Film Színház Muzsika, 1978. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1978-03-18 / 11. szám

MESÉLŐ KÉPEK Mosoly­analízis H­a megtehetném, minden kedves ol­vasónak külön a kezébe adnám ezt a képet, hogy megkérdezhessem: tudják-e, min mosolyog a két művész­nő? Afféle kis magán-tesztvizsgálat lenne ez. Nézném, ahogyan az emberek néz­nék, hogy vajon mit is nézhet, ugyan­azzal a mosollyal és merő figyelemmel, Tarján Györgyi és Makay Margit. Találgatnák az emberek a közös öröm okát. És közben ők is mosolyog­nának. Ebben biztos vagyok. A mosoly ragadós. Úgy tudom, Amerikában felkapott szállóige: keep smiling! Mindig moso­lyogj! Szerintük ez a lelki egészség kulcsa, de életfilozófiának sem rossz. Csakhogy nem lehet mindig mosolyog­ni. Ha másért nem, hát amiatt, mert hamisítvánnyá silányítaná az őszinte örömet. Makay Margit és Tarján Györgyi kü­­lön-külön is boldog volna az elisme­résért, amivel játékukat jutalmazták, de hogy így együtt érte őket, kettős öröm mindkettőjüknek. Ez nem holmi frázis. Látszik a képen is. A két mo­soly tükörképe egymásnak. Ami különbség mégis van köztük, az mindössze hatvan év. Gondolom, sokan egyből kitalálták, de akik esetleg nem, azokat most kez­dem nyomravezetni, hogy a két szí­nésznő legutóbb együtt szerepelt az Egy erkölcsös éjszaka című filmben: Makay Margit játszotta a gyanútlan Mamát, Tarján Györgyi a nyilvános ház érzelmes kis perditáját, s a képnek ehhez valami köze lehet. S­zinte természetes, hogy itt is egy­más mellett a helyük, amikor ide­jöttek, a sok ember között mindenki mást megelőzve, egymást keresték. Mint ahogyan már a forgatás első perceiben „felfedezték egymást”. — Rögtön megláttam a kis göndör­hajú lányban a tehetséget — mondta Makay Margit. — Nem dicsekvésként mondom, van szemem az ilyesmihez. Tanítottam a színiakadémián, aztán volt magániskolám is, sok fiatal szí­­nésznemzedék újrabocsátásában lehe­tett részem. Györgyit minden időben tanítványomul fogadtam volna. — Jó volt hozzámenekülni a forga­tás zűrzavarában — mondta Györgyi. — Amikor mindenki rohant, vibrált, idegeskedett, ő mindig végtelenül nyu­godt maradt. Én nemcsak színészi ké­pességeit csodáltam, hanem a nyugal­mából áradó biztonságot is, amiből va­lamit még nekem is tudott juttatni. Mesélt nekem a fiatalkoráról, amiben a nagy korkülönbség ellenére, sok ro­konvonást fedeztem fel. Ha talán nem is vág minden annyira össze, mint Plutarchos Párhuzamos életrajzok című művének biográfiái­ban, hiszen egyik életút még csak most bontakozik, a másik már hosszú visz­­szatekintésre ad módot, annyi bizo­nyos, hogy mind a két színésznő a fil­mezést egyformán fiatalon kezdte el. Mit is mesélt el erről az idős színész­nő a fiatalabbnak? — Azért valami különbség mégis­csak van az elindulásunk között. Az a filmezés, amit én kezdtem el fiatalon, magának a filmezésnek is a kezdete volt Magyarországon. Újdonsült, talán egyéves tagja voltam még a Vígszín­háznak, amit aztán további huszonhá­rom év követett, amikor direktorom, Faludi Miklós a színház épületének a közelében, mondhatni a háta mögött, a mai Rajk László és Radnóti Miklós ut­ca sarkán, egy üres telken, az akkori fogalmaknak megfelelő filmgyárat ala­pított Hunnia néven. Amolyan családi filmgyár volt, ahol a Vígszínház társu­lata Góth Sándor művészeti vezetésé­vel kedvére mozizhatott. Itt, ebben a hol volt, hol nem volt filmgyárban léptem először ifjú naivaként a felve­­vőgép elé. — Micsoda gyönyörű művészfilmek készülhettek ott a Vígszínház legendás hírű társulatával — sóhajtott közbe Györgyi. — Azt éppen a megszépítő messze­ség ellenére sem mondhatnám. Egy burleszkfilmben játszottam először, amelyben partnerem a híres Vendrey tata volt. A produkció címe hallomás­ra szép és megható filmet sejtetett: Ke­serű szerelem. De minthogy alcíme is volt a filmnek: Hunyadi János — aki itt nem hadvezérként, hanem egy már­kás keserűvíz névadójaként fordult elő — jógáimat alkothatunk a szóban forgó szerelem keserűségének miben­létéről. De azért az én emlékezetem szépségét ez nem keserítheti meg. A­mikor ez történt, 1912-t írtak. Nem sokkal később Makay Margit szá­mára elérkeztek a méltóbb filmszere­pek is. Korda Sándor, ugyanott, ahol az ma is áll és ahol az Egy erkölcsös éjszaka is készült, megalapította a Zug­lói filmgyárat Corvin néven és annak állandó társulatához Makay Margitot odaszerződtette. Filmezhetett a fiatal színésznő éjjel-nappal. Legszívesebben az Aranyemberre emlékszik vissza, ab­ban Korda rendezésében Tímeát ját­szotta. — Én meg Noémit a regény színpa­di változatában a Budapesti Gyermek­színházban — csillogott fel az emlék hallatára Györgyi szeme. Filmes múltjáról már Györgyi is tud mit mesélni. A Kenguru, a Herkules­­fürdői emlék... És most Jancsó hívja főszerepre. — Az Egy erkölcsös éjszakát, úgy hallottam, már akkor meg akarták fil­­mesíteni, amikor én születtem. De jó, hogy megvárták, míg Darinka életko­rába felserdültem... Tímea és Noémi, mint Mama és Da­rinka találkozott össze az idők kiszá­míthatatlan keresztezésében. — Olyan szeretnék lenni hatvan év múlva én is, mint a Mama. Nekem a nagymamám és a nagypapám, akik en­gem neveltek, ilyen idősek és éppen ilyen harmonikus boldog életűek — szólt Györgyi, majd váratlan fordulat­tal azt kérdezte Makay Margittól: — És tessék mondani, tetszett már Filmkritikusok Díját kapni? — Eddig még soha, gyermekem. Györgyi csak néz. Előbb nagyot cso­dálkozva, de aztán mintha az lenne be­leírva a tekintetébe: no, nem baj, ami késik, az nem múlik. A kép — Kádár Kata felvétele­— az újságíróklubban készült, ahol hét mű­vésznek ünnepélyes keretek között át­adták a filmkritikusok idei díjait, ők ketten, az Egy erkölcsös éjszakában (Györgyi plusz még az Apám néhány boldog évében is) nyújtott alakítá­sukért vehették át a kitüntető jutalmat. Épp az ő teljesítményüket méltatják az előadói asztalnál. Annak szól a bol­dog mosoly. Sas György 11

Next