Film Színház Muzsika, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)

1977-09-17 / 38. szám

TELEVÍZIÓ ■—....■ ■■ ■.. TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ a rendező munkatársait, ezentúl a mikrofonost is instruálni lehet a felvéte­lek alatt. De még ennél is fontosabb hogy kollégám a fejhallgatón át a rögzítésre kerülő hangot is „vissza­hallja”, s így állandóan kontrollálni, javítani tudja saját munkáját — ez tu­catnyi mikrofonpróbánál is többet segít a jó hangmi­nőség kialakításában. — A megfelelő mikrofo­nok kiválasztása mennyi­ben segít? — Sokat nem válogatha­tunk. Alapvető szabály, hogy a mikrofonok nem lát­­szódhatnak a képen, így csaknem mindig az úgyne­vezett „puskamikrofont” használjuk, mivel ennek igen kicsiny a „hallószöge”, viszont az egészen távoli hangokat is befogja, így a mikrofonosnak mindig az éppen beszélő színész szá­jára kell irányítania a „pus­ka csövét”. Sokan nem sze­retik, én viszont gyakorta alkalmazom a zsebadós „klipsz-mikrofont”. Ezt a színész ruhájára kell csíp­­tetni, s a hozzá tartozó adót (amely a rögzítőberen­dezéshez továbbítja a han­got) a zsebébe, vagy az in­ge alá kell bújtatni. A klipsz hátránya az, hogy könnyen fölveszi a „ruha zaját”, s bizonyos kosztü­möknél, például dekoltált ruháknál egyáltalán nem használható. Óriási előnye viszont, hogy korlátlan moz­gási lehetőséget ad a szí­nészeknek — ezáltal pedig tágas, levegős összhatást a tévéjátéknak. A Beszterce ostromának azokat a jele­neteit, amelyekben a sze­replők erdőkön, piactere­ken sétálnak keresztül, kép­telenség lett volna az elekt­ronikus technikával megol­dani, klipsz-mikrofon nél­kül . . . — Jáger Györgytől is megkérdezem, miért nem .Használnak utószinkront? — Néha azért használunk. Sőt, még különb dolgokat is művelünk; a most ké­szülő tévéjáték egyik jele­netében én például „elő­­szinkront” alkalmaztam. A darab hősnőjének egy vil­­lámlós, mennydörgéses éj­szakán könnyes monológot kellett elmondania a nyi­tott ablak előtt: a villám­lást, azonban olyan durrogó­­zakatoló géppel idézték elő, ami miatt lehetetlenné vált a hasznos­ hangfelvétel. Nem tehettem mást: a szí­nésznővel előre magnósza­lagra mondattam a szöve­get, amit aztán a képfel­vétel alatt visszajátszot­tunk — ő pedig „rátáto­­gott”. — Ezt hívják úgy, hogy play-back. — Igen. Vagyis: vissza­játszás. — Megfigyeltem, hogy nagy gondot fordít a külön­böző időkben, eltérő mik­rofonállásokban készülő fel­vételek hangjának techni­kai és dramaturgiai folya­matosságára.­­ Ha egy tévéjáték a végső formájában széttöre­dezettnek tűnik, azért gyakran a hangmérnök is felelős, hiszen a sűrű hang­­szín- és atmoszférazaj-kü­­lönbségek irreálissá tehetik a játék pszichológiai folya­matát. Amikor egyszerre hosszú jeleneteket rögzí­tünk, még könnyen elérjük a szükséges egyöntetűséget; a gyakori leállásoknál, a műterem átrendezése, a változó kamera- és mikro­fonállások, a világítóberen­dezések eltérő alapzaja és még számtalan zavaró té­nyező következtében, már igen nehéz megoldani a fo­lyamatos és kiegyenlített hanghatást. Ehhez még nem találtunk állandó mód­szereket; voltaképpen ahány tévéjáték, annyi kísérlet. (Egyik tévérendezőnk in­terjúban mondta el; azért nem szereti az elektronikát, mert az utószinkron hiá­nya miatt a felvételre szí­nészi bakik és más „hangi esetlegességek” kerülnek. A módszer hívei azonban ép­pen látszólagos hibái; a szí­nészi játékot a maga eset­legességében és egyszerisé­­gében közvetítő sajátossá­gaiért kedvelik a hasznos­hanggal párosuló elektroni­­kus felvételt.) T. 8. Ilyen a zsebadós, elbújtatható „klipsz-mikrofon” műsor 1977. szept. 20-tól 25-ig SZEPTEMBER 20. KEDD 16.33: Hírek. 16.40: Őrizók. .Riportfilm. 17.10: Egészségün­kért. 17.15: Lesz-e tornaterem Szomolyán? 17.30: Mindenki Iskolája. 18.05: 1. Földrajz. A Föld és a Világegyetem. 13.35: Hat évtized. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: idegenek között. Szovjet film. 21.15: Most mutasd meg! 21.45: Zene, zene, zene. 22.45: Tv-híradó 3. 2. műsor. 17.23: Olaszország—Bulgária. Férfi kosárlabda EB. Súly­emelő VB. Pehelysúly. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Fülep La­jos Portréfilm. 21.10: Tv-híradó 2. 21.30: Súlyemelő VB. Könnyűsúly. Szovjetunió—Franciaország. Férfi kosárlab­da EB. SZEPTEMBER 21. SZERDA 9.40: Delta. 10.05: Colombo. Amerikai film. 11.35: Lehet egy kérdéssel több? 16.28: Hírek. 16.35: Az öreg vár legendája. Szovjet balettfilm. 17.40: Küzdelem a vízzel és a vízért. 18.15: Százötvenezer Zsiguli. 13.45: Szépen, jól magyarul. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A bűvész. Amerikai film. 20.50: Afrikai örömeink. 21.45: Telesport. Súlyemelő VB. Váltósúly. Cselgáncs VB. Köz­ben : Tv-híradó 3. 2. műsor. 20.00: Karintiai nyár 1974. 21.00: Tv-híradó 2. 21.25: Egy fér­fi, aki elbírja az igazságot. Csehszlovák film. SZEPTEMBER 22. CSÜTÖRTÖK 16.28: Hírek. 16.35: Közkedvelt dallamok. 17.2­1: Tévébörze. 17.30: őszi BNV. 18.15: Lányok egyedül. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kisfilmek a nagy­világból. Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat. 20.25 Különös japán sport. A Su­mo. Japán film. 20.40: Egy év a gnuk között. Angol isme­retterjesztő film. 21.40: Tv-híradó 3. 21.50: Telesport. 1. Ko­sárlabda EB. 2. Súlyemelő VB. Középsúly. 3. Cselgáncs VB. 2. műsor. 18.58: En Francais 19.15: People You Meet. 20.00: Rivalda nélkül. Népszínmű ’77. 20.15: Csepreghy: Piros bugyellá­­ris. Kaposvári Csi­ky Gergely Színház előadása. (14 éven felülieknek.) Közben: 20.55: Tv-híradó 2. SZEPTEMBER 23. PÉNTEK 7.59: Tévétorna. 16.28: Hírek. 16.35: Pedagógusok fóruma. 17.10: Kisfilmek: 1. Az Una folyó. 2. Párizs. 3. Ki, ha nem én? 17.45: Játék a betűkkel. 18.15: Mindenki közleke­dik. 18.30: Öt perc meteorológia. 18.35: Miért ne lehetnénk jobbak? 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-hiradó. 20.00 Delta. 20.25: Hátország. Tévéfilm. 21.45: Telesport — Férfi Kosárlabda Európa-bajnokság. Döntők. — Súly­emelő Világbajnokság. Félnehézsúly. — Cselgáncs Világ­bajnokság. Közben: Tv-híradó 3. 23.55: Képtelen képes történelem. 2. műsor. 20.00: Zene, zene, zene. Pécsi Sebestyén orgonahangver­senye Foton. 20.30: Éljen teorija. Koszorút Nikosznak. 21.10: Jelek a térben. 21.30: Tv-híradó 2. 21.50: Világló éj­szaka. Tévéfilm. SZEPTEMBER 24. SZOMBAT ■hhhhhmhhhhb 3.30: Petula Clark műsora. 9.05: Felfedező úton Észak- Amerikában. 9.30: A rózsaszín párduc. Amerikai film. 11.20: Mindenki közlekedik. 11.35: Játék a betűkkel. 14.57: Fejezetek az állatlexikonból. 16.25: Súlyemelő Világbajnok­ság. 16.15: Jövőbe látók klubja 7. 16.45: Hírek. 16.50: Haj­lékot embernek. Portréfilm Kós Károlyról. 17.30: Film­szem 77 9. 18.20: Nyitott boríték. 19.00: Egymillió fontos hangjegy. 19.15: Cicavízió. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-hír­­adó. 20.00: Gusztáv párt választ. 20.05: Vidám padlás. 20.55: Ciao Amigo. Lucia Altieri műsora. 21.35: Kaptunk egy lab­dát. Félkész cirkusz. 22.05: A Veszprémi Tévétalálkozó díj­nyertese: A fej. Elképzelhetetlen tévériport. 22.15: Tv-hír­adó 3. 22.25: Reklámműsor. 22.30: Telesport — Férfi Kosár­labda Európa-bajnokság. — Súlyemelő Világbajnokság. — Cselgáncs Világbajnokság. 2. műsor. 18.28: Férfi Kosárlabda Európa-bajnokság. Döntő. 20.00: Visszapillantva. Válogatás a Tv archívumából. 21.00: Tv­­híradó 2. 21.20: Az első és az utolsó fuvar. Szovjet film. 22.35: Doktor a háznál. Angol tévéfilmsorozat. SZEPTEMBER 25. VASÁRNAP 9.15: Wickie. NSZK rajzfilmsorozat. 9.40: Hírek. 9.45: Anna hercegnő gyűrűje. Lengyel film. 14.43: Gusztáv párt vá­laszt. 14.50: Játék-e a játék! 15.30: Műsorainkat ajánljuk. 15.55: Szűkebb hazánk a Naprendszer. 16.35: Omega válto­zat. Szovjet filmsorozat. 17.35: Stúlyemelő Világbajnokság. Ólomsúly. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 18.50: Tévétorna. 19.00: A Hét 20.00: Hírek. 20.05: A vénlány. Francia-olasz film. 21.30: Sporthírek. 21.40: Vendégségben­­Budapesten. Zenés beszélgetés Rafael Már­iával. 22.15: Hírek. 29

Next