FilmSzínház Muzsika, 1978. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1978-09-02 / 35. szám
TELEVÍZIÓ televízió televízió televízió son vagy hússzor voltam színházban. Kaposvárra, mint egy tisztességes pesti sznob, többször elutaztam. Elsősorban olvastam darabokat. Erősebb kapcsolat az amatőrszínjátszással alakult ki, a már megszűnt miskolci Manézs Színpadnak írtam vagy öt darabot. Aztán az Orfeó színpaddal, az egykori Kassák Klub együttesével dolgoztam együtt, innen van, amit színházról tudok. A Légköbméter egy kiskatona utolsó kimenőjén játszódik, egy lakáskereső kaland szomorú és vidám mozzanatai elevenednek meg. Amikor írtam, semmiféle prekoncepcióm nem volt, az anyag magától alakult. Tapasztalatlan vagyok darabírásban, az előadásból ki kell derülni, hogy színpadi szerzőnek alkalmas vagyok-e. — Nevét talán Cseh Tamás dalainak szövegírójaként ismerték meg leginkább. Különös ambíció, egy író, akinek munkáit elemzendő, nagyon is tanácsos megismerni dalszövegeit ... — Játékból, a magunk és barátaink szórakoztatására csináltuk először, aztán egyre komolyabban vettük. Szeretjük csinálni, mert köztes és független műfaj. Időt mozdít és egy korosztály természetrajzát dokumentumhűséggel próbálja körvonalazni. Megkülönböztetés is akar lenni, az előttünk járó és az utánunk következő generációtól. Tapasztalatom mégis az, hogy a fiatalabbaknak is tetszik. S ez elég szomorú. Azt jelenti, hogy sok minden nem oldódott meg, hasonló nyomorúságokat éreznek a maguk életében is. — Hosszú időn át Rózner Géza néven a Pannónia Stúdióban szinkronfordítóként dolgozott, írói törekvésében volt-e ennek hozománya? — Nagyon sok, a nyelvvel foglalkoztam ugyanis. A szinkronfordítás mozgósítja a szókincset, s roppant fegyelmezett, árnyalt nyelvi kifejezésre kényszerít, hiszen a szájmozgáshoz kell illeszteni a magyarított szöveget, de még olyan finomságokra is ügyelni kell, hogy az idegen nyelv és a magyar kifejezés hangképzése megfeleljen egymásnak. Szerettem a Pannóniában dolgozni, csak azért mondtam fel, hogy írjak, a kettőt ugyanis nem tudtam egyszerre csinálni. Már a Legendáriumot is fizetés nélküli szabadságon írtam, de újabb regényemhez ismét több éves szabadságot kellett volna kérnem. — Annyiszor emlegettük generációnk dolgait. Talán abban jellegzetes és első, hogy a televízión nevelkedett. Mint vélekedik erről az adományról? — Az otthonülés következménye, hogy ha gyérebben is, de nézem. Számomra az vonzó a televízióban, ami mitizálható, az aktualitásban is, mint például a Vitray-műsor. A Csak ülök és mesélek tele van nagy jelentőségű emberekkel, drámai eseményekkel. Sokszor vitatják érdemét, mondván, hogy különcségekről szól. Szerintem nagyon is természetes dolgokat mutat be, mert a különös is természetes. Különcség azért, mert egy ember nem unalmas? A házban, ahol lakom, legalább öt Vitray-műsorba való embert ismerek. Különösnek látják ezt azért, mert sokan nem néznek körül elég alaposan, vagy nem néznek magukba. Nézőként úgy érzem, hogy általában kevés az érdekes téma a televízióban. Túlságosan termelésközpontú, az embereket lényegük szerint ritkán mutatja be, csak különböző pózokban, hogy áradnak, elintéznek valamit jól vagy rosszul, eldöntik, tudják, csinálják. Sablon jelentések, közhelyek ezek, nem látni a mélyebb összefüggéseket, hogy rádöbbenjünk, milyenek is vagyunk. A gondolkodás, a magatartás nem bomlik ki ezekből a jelentésekből. Amit megmutatni pedig nemcsak az irodalom, hanem egyebek között a televízió feladata is. „A múlt hieroglifái’’ — énekli Cseh Tamás Desiré és nagyapja történetében, amikor a múltat hangszalagra akarja rögzíteni a fiatalember. Bereményi elszánásra, hogy az idő titkában hiteles nyomokat találjon és rögzítsen. S tán reménye az is, hogy most, és egyszer, majdan, az utánunk következő generációkban és századokban ne gyomorhangként, hanem az évezred utolsó fél századának hiteles, érthető szavaival szólaljanak meg ezek a jelentések. Ablonczy László I XX műsora Szeptember 5-től 10-ig SZEPTEMBER 5. KEDD 16.28: Hírek. 16.35: Händel: B-dúr orgonaverseny. 16.50: Női röplabda VB. Közvetítés Leningrádból. 18.00: Hogyan Tanuljunk a Mindenki Iskolájában? 18.30: Felszállás előtt. A Horizont Szerkesztőség műsora. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Gazdag ember — szegény ember Amerikai tévéfilmsorozat. 20.45: Filmszem. 21.35: Kötekedő? Küzdelem. 22.10: Tv-híradó 3. 22.20: Női röplabda VB. 2. műsor. 20.00: Németh László: Colbert. A Madách Színház előadása, közben: 21.15: Tv-híradó 2. SZEPTEMBER 6. SZERDA 8.59: Tévétorna. 9.05: Érdekes állatkertek. NSZK filmsorozat. 9.30: Idesüss! 9.55: Gazdag ember, szegény ember. Amerikai tévéfilmsorozat. 10.40: Delta. 111.05: Lehet egy kérdéssel több? 16.10: Hírek. 16.30: Női röplabda VB. 18.10: Kockázat. Versenyben a világpiacon. 18.40: Szépen, jól magyarul. 19.06: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Örkény István: Tóték. Komédia két részben. A Thália Színház előadása. 22.15: Tv-híradó 3. 22.25: Női röplabda VB. 2. műsor. 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból. Az élet körforgása. 20.30: Kamerával hetedhét országon át. 20.50: A Rák-köd. 21.45: Tv-híradó 2. 21.50: Juharlevél. Francia filmsorozat. SZEPTEMBER 7. CSÜTÖRTÖK : 16.23: 30 éves az államosított magyar filmgyártás. Körhinta. Magyar film. 17.55: Hírek 18.00: A Finn Televízió estje. Bevezető. 18.65: Rénszarvaspásztorok naplója. Dokumentumfilm. 18.40: Finnország hétköznapjai. 19.16: Esti mese. 19.20: Tévétérna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Manilakötél. Finn tévéfilm. 2010: A sarkcsillag alatt. Balettfilm. 22.06: Gőzt! Rövidfilm. 22.35: Tv-híradó 3. 2. műsor. 118.48: En francais. 39.T. Francia nyelvtanfolyam. 19.05: Orosz nyelv. (ált. isk. 6. oszt.). 19.30: Tv-híradó 2. 120.06: Szereti a halat? NDK tévéfilm. 21.15: Tv-híradó 2. 21.35: Mozart: A-dúr zongoraverseny. Komolyzenei film. SZEPTEMBER 8. PÉNTEK 15.58: Hírek. 16.05: Születésünk titkai. 6. rész: A tékozló magzat. 17.10: Telesport. 17.35: Róluk van szó! 18.05: Játék a betűkkel. 18.35: Öt perc meteorológia. 18.40: A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Delta. 20.25: A bíró. Tévéjáték. 21.35: Fiatalok órája. 22.35: Tv-híradó 3. 2. műsor. 20.00: Sakk-matt. Karpov-a Korcsnoj világbajnoki döntő. 20.25: Öt perc meteorológia. 26.30: Kisfilm. 21.06: Tv-híradó 2. 20.25: Mimóza. Lengyel rajzfilm. 21.35: Iván Iljics halála. SZEPTEMBER 9. SZOMBAT 8.59: Tévétérna. 9.05: Salvatore Adamo műsora. 10.05: Kemény fickók. Francia film. 11.30: Játék a betűkkel. 13.57: Fiatalok a lépcsőházban. Jugoszláv tévéfilmsorozat. 14.30: Tutankhamon Egyiptoma. Angol filmsorozat. 14.50: Hírek. 14.55: Vasas—FTC női bajnoki kézilabda-mérkőzés. Közvetítés a Fáy utcából. 16.05: Szülőföldem Püspökladány. Bemutatja: Csák Gyula. 17.05: Székács a köbön. Ifjúsági tévéfilm. 18.25: A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepe. 18.45: Egymillió fontos hangjegy. 19.10: Cicavízió. 19.20: Tévétéra. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szép magyar tánc. Ritka tempó és legényes. 20.05: Derrick. NSZK filmsorozat, Baddenberg. 21.05: Egy elsárgult fénykép. Táncjáték.21.25: Ingrid Bergman sorozat. Intermezzo. Amerikai film. 22.30: Tv-híradó 3. 22.40: A Rolling Stones Párizsban. 2. műsor. 20.00: Az ötödik esküdt. Francia film. 21.20: Tv-híradó 2. 21.40: A bányász rózsája. Csehszlovák rajzfilm. 21.50: Chopin: f-moll zongoraverseny. Komolyzenei film. SZEPTEMBER 10. VASÁRNAP 8.04: Tévétomna. 8.10: Hogyan tanuljunk a Mindenki Iskolájában. 8.35: Érdekes állatkertek. NSZK filmsorozat. 7. A tápéi állatkert. 9.00: Játsszunk együtt! 9.10: Három srác a hadseregben. 9.40: Cimbora. 10.30: Hírek. 10.35: George, a kutya. Amerikai filmsorozat. George házikója. 11.00 Bors. Tévéfilmsorozat. 14.23: Nótaszó. 14.45: Műsorainkat ajánljuk! 15.15: Nemzetközi Motocross Verseny. Közvetítés Kiskunlacházáról. 18.40: Kenyér, szerelem, féltékenység. Olasz film. 15.15: Gábor Marianne portré. 18.45: Esti mese. 18.50: Tévétérna. 19.00: A Hét. 20.00 Hírek 20.05: Az elefánt. Szatirikus filmkomédia. 21.05: A nyaklánc Tévéjelenet. 21.30: Sporthírek. 21.40: Operabarátság. A Bratislava és a Magyar Televízió közös operakoncertje. 22.25: Hírek.