FilmSzínház Muzsika, 1978. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1978-08-12 / 32. szám
Akivel beszélne a drámaíró Milyen lehetett fiatalon? Tizenkét éves srác fejjel szerettem volna megnézni a budapesti Royal Színházban (ott állt a sárga épület a mai Madách Színház helyén) A Pál utcai fiúk színpadi változatát. Láttam képeket a próbákról. Hevesi Sándor magyarázott a szereplőknek. Egyszer Molnár Ferenc is ott járt, lefényképezték, csillogott a monoklija. Nemecseket nő játszotta, egy fiatal színésznő, Dán Etelkának hívták. Nem vittek el, mit tehettem. Fájt, hogy nekem nem elevenedett meg színpadon a grund, az édes grund. Pontosan húsz évvel később olvasom Kárpáti Aurél színházi bírálatainak kötetét. Egyik kritikája arról A Pál utcai fiúk-előadásról emlékezik meg. Utolsóelőtti bekezdését ide másolom: „A színész szereplők sorából külön dicsérettel kell kiemelnünk Bihari Józsefet, aki az öreg Nemecsek szabó szűkszavú, tragikus alakját megrendítő emberi közvetlenséggel formálta remekbe és tette emlékezetessé.” Bihari József tehát már akkor is „öreget” játszott, Nemecsek bácsit, aki persze a gyerekszemekben öreg csak, de lám a színházi krónikás is annak látja. A színész akkor harmincöt esztendős volt. Akik színházba, moziba járunk, évtizedek óta az „öreg" Bihari Józsefre emlékszünk, az ilyen-olyan életkorú öregre, de legalábbis a nem-fiatalra. Lehetséges, hogy ez a zseniális székely 1901. január 14-én Nagyajtán egyszeriben az Énekes madár című Tamási Áron-színjáték valamelyik vénlegényének, Bakk Lukácsnak vagy Préda Máténak született, nem pedig a harmatos ifjú Kökény Mókának? (Játszotta-e valamelyiket?) Ez a mostani, ez az Árvácska-beli szakáll, ez a Szent Péter vagy Atyaúristen méretű szakáll, igazi, ez a hetvenegynehány esztendős Józsi bácsi valódi szakálla. Bezzeg, amikor negyvenévesen Üdő Mártont, az erdők százesztendős öregapját élte-alakította az Emberek a havason című feledhetetlen Szőts István-filmben, szakállt, őszét, hófehéret még ragasztania kellett. Ám a negyvenéves Bihari József-arc is — öregemberé, öregeké, akiket játszania adatott. Akik a maguk szemét ajándékozták a nagy színésznek, s a maguk szeme köré a maguk redőit. A Bors István cí■ mű Hunyady Sándor-vígjáték öreg kocsisáét például. A fölszabadulás előtti évtizedben a Vígszínház színpadán játszott. A történelmi forduló természetesen vitte át a Nemzetibe, hogy folytassa néhai Kürti József elárvult szerepkörét. Bihari parasztfigurái mintha fiai volnának Kürti egykori színrealista parasztjainak. De Az ember tragédiája sok kisebb-nagyobb szerepének megformálásában vagy a Szenttivánéji álom Orrondijában is mintha ott éreztük volna a példaadót. Lehet, hogy nem is volt szó tudatosságról? Talán csak „a hely szelleme” tette? — Ara lettem ötvenesztendős — mondta egyszer, egy téli délután, halkan, a rádióban, és elővette a szerep példányát, zizgett a papiros, megcsillant Józsi bácsi szemüvege. Csak feleannyi volt, mint Üdő Márton, s nekem, az akkor huszonhatnak mennyire tiszteletet parancsolón „öreg”. Milyen paradox, akkor lehetett „fiatal”, a Fáklyaláng első részében, Józsa Mihály közhuszárként, amikor valóságos évei csakugyan túl voltak ifjúkoron, férfikoron. Az a Józsa nagy szerepe volt, igazi főszerep. De nekem a pármondatos Bihari, az epizodista is feledhetetlen. A Macbeth bibircsókos kapusa! Elmondta, emlékszem, senkiről és semmiről nem mintázta, merő képzelet az egész; rendezővel, maszkmesterrel, kosztümtervezővel megtárgyalta, milyen lesz az a kapus. — Beszéltem volna szívesen az íróval is . .. — tette hozzá évődve, székelyesen. Shakespeare biztosan beszélt vele. Gorkij is, amikor az Éjjeli menedékhely sapkakészítő Bubnovját rábízta Katona József is, amikor Tiborc panaszát az ő kezébe adta. Halhatatlan drámaköltők az olyan színésszel értenek szót, amilyen ő. Németh Lászlónak nagy gyönyörűségére szolgálhatott, hogy A két Bolyaiban Bihari adta a harmadikat, Antalt, a „harisnyásat”, azt a költészetből és mindennapokból összegyúrtál, a merész bajuszút, az egyszerűséget s a nyugalmat. Most is a fülemben van egy mondata, amint Bolyai Farkashoz, Bástihoz szól: — Te bolondoskodsz a koporsóval, s a végén nekem kell kölcsönadnod ... Ezt, hogy „bolondoskodsz”, ki tudná úgy kiejteni, mint Bihari?! Karikás Frigyes is, úgy hiszem, pontosan olyannak ismerte Korbélyt, amilyenné Bihari József tette A 39-es dandár című filmben, megteremtvén filmművészetünknek , tán legszebb forradalmár-ábrázolását. És amikor a Fáklyaláng második felében Józsa Mihály már őszöreg kubikos, és fölkeresi a szabadság bálványát, a turini remetét — Illyés Gyula, a dráma írója meg mi mindannyian nézők érezve éreztük s tudva tudtuk, milyen kétszeresen is igaz Kossuth utolsó mondata:,Eljött Magyarország!” Bihari Józseffel színpadra is mindig eljött, filmen is mindig eljön. Dalos László Fotó: Inkey Alice 14