Film Színház Muzsika, 1978. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1978-05-20 / 20. szám
TELEVÍZIÓ televízió TELEVÍZIÓ K , TELEVÍZIÓ A SZÍNÉSZUTÁNPÓTLÁS MŰHELYE Felkészülés, elindulás Színészberkekben, a színházi kedvelők körében olykor felmerül a kérdés: tanítható-e a színészet, lehet-e valaki a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése nélkül jó színész, valóban jó színészeket képez-e a főiskola? Erre az összetett kérdésre keres választ a TV színházi rovatának a Tháliát beiskolázzák című műsora. A nézők bepillanthatnak a főiskola „kulisszái” mögé, elleshetik a színészképzés „titkait”. Ezzel egyidejűleg készült el a színházi rovat egy másik műsora S mindenkit sok szerep vár címmel, amelyben a főiskolán tavaly végzett ifjú színészek hivatásszeretetükről, tudásukról, tehetségükről tesznek tanúbizonyságot, választott szerepek eljátszásával. Tháliát beiskolázzák A művészet védőasszonyát címadóul választó film alkotói: Virág Katalin szerkesztő, Radó Gyula rendező és Bányai Gábor forgatókönyvíró, az utóbbi egyben a film riportere is. Vajon mennyire esik egybe előzetes elképzelésük a megvalósítással? — Sokat akartunk markolni — mondja Virág Katalin —, így aztán jóval több anyagot vettünk fel, mint amennyi adásba kerülhet. Nemcsak beszédtechnika, tánc, énekóra, mesterségvizsga és előadásrészleteket láthatnak a nézők, de jó néhány riportot is, melyekben tíz-tizenkét éve végzett színészek — Cserhalmi György, Kern András, Béres Ilona, Tordai Teri — beszélnek arról, mit jelentett számukra a főiskola. — A „régiek” és az újonnan végzettek nyilatkozatából kiderül valami furcsa dolog is — szólal meg Bányai Gábor. — A „régiek” számára a főiskola háttérországot, védelmet, kötődést, egyszóval valami csodálatos dolgot jelentett. Szinte mindnyájan nagynagy szeretettel beszélnek róla. S aki nem tudta elvégezni, úgy érzi, azokat az éveket, azt a légkört semmi sem pótolhatja. A mai főiskolásokból, úgy hírlett, mintha hiányozna ez a hit és lelkesedés, az Alma Mater szeretete. Ha őszintén akarok beszélni a célunkról, ki kell egészítenem a Virág Kati által elmondottakat. Nemcsak bemutatni akartuk az oktatást, hanem kitapintani és bírálni is a neuralgikus pontokat. A felvételek közben módosult az elképzelésünk. Nem hallgattunk a gondokról, de be kellett látnunk, kevesebb a kifogásolnivaló, mint hittük. A leggyakrabban kritizált pontok közé tartozik a színészek mozgás- és beszédkészsége. Ellenpéldaként elég Montagh Imre szerintem európai szintű beszédoktatására utalni. — Arról is meggyőződtünk — teszi hozzá Virág Katalin —, hogy a színészképzésben nemcsak a rendezőknek, hanem maguknak a színészeknek is fontos szerephez kell jutniuk. Évekig hiányoztak a főiskola tanári karából a színészegyéniségek. Kállai Ferenc színészosztálya éppen az idén indult. Színészmesterség órái külön filmet követelnének meg. Egyébként nagyon érdekes az a folyamat, ahogyan a végzett színészek színészegyéniséggé válnak. Egyáltalán nem biztos persze, hogy a legtökéletesebben mozgó és beszélő színész az egyéniség. Csak arra illik a kifejezés, aki légkört tud teremteni, esetleg már azzal, hogy beteszi a lábát a színpadra. A főiskola, úgy tapasztaltuk, kibontakoztatja az egyéniségeket. — Érzésem szerint nem protokoll-műsort csináltunk — vallja Bányai Gábor. — Igyekeztünk őszinte, természetes pillanatokat ellesni. Olyan film ez, ahol a tanár is rosszul instruálhat, de a diák is lehet ügyetlen. Az összes felvetett kérdésre, problémára — igazán egyenesen, nem megkerülve a kérdést — Várkonyi Zoltán reagál. Sok szerep vár mindenkire „Amennyire nemes és fennkölt egy igazi színész hivatása — szépet teremteni, hirdetni és nyújtani —, olyannyira méltatlan és megalázó az olyan színész mestersége, aki pénzért, karrierért vagy más előnyökért eladja magát.” Sztanyiszlavszkij Színészetikájának gondolatait a fiatalok útravalójául szánta. Ilyen és hasonló gondolatokkal indul a S mindenkit sok szerep vár. Az előbbi produkció rendezője, Radó Gyula itt most forgatókönyvíró és szerkesztő, a rendező Zsurzs Éva. Ádám Ottó és Kazimir Károly tavaly végzett osztályát, a IV/a és a IV/b növendékeit ismerteti meg a tévéfilm a nézőkkel, még főiskolás korukban. Egy tavalyi fesztiválon együtt üldögéltünk Zsurzs Évával — ismerteti az előzményeket Radó Gyula. — Nincs kedved a „gyerekekről” egy filmet készíteni? — kérdezte tőlem Éva. Ha van, akkor csináljuk együtt. Én, mint minden lében kanál, nagyon-nagyon szívesen vállaltam, így lettem a műsor szerkesztője. Két külön filmet akartunk csinálni, végül is egy 90 perces sikerült. — Ez tulajdonképpen kívánságműsor — teszi hozzá Zsurzs Éva. — A színész sohasem válogathat. A feladatokat mindig kapja és nem választja. Itt a végzősök most életükben először — és lehet, hogy utoljára —, kaptak egy olyan lehetőséget, hogy megszemélyesíthetik, eljátszhatják vágyaikat, szerepálmaikat. Tehát mindenki hozta a legkedvesebbet — fejenként tíz ötletet —, ebből állítottuk össze a műsort. — A szerepválasztásból kitűnik, mi iránt vonzódnak a fiatal színészek — folytatja Radó Gyula. — Az abszurd vagy egyszerűen a mai dráma úgy látszik, egyelőre idegen tőlük. Nem véletlenül került a műsorukra Osztrovszkij: A vihar, Moliére: Tartuffe, Csehov: Nyári tragédia című műveinek több részlete. Nagyon jól érzik magukat a mai magyar költészetben: Szepesi Attila, Kántor Péter, Béres Attila, Sárándi József megzenésített verseit tolmácsolják lelkesen, avatottan. Helytelen szerintem, hogy rendezőink nem, vagy csak alig járnak a főiskola vizsgaelőadásaira, pedig itt lehetne a még manipulálatlan egyszerűséget, a tiszta egyéniséget megtalálni. Amiből aztán sokat farag le a film, a televízió. Megható élmény volt a diplomaosztás. Amikor megtudták a gyerekek, hogy ezt is felvesszük, széles mosollyal bámultak a kamerába. De csak addig, amíg át nem vették a diplomát. Akkor aztán, csetelve, botolva, meghatottan forgatták éppúgy, mint bárki más. Elfelejtették, amit négy évig tanultak, hogy a színésznek önfegyelemmel kell viselkednie. Az idén végző főiskolások, Várkonyi Zoltán IV a osztályának növendékei is hamarosan bemutatkoznak egy vizsgaprodukciójuk televíziós változatával, Déry Tibor Talpsimogatójával. Erről következő számunkban közlünk színes riportot. K. Gy Németh Nóra, Bácskai János, Bor Adrienn háttérben Faragó József és Málnai Zsuzsanna közös előadásban Sárándi József: Sámándobon című versét mondják (Fotó: Szomszéd András) 26