Film Színház Muzsika, 1978. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1978-05-13 / 19. szám

Sipos úr és Szabó Irina mint „kokott” (Benkő Gyula és Pap Vera l'h.) Domonkos Zsuzsa és Maros Gábor egy vendég és a vendéglátó Orlovsky herceg estélyén (Iklády íelv.) A nyolcadik FŐVÁROSI ORERETTSZÍNHÁZ: A denevér Mit (nem) akarunk Molnártól? VÍGSZÍNHÁZ: Az üvegcipő a M ennyivel gördüléke­nyebb, lendületesebb minden a nyolcadik előadá­son, mint a premieren. (Hu­szonöt perccel megrövidült a játékidő!) ­Vámos László á Strauss- operett főszerepeit kétsze­resen. sőt háromszorosan osztotta ki. Van művész, aki az egyik szereposztás­ban ezt. a másikban meg azt a figurát alakítja. Ma­ros Gábor, a premier da­dogó Blind ügyvédje ezút­tal Orlovskyként lépett a közönség elé, és az Órlovs- ky-hagyományokkal (mert ilyenek is vannak!) szöges ellentétben, bátran, egy kissé kelekótya öreg her­ceget formált meg, követ­kezetesen mulatságos kéz- és lábtartással; egy maga­sabb rangú Sir Basil-fiókát. Domonkos Zsuzsa az új Adél. Szemtelen szobalány, de egy bécsi cukrászkisasz- sznny kedvességével. Ala­kításában az a jó, hogy nyugodt mozdulattal „kilé­pett” eddigi primadonna­szerepeinek magatartás- formáiból, és temperamen­tumban is Strauss-szubret- té lényegült át. Kiderült: nemcsak énekelni tud — humora is van. Mucsi Sándor, a Fővárosi Operettszínház sokoldalú művésze, a bonvivánságtól a buffóságig mindenhez ért. Frank fogházigazgatóként a kedves parvenüt játssza el. 6 aki a börtönrácsok szom­szédságában is a született bohémség báját hordozza magában. Ifjabb Latabár Kálmán örökölte édesapja szerepét, Frosch börtönőrt. Az örök­ség nem nyűgözi le; friss, gyors, nem ül meg a csatta­nókon, csupa izgés-mozgás: minta pezsgőbe (bocsánat: Sligovicba) egy csepp hi­ganyt öntöttek volna. A fiatal Kokas László az új Blind ügyvéd; ízléses, karikírozó, bár nem eléggé mulatságos. Gallay Judit, Marik Pé­ter, Rózsa Sándor, Gárday Gábor, Csongrádi Kata mind a nyolc (de legalább hét) előadást végigjátszot­ta. Örvendetes, hogy Gár­day Gábor mennyire föl- szabadultan játssza végig Falkét. most már csak­ugyan irányítója, mozgató­ja „a denevér bosszújá­nak”. Gallay Juditról pedig a legnagyobb elismeréssel kell szólnunk: operai kul­túrával énekli Rosalindát. Nemcsak primadonna: iga­zi grande dame, dekoratív, finom, harmonikus. Szívesen köszöntöttük a karmesteri emelvényen a színház zeneigazgatóját, Hi­das Frigyest, aki Strauss muzsikáját művészként, színházi emberként és — közönségként is egyaránt remekül érzi és adja to­vább. (déel) K ár lenne most azon el­mélkedni, hogy mi­lyen ez a darab. Minden­esetre nem tartozik a leg­jobb Molnár Ferenc- játé­kok közé. A szerzőnek szép számmal vannak rajongói (sokáig lesznek is) és talán már nem is annyira „sik­kes” glosszákban megcsip­kedni egy-egy művét. Sőt, illik elmondani: együtt lé­legzett a színházzal és megújította; kitűnő dráma­építész, dialógusai utolér- hetetlenül leleményesek, fa­nyar kívülállása jól meg­fér szentimentalizmusával. És csakugyan kár megta­gadni őt, amikor színhá­zaink egy része az általa teremteti hagyományokból él vagy azt nyögi, közvetve és közvetlenül. Századik születésnapján tehát öröm­mel üdvözölhetjük színpa­don való föléledését, külö­nösen a Vígszínházban ... Most már csak az a kér­dés, miként kell eljátszani manapság ezt a Molnár Fe­renc-játékot? Ha valamifé­le Molnár Ferenc-múzeum- ba tévednék, ugyanúgy in­gerelne, mintha valamiféle „korszerű” közelítésbe kel­A rendőrtanácsos és a nyilvánosház tulajdonosa (Bilicsi Tivadar és Tábori Nóra) (Fotó: MTI Horváth Éva) fc t ► I

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék