Film Színház Muzsika, 1978. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1978-03-18 / 11. szám
MESÉLŐ KÉPEK Mosolyanalízis Ha megtehetném, minden kedves olvasónak külön a kezébe adnám ezt a képet, hogy megkérdezhessem: tudják-e, min mosolyog a két művésznő? Afféle kis magán-tesztvizsgálat lenne ez. Nézném, ahogyan az emberek néznék, hogy vajon mit is nézhet, ugyanazzal a mosollyal és merő figyelemmel, Tarján Györgyi és Makay Margit. Találgatnák az emberek a közös öröm okát. És közben ők is mosolyognának. Ebben biztos vagyok. A mosoly ragadós. Úgy tudom, Amerikában felkapott szállóige: keep smiling! Mindig mosolyogj! Szerintük ez a lelki egészség kulcsa, de életfilozófiának sem rossz. Csakhogy nem lehet mindig mosolyogni. Ha másért nem, hát amiatt, mert hamisítvánnyá silányítaná az őszinte örömet. Makay Margit és Tarján Györgyi külön-külön is boldog volna az elismerésért, amivel játékukat jutalmazták, de hogy így együtt érte őket, kettős öröm mindkettőjüknek. Ez nem holmi frázis. Látszik a képen is. A két mosoly tükörképe egymásnak. Ami különbség mégis van köztük, az mindössze hatvan év. Gondolom, sokan egyből kitalálták, de akik esetleg nem, azokat most kezdem nyomravezetni, hogy a két színésznő legutóbb együtt szerepelt az Egy erkölcsös éjszaka című filmben: Makay Margit játszotta a gyanútlan Mamát, Tarján Györgyi a nyilvános ház érzelmes kis perditáját, s a képnek ehhez valami köze lehet. Szinte természetes, hogy itt is egymás mellett a helyük, amikor idejöttek, a sok ember között mindenki mást megelőzve, egymást keresték. Mint ahogyan már a forgatás első perceiben „felfedezték egymást”. — Rögtön megláttam a kis göndörhajú lányban a tehetséget — mondta Makay Margit. — Nem dicsekvésként mondom, van szemem az ilyesmihez. Tanítottam a színiakadémián, aztán volt magániskolám is, sok fiatal színésznemzedék újrabocsátásában lehetett részem. Györgyit minden időben tanítványomul fogadtam volna. — Jó volt hozzámenekülni a forgatás zűrzavarában — mondta Györgyi. — Amikor mindenki rohant, vibrált, idegeskedett, ő mindig végtelenül nyugodt maradt. Én nemcsak színészi képességeit csodáltam, hanem a nyugalmából áradó biztonságot is, amiből valamit még nekem is tudott juttatni. Mesélt nekem a fiatalkoráról, amiben a nagy korkülönbség ellenére, sok rokonvonást fedeztem fel. Ha talán nem is vág minden annyira össze, mint Plutarchos Párhuzamos életrajzok című művének biográfiáiban, hiszen egyik életút még csak most bontakozik, a másik már hosszú viszszatekintésre ad módot, annyi bizonyos, hogy mind a két színésznő a filmezést egyformán fiatalon kezdte el. Mit is mesélt el erről az idős színésznő a fiatalabbnak? — Azért valami különbség mégiscsak van az elindulásunk között. Az a filmezés, amit én kezdtem el fiatalon, magának a filmezésnek is a kezdete volt Magyarországon. Újdonsült, talán egyéves tagja voltam még a Vígszínháznak, amit aztán további huszonhárom év követett, amikor direktorom, Faludi Miklós a színház épületének a közelében, mondhatni a háta mögött, a mai Rajk László és Radnóti Miklós utca sarkán, egy üres telken, az akkori fogalmaknak megfelelő filmgyárat alapított Hunnia néven. Amolyan családi filmgyár volt, ahol a Vígszínház társulata Góth Sándor művészeti vezetésével kedvére mozizhatott. Itt, ebben a hol volt, hol nem volt filmgyárban léptem először ifjú naivaként a felvevőgép elé. — Micsoda gyönyörű művészfilmek készülhettek ott a Vígszínház legendás hírű társulatával — sóhajtott közbe Györgyi. — Azt éppen a megszépítő messzeség ellenére sem mondhatnám. Egy burleszkfilmben játszottam először, amelyben partnerem a híres Vendrey tata volt. A produkció címe hallomásra szép és megható filmet sejtetett: Keserű szerelem. De minthogy alcíme is volt a filmnek: Hunyadi János — aki itt nem hadvezérként, hanem egy márkás keserűvíz névadójaként fordult elő — jógáimat alkothatunk a szóban forgó szerelem keserűségének mibenlétéről. De azért az én emlékezetem szépségét ez nem keserítheti meg. Amikor ez történt, 1912-t írtak. Nem sokkal később Makay Margit számára elérkeztek a méltóbb filmszerepek is. Korda Sándor, ugyanott, ahol az ma is áll és ahol az Egy erkölcsös éjszaka is készült, megalapította a Zuglói filmgyárat Corvin néven és annak állandó társulatához Makay Margitot odaszerződtette. Filmezhetett a fiatal színésznő éjjel-nappal. Legszívesebben az Aranyemberre emlékszik vissza, abban Korda rendezésében Tímeát játszotta. — Én meg Noémit a regény színpadi változatában a Budapesti Gyermekszínházban — csillogott fel az emlék hallatára Györgyi szeme. Filmes múltjáról már Györgyi is tud mit mesélni. A Kenguru, a Herkulesfürdői emlék... És most Jancsó hívja főszerepre. — Az Egy erkölcsös éjszakát, úgy hallottam, már akkor meg akarták filmesíteni, amikor én születtem. De jó, hogy megvárták, míg Darinka életkorába felserdültem... Tímea és Noémi, mint Mama és Darinka találkozott össze az idők kiszámíthatatlan keresztezésében. — Olyan szeretnék lenni hatvan év múlva én is, mint a Mama. Nekem a nagymamám és a nagypapám, akik engem neveltek, ilyen idősek és éppen ilyen harmonikus boldog életűek — szólt Györgyi, majd váratlan fordulattal azt kérdezte Makay Margittól: — És tessék mondani, tetszett már Filmkritikusok Díját kapni? — Eddig még soha, gyermekem. Györgyi csak néz. Előbb nagyot csodálkozva, de aztán mintha az lenne beleírva a tekintetébe: no, nem baj, ami késik, az nem múlik. A kép — Kádár Kata felvétele— az újságíróklubban készült, ahol hét művésznek ünnepélyes keretek között átadták a filmkritikusok idei díjait, ők ketten, az Egy erkölcsös éjszakában (Györgyi plusz még az Apám néhány boldog évében is) nyújtott alakításukért vehették át a kitüntető jutalmat. Épp az ő teljesítményüket méltatják az előadói asztalnál. Annak szól a boldog mosoly. Sas György 11