Film Színház Muzsika, 1977. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1977-03-05 / 10. szám

Beszélgetés közben érke­zik meg Borisz Sesztakov, a TAS­ZSZ­ hírügynökség budapesti vezetője, a mű­sor másik vendége. Ő majd arról számol be a műsor­ban, hogy érzi magát Bu­dapesten egy szovjet tudó­sító. De most előbb nekünk válaszol. — Én leszek a vendég­ként Budapesten tartózko­dó moszkvai magyar tudó­sító. Elek János vendége a műsorban, vagyis a vendég vendége — mondja tökéle­tes magyarsággal, ami nem is csoda, hiszen kisebb megszakításokkal kilenc évet töltött már eddig Ma­gyarországon, mint egyete­mi hallgató, és mint újság­író. Érdekes adalék, hogy évfolyamtársa volt Elek Jánosnak, aki miután befe­jezte az egyetemet, munka­társ lett a TV-híradónál, majd tudósító Moszkvában. Az egyetemi diploma meg­szerzése után Borisz is tu­dósító lett, természetesen Budapesten. — Több ezer tudósítást küldtem haza Magyaror­szágról — folytatja Borisz Sesztakov —, az elsőt 1973- ban készítettem az Ikarusz gyárban, akkor beszéltem életemben először — mint tudósító — egy ekkora gyár vezérigazgatójával. Amit magammal viszek majd, ha egyszer végleg hazakerülök, nem a terek, szobrok, épü­letek emléke (persze azok is), hanem elsősorban az embereké, akik Magyaror­szágot jelentik nekem. Rövid beszélgetésünk után Borisz megkapja Vá­mos Judit rendezőtől az instrukciókat, bemegy a stúdióba, készül a felvétel­re. — Milyen műsorokat lát­hatunk még a Horizont szerkesztésében ? — Április 27-e, a Test­vérvárosok Világnapjára — mondja Vámos Judit — fil­met készítünk Balog Judit és Sípos József szerkesz­tőkkel. Forgatásra kész Ju­rán Sesztalov Amikor a nap ringatott című regénye alapján Balog Judittal kö­zösen írt forgatókönyvünk, az Észak visszavár című dokumentumjáték, mely Szibériában, manysiföldön játszódik. Befejeződött az anyaggyűjtése a Milliomo­sok klubja című filmnek, melyet Katona Júlia szer­kesztővel készítünk Len­gyelországban és Magyar­­országon. Készek a ter­veink Katona Júliával, hogy milyen filmet forgas­sunk a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. év­fordulójára, de most még annyira az előkészületek elején járunk, hogy részle­teket egyelőre nem árulha­tok el K. GY. 28 TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ __ TELEVÍZIÓ ■■■... , — ■ — TELEVÍZIÓ SZABÓ MAGDA REGÉNYÉBŐL Egy leányintézet falai között S­zínhely: a Matula püs­pökről elnevezett inté­zet, amelyben Magyaror­szágon először tartottak rendszeres középiskolai ok­tatást lányoknak. Az inté­zet erődjellegű. Éppencsak a katonai őrség hiányzik belőle. A kertbe vivő részt belső rács zárja el az épület többi részétől. Az iskola címere: két kéz, mely egy bibliát ölel át, felette nagy betűkkel az in­tézet jelmondata: „Nem azé, aki fut, nem is azé, aki akarja így írja le Sza­bó Magda az Abigél című regényéből készülő tévéfilm forgatókönyvében azt az épületet, amelyben a cse­lekmény zöme játszódik. A filmgyár stúdiójában ottjártunkkor a díszlet a nevelőintézet egyik háló­szobáját „idézte”. Nyolc vaságy, nyolc éjjeliszek­rény sorakozott a fehérre meszelt, sivár, boltíves te­remben. Az ágyakban nya­kig gombolt, hosszú ujjú egyforma hálóingekben fe­küdtek a hetedik gimnazis­ta lányok. Az ágyak végé­ben egyforma csíkos kön­tös, a támlán durva vászon­törülköző. A lányok alvást színlel­nek, miközben Zsuzsanna testvér (Piros Ildikó) Vitay Georginát (Szerencsi Éva) vigasztalja. Gina sír. Zsu­zsanna részvétlenséggel vá­dolja az osztálytársakat. Világosságot gyújt a sötét hálóteremben, s kiadja a parancsot; mire visszajön, rend, nyugalom legyen, a lányok „töröljék le a köny­­nyeket” osztálytársuk sze­méről. Ginót édesapja, Vitay tá­bornok (Nagy Attila) küld­te ebbe az intézetbe 1943 elején, úgy, hogy senki se tud­ja meg, hol van a lánya. Az ok: a tábornok részt vesz az ellenállási mozga­lomban, s fél, ha lebukik, a lányával zsarolják majd, vele kényszerítenek esetle­ges árulásra. Gina nem is­meri „száműzetésének” in­dítékát, azt hiszi, apja meg akar szabadulni tőle. Úgy véli, biztosan új feleséget kíván a házhoz hozni, s a fiatalasszonynak ő útjában lenne. Ezért sír. — Az Abigél műfaja majdnem hogy politikai krimi — mondja a rendező Zsttrzs Éva. — A történet cselekménye 1943-tól 1944 március végéig tart. Szabó Magda alkotása egy nagyon szigorú szabályok közt élő internátus falai közt ját­szódik. Ilyenkor derül ki, milyen messze van a mai fiataloktól ez a nem is olyan régen volt „drill”. A régi református vallási szo­kások is ismeretlenek szá­mukra. A film szereplői főiskolások és fiatal szí­nésznők, akik nem értik, nem érzik, mit jelentett az, hátratett kézzel, egyenesen, mozdulatlanul ülni a pad­­ban, képtelenek felfogni, hogy a pokrócnak mindig „elvágólag” kellett lenni az ágyon. — Mi az, ami a rendező­nek új, más ebben a film­ben előző tévéfilmjeihez képest? — A cselekmény krimi­­szerűsége, no meg az, hogy Magyarországnak a német megszállás előtti legnehe­zebb korszakában játszódik, olyan izolált területen, aho­vá a külvilág „fajából” tu­lajdonképpen nem szűrődik be semmi. Az élet a háború ellenére a megszokott, régi mederben halad, de azért közvetett módon mégis éreztetnünk kell, hogy mi történik a falakon kívül. Az intézetben a háború csak „átszűrve”, másodla­gosan jelentkezhet. — Mi az, amit a rendező kiemelni, hangsúlyozni kí­ván a cselekményből? — Talán azt, hogy a tisz­tességes ember bármennyi­re is el legyen zárva a kül­világtól, a maga becsületes ösztöneitől vezetve rátalál a helyes útra. Ennek a faj­ta embernek a képviselője itt ebben a filmben Zsu­zsanna, a diakonissza, aki a film során eljut egy olyan pontra, hogy felteszi a kér­dést önmagának: az-e a bűn, ha eddigi életfelfogá­sa szerint nem hazudik, vagy az-e, ha nem száll síkra az emberek igazsága mellett. S vajon hogyan látja Zsuzsanna alakját életre­­keltője, Piros Ildikó? — Szoktatni kell magam az arc- és testbeli fegyel­mezettséghez. Ez annál is nehezebb, mert egyúttal azt is érzékeltetnem kell, hogy

Next