FilmSzínház Muzsika, 1978. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1978-11-04 / 44. szám
Zenés beszélgetés A Magyar Zeneművészek Szövetségének előadóművészi szakosztálya fiatal operaművészeink bemutatására hangverseny-sorozatot indított a Fészek művészklubbal közösen. A legutóbbi zenés beszélgetésen Salánki Hédi mutatta be a közönségnek Rohonyi Anikót, Horváth Józsefet, Berczelly Istvánt és Váradi Katalint. Képünk a beszélgetés után készült a bemutatott fiatal művészekről és a középen ülő riporterről. (Fotó: Dolezsál) Ünnepi Liszt hangverseny Az Országos Filharmónia, a Liszt Ferenc Társaság és a Zeneművészeti Főiskola a nagy zeneköltő születésének 167. évfordulóján ünnepi hangversenyt rendezett a Zeneakadémián. Bevezetőt dr. Kiss Kálmán, a Liszt Ferenc Társaság elnöke mondott, majd Kovács Dénes, a Zeneművészeti Főiskola rektora átnyújtotta a Liszt Ferenc nagydíjat Gregor Weichert zongoraművésznek (a képen), a Liszt hanglemez nagydíj nyertesének (Fotó: Pólya) Kiállítás A Mednyánszky-teremben nyitotta meg Drégely László kiállítását Németh Lajos művészettörténész. Drégely ezúttal is felfedezőként, bátor kísérletezőként lépett a nyilvánosság elé, bemutatva merész, vonzó képi kompozícióit, plasztikai törekvéseit. Képünkön a művész a közönség körében. (Fotó: Novotta Ferenc) Először Medveczky Ádám vasárnap délelőtt először vezényelte az Aidát. Képünk az előadás szünetében készült. Sudlik Mária (Aida), Bódy József (Ramsis), Medveczky Ádám, Antalffy Albert (a király), Karizs Béla (Radames). (Fotó: Mezey) Szovjet íróvendég Valentyin Petrovics Katajev szovjet író magyar írókkal találkozott az írószövetség klubjában. A vendéget Csák Gyula, az írószövetség titkára köszöntötte, majd Katajev baráti beszélgetést folytatott a magyar irodalom képviselőivel. Képünkön: Csák Gyula üdvözli a vendéget (Fotó: Molnár Edit). Ballet Creolita A Francia Antillák Hete alkalmából a Hotel Duna Intercontinentalban bemutatkozott a Martinique szigetéről érkezett Ballet Creolita folklór táncegyüttes. Képünkön látványos jelenet az együttes műsorából. (MTI fotó : Danis Barna)