Film Színház Muzsika, 1978. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1978-05-13 / 19. szám
a fetó ! A nyolcadik FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ: A denevér Mit (nem) akarunk Molnártól? VÍGSZÍNHÁZ: Az üvegcipő Mennyivel gördülékenyebb, lendületesebb minden a nyolcadik előadáson, mint a premieren. (Huszonöt perccel megrövidült a játékidő!)Vámos László a Straussoperett főszerepeit kétszeresen, sőt háromszorosan osztotta ki. Van művész, aki az egyik szereposztásban ezt, a másikban meg azt a figurát alakítja. Maros Gábor, a premier dadogó Blind ügyvédje ezúttal Orlovskyként lépett a közönség elé, és az Orlovsky-hagyományokkal (mert ilyenek is vannak!) szöges ellentétben, bátran, egy kissé kelekótya öreg herceget formált meg, következetesen mulatságos kéz- és lábtartással; egy magasabb rangú Sir Basil-fiókát. Domonkos Zsuzsa az új Adél. Szemtelen szobalány, de egy bécsi cukrászkisaszszony kedvességével. Alakításában az a jó, hogy nyugodt mozdulattal „kilépett” eddigi primadonnaszerepeinek magatartásformáiból, és temperamentumban is Strauss-szubretté lényegült át. Kiderült: nemcsak énekelni tud — humora is van. Mucsi Sándor, a Fővárosi Operettszínház sokoldalú művésze, a bonvivánságtól a buffóságig mindenhez ért. Frank fogházigazgatóként a kedves parvenüt játssza el, aki a börtönrácsok szomszédságában is a született bohémség báját hordozza magában. Ifjabb Latabár Kálmán örökölte édesapja szerepét, Frosch börtönőrt. Az örökség nem nyűgözi le; friss, gyors, nem ül meg a csattanókon, csupa izgés-mozgás, mint a pezsgőbe (bocsánat: Sligovicba) egy csepp higanyt öntöttek volna. A fiatal Kokas László az új Blind ügyvéd, ízléses, karikírozó, bár nem eléggé mulatságos. Gallay Judit, Marik Péter, Rózsa Sándor, Gárday Gábor, Csongrádi Kata mind a nyolc (de legalább hét) előadást végigjátszotta. Örvendetes, hogy Gárday Gábor mennyire fölszabadultan játssza végig Falkét, most már csakugyan irányítója, mozgatója „a denevér bosszújának”. Gallay Juditról pedig a legnagyobb elismeréssel kell szólnunk: operai kultúrával énekli Rosalindát. Nemcsak primadonna: igazi grande dame, dekoratív, finom, harmonikus. Szívesen köszöntöttük a karmesteri emelvényen a színház zeneigazgatóját, Hidas Frigyest, aki Strauss muzsikáját művészként, színházi emberként és közönségként is egyaránt remekül érzi és adja tovább. (déel) Kár lenne most azon elmélkedni, hogy milyen ez a darab. Mindenesetre nem tartozik a legjobb Molnár Ferenc- játékok közé. A szerzőnek szép számmal vannak rajongói (sokáig lesznek is) és talán már nem is annyira „sikkes” glosszákban megcsipkedni egy-egy művét. Sőt, illik elmondani: együtt lélegzett a színházzal és megújította; kitűnő drámaépítész, dialógusai utolérhetetlenül leleményesek, fanyar kívülállása jól megfér szentimentalizmusával. És csakugyan kár megtagadni őt, amikor színházaink egy része az általa teremtett hagyományokból él vagy azt nyögi, közvetve és közvetlenül. Századik születésnapján tehát örömmel üdvözölhetjük színpadon való föléledését, különösen a Vígszínházban ... Most már csak az a kérdés, miként kell eljátszani manapság ezt a Molnár Ferenc-játékot? Ha valamiféle Molnár Ferenc-múzeumba tévednék, ugyanúgy ingerelne, mintha valamiféle „korszerű” közelítésbe kel- Sipos úr és Szabó Irina mint „kokott” (Benkő Gyula és Pap Vera lb.) Domonkos Zsuzsa és Maros Gábor egy vendég és a vendéglátó Orlovsky herceg estélyén (Iklády felv.) A rendőrtanácsos és a nyilvánosház tulajdonosa (Bilicsi Tivadar és Tábori Nóra) (Fotó: MTI Horváth Éva)