Film Színház Muzsika, 1979. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-07 / 27. szám
„EGÉSZSEGES VERSENGÉST VÁROK” BESZÉLGETÉS BEKE SÁNDORRAL, A KECSKEMÉTI SZÍNHÁZ FŐRENDEZŐJÉVEL *Évtizeddel ezelőtt Fábry Zoltán gondolata, a Vox Humana jegyében a szlovákiai Komárom Magyar Területi Színházának egy lelkes, újat akaró csapata Beke Sándor fiatal rendező vezetésével Kassán színházat alapított. S járták, és azóta is járják Bodrogköz és Csallóköz falvait. Színházat sosem látott emberek ismerhették meg Goldoni, Tamási Áron, Osztrovszkij, Örkény István, Tersánszky, Vampirov színpadi üzenetét. A pozsonyi szlovák, majd budapesti színházművészeti iskolázottsággal, Zsámbéki Gábor, Székely Gábor osztálytársaként, nem mindennapi, ám e század feladványaként vállalt sorsot harcolva érkezett Beke Sándor Kassáról Miskolcra. Majd az elmúlt év tavaszán, amikor egy pillanatra a kecskeméti színház összeroppanni látszott, Beke Sándor kapott megbízást a színház művészeti munkájának újjászervezésére. Egy folytonosságában magabiztosságot hozó évad végén is talán érdemes felidézni a múlt esztendő gondjait... — Nagyon nehéz volt ez az évad, hiszen a kecskeméti színház körül a közönségben élt a nosztalgikus múlt, nagy élményekre emlékezhetett a közönség, s ebben a közhangulatban kellett megteremtenünk a folytonosságot — mondja Beke Sándor. — Helyzetemet nehezítette, hogy munkásságom ismeretlen volt a közvélemény előtt. S amikor a színházat szervezni kezdtem, akkor döbbentem rá, hogy az általam szerződtetett színészeket sem ismerik a városban. Gábor Miklós és mások távoztával félő volt, hogy névakusztika híján, művészi eredményeinktől függetlenül cserbenhagy bennünket a közönség és a város. Nem így történt. — Nem túlzott-e a színházi életünkben tapasztalható átszerződési hullám, amely a folyamatos, közös munkára és gondolkodásra bajosan teremt alkalmat? — Kaposváron például az Esküvő előadása nem azt igazolja, hogy akármiféle törést is hozott volna a múlt esztendő. Mi magunkkal kapcsolatban szerényebb eredményekről beszélhetünk; olyan kiváló előadásokra nem hivatkozhatunk, mint volt a VII. Gergely, vagy a Pericles, de talán folyamatosságában egyenletes színvonalú produkciókat sikerült teremtenünk. Ami a kecskemétiek „mozgását” illeti, — sajnálatosan — nálunk hagyományos állapotnak fogadja el a kisztudat. Pest közelségével nehéz konkurrálni. Ebben az évadban például Reviczky Gábor a Vígszínházhoz szerződik, Szirtes Ági pedig a Nemzetihez. — Mégis, az állandóság megteremtésére van esély? — Csakis színházi sikerekkel. Közös élmények jelenthetnek csak kohéziós erőt, amelyek továbbra is a színház vonzásában tarthatják az alkotókat. Tudjuk, hogy a személyi vonzódások mennyire bizonytalanok. Ebben a helyzetben még a barátság se jelent igazi kapcsolatot, a művészi vagy egyéb érdekeltség nyomatékosabb öszszetartó erő. — Folyamatosságában egyenletes színvonalú produkciók, mondotta az imént. Milyen jelek bizonyítják ezt a vélekedést? — A közönség érdeklődése és a helyi, illetve az országos publicitás. — A publikum véleménye és a szakmai véleményezés egybehangzóit? — Többnyire igen, két esetben volt feltűnő eltérés. A Félkegyelműt több mint harmincszor játszottuk telt házzal, nagy sikerrel, az előadás szakmai megítélése viszont nagyon különböző volt. A Sztrogoff Mihály pedig jóval várakozásunk alatti számban vonzotta a közönséget, noha az előadás értékelése sok elismerést hozott színházunknak. A tanulságokon mindkét vonatkozásban, alaposan gondolkodnunk kell. — Társadalmi rétegződésben természetesen sokarcú ez a kecskeméti, Bács- Kiskun megyei közönség; mégis, van-e olyan sajátos jellege, amit a színházteremtésben is figyelembe kell venni? — Nemcsak hagyományában, hanem jelenében is a paraszti-mezőgazdasági életforma jellegzetesen meghatározó ezen a vidéken. Túlzottan nagy különbséget persze nem fedezhetünk fel a szolnoki, kaposvári vagy más színházak és Kecskemét közönsége között. A magam egyéves munkálkodása alapján annyit elmondhatok, hogy színházi ízlés és tapasztalat felbecsülhetetlenül nagyobb, mint azt képzeljük. S ha valamiféle sajátosságot igyekszünk kitapintani, úgy talán azt érzékelhetjük, hogy az itteni közönség egy speciális szép irányába vonzódik jobban, nem pedig a kopott rozsdás világ iránt. Szeretik az olyan előadásokat, amelyekben fantáziájukat elengedhetik, kevésbé méltányolják a száraz, bölcselkedő, didaktikus darabokat. Olyan ez egy kicsit, régi hasonlattal élve, mint amikor a népmesék születtek: egy életet egy helyütt leélt emberek a csillagokról, Óperenciás tengerről kerekítettek csodálatos történet 4