Film Színház Muzsika, 1979. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1979-08-18 / 33. szám
PÁLYAKEZDÉS ELŐTT Tamási Áron Ördögölő Józsiását Ördögölés címen mutatták be nyáron a Gyulai Játékokon a délutáni strandon. A friss diplomás Kováts Kriszta Idilló tündérként lépett fel, ha lehetett, napfényben lépegetve, ha muszáj volt, sárban cuppogva...Kellemes, könynyed volt a játék, nemcsak a felnőtteket érdekelte, hanem az állandó gyermeksereget is, akik az eső ellenére szívósan ottmaradtak, s mert már kívülről tudták a darabot, hangosan irányították, így nem hagyhattuk abba a játékot■. Illyés Gyula Homokzsák, avagy nevetni könnyebb című darabját már a Várban mutattuk be. Ekkorra megengesztelődött a nyári záporok rendszeressége, a várfalak is mintha a színészek védelmére keltek volna, nem engedték át a nedvességet. Sinkovits Imre és Pásztor Erzsi színészi és emberi segítségére emlékszem vissza hálásan, talán így sikerült Etel szerepét megoldanom. A fiatal szerelmes lányét, akinek érzelmei az intézővel nem teljesülhetnek be... S a játék élményén túl az együttes nyaralás élménye megkétszerezte a gyulai örömöket.”) („Magamról annyit, hogy családunkban a népdal, a népzene környezetünkhöz tartozott, így kerülhettem el a Botka Valéria és Csányi László vezette Rádió Gyermekkórushoz, s a szereplésen kívül sok-sok külföldi utazásra lehetőséget kaptam. A negyedik évben egy Kazinczy-emlékversenyen érmet nyertem, s ekkor lemondtam tervemről, hogy a Zeneakadémiára jelenkeztem karvezető szakra. Az irány: a Színművészeti Főiskola lett. A felvételin gitároztam, énekeltem és akkor még tele voltam önbizalommal. Azután a Horvai István irányította osztályba kerültem, ő nagyon szigorúan kezelt bennünket, de lehetőséget adott az önállóságra. Hagyta például, hogy magunk keressük, magunk rendezzük magunkat, az ő szavai inkább a színészvezetésre, az eggyészervezésre irányultak, s hagyta: magunktól tanuljunk, magunkat fedezzük fel. Helyesnek tartom, hogy a harmadik évben még nem mentünk el a pesti színházakhoz „gyakorlatozni”, így lehetőségünk nyílott az egész estét betöltő különleges vizsgákra, amelyek ünnepélyes előadásszámba mentek. A Baálról, Brecht művéről azt mondhatom: Valló Péter hosszú és nehéz próbái óta a darabot, a színházat másként nézzük. És önmagunkat is.”) („A Platonovban Szofját és Grekovát játszottam, a szintén kettős szereposztásban levő Platonovval, tehát Dörner Györggyel és Jakab Csabával. Sokszor az előadásokon valóságos skizofrénia fogott el, ránéztem Dörnerre és nem tudtam, én ki vagyok és ő kicsoda. Elhangzott egy végszó, alig győzött az ajtóbeli ügyelő visszafogni. Elhangzott egy másik, s nehezen lehetett megtalálni. De mindkét szerep — félretéve a tréfát — akkor vált igazzá, amikor a saját érzésvilágomat képes voltam bevallani és feltárni.”) („Pécsre szerződöm. A sorsomat természetesen nem tudom. Azt hiszem, azt gondolják rólam első látásra, hogy naiva vagyok. És éppen ezért nem szeretném, hogy a külsőm behatároljon. Nagyon vonz a musical műfaja, a zene, tánc, ének, tehát mindenfajta összművészet és a végleges karakterszerepek, pontosan az olyanok, amelyeket, ha kategorizálnának, beskatulyáznának. Ezért örültem különösen, hogy Spiró György Nyulak Margitja című művében a negatív karakter voltam. Azt mondják, kegyetlen arcom lett. Ne értsék félre, nem a naiva szerepek, hanem az egysíkú szerepek ellen vagyok, ahol a fiatal lány feladata az, bejöjjön, szép és üde legyen. Ha már hozzá tudok tenni valamit a magam lényéből, keménységből, fanyarságból, elégedett vagyok. Színházi ideálom egyébként a kollektív csapatjáték, ezt éltük a főiskolán is, ettől lesz mindenki egyéni. Úgy érzem, ha a többi jó, mindettől én is jobb vagyok.”) Nagy Judit Színpadi portré a negyedéves főiskolai vizsgáról. (Kovács Kriszta) Fotó: Ifj. Novotta Ferenc és Kiss Júlia)