész. Kiváltképpen a Vígszínház tagja. Ajtay azonban éppen a főváros legrangosabb színházát szemelte ki, legszívesebben oda tartozott volna. A Szent István körúti Vígszínház volt az eszményképe. Ott játszottak a kor jeles színészei, köztük Ajtay két színészideálja: Hegedűs Gyula és Csortos Gyula is. Hegedűsről egyszer ezt mondta: „Ha csak megközelíteni is sikerül az ő nagyságát, akkor édesapám utólag is meg fogja bocsátani, hogy fia színésznek ment, pedig ő nem egyszer kijelentette: inkább lásson az akasztófán, mint a színpadon.’’ Csortosért pedig nemcsak rajongott, de kissé utánozta is. Ebben nem volt semmi különös, vagy kivetnivaló, hiszen ezek a nagy színészegyéniségek olyan hatással voltak a fiatal színésznemzedékre, hogy akarva, akaratlanul is utánozni próbálták őket. Ajtay pályáján — mint majd látni fogjuk — ez a Csortos iránti érzékeny elfogultság néhány kudarcot is eredményezett, de akkor... 1931 nyarán, amikor életében elérkezett a döntő pillanat, s az egyik nagy fővárosi színházi ügynökségtől értesítést kapott: azonnal jöjjön Pestre, a Vígszínházban ki akarják próbálni, Csortos és Hegedűs képe hirtelen ijesztővé növekedett képzeletében. Van-e benne annyi tehetség, hogy együtt lépjen fel a kor e két színészóriásával?! A próbajátékra egy hétköznap délelőtt került sor. A nézőtér első sorában a színház neves művészei foglaltak helyet, ők képviselték a közönséget, s egy Ajtay Andor 1928 nyarán a régi Király Színház udvarán, vizsgaelőadásának szünetében 18