Film Színház Muzsika, 1980. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1980-09-06 / 36. szám

KRÚDY A TELEVÍZIÓBAN K JA­ÁL-PETŐFI Lányi András rendező, aki Krúdy Gyula kisregényéből Deme Gábor dramaturggal tévé-forgatókönyvet írt, már a felvételek elkészülte után van, s a vágási munkálatoknál tart, beszélgetésünk idején.­­ Krúdy kisregénye az 1850- es években, a Bach-korszak­­ban játszódik. Hősei, ahogy itt Krúdy írja, „édes gyerme­kei annak a kornak, amikor a szenvedélyek legmagasabb­ra lobogtak Magyarorszá­gon”. Amikor a levert szabad­ságharc után a rémhírek, a félelem, a titkok korszakában a közelmúlt letűnt alakjait, a veszteségeibe beletörődni nem tudó nemzet legendaként tá­masztja fel. A történet közép­pontjában két negyvenéves asszony emésztő lobogású sze­relme áll, akik megpróbálják magukhoz láncolni a „költőt", s feledtetni, hogy az ideál halott, s a Bujdosó álarcában Sarlay, a téti takácslegény rejtőzik (Zala Márk). Az egyik asszony, Radics Mária (Mesz­­léry Judit), Ő bújtatja Loson­­czi szőlejében a „Petőfi Sán­dort". Annak idején az ost­romlott Komárom rettenthe­tetlen markotányosnéja volt és csárdást ropott a várfalon. Radics Mária vetélytársa az elszánt Isztricsné (Törőcsik Mari), aki rabszíjon szökteti az álköltőt és saját kastélyá­ban versírásra kényszeríti. De két új Petőfi is hallat magá­ról, Balkay Géza és Jeney Ist­ván, Koltai Róbert viszont azt állítja magáról, hogy Kossuth Lajos személyesen, Kovács Ti­tusz, Leviczky Klári, Igó Éva, Fenyő Ervin, Kézdy György nevét említeném még a sze­replők közül és Győry Emilt, Lisznyay Kálmán újságíró ala­kítóját. A Balaton és a Ba­kony határán, a vácrátóti ar­borétumban fűtőkalyibák, présházak körül hittük meg­találni azt a kicsit meseszerű tájat, amely illik a valóság és képzelet mezsgyéjén játszódó műnek. Operatőr: Kardos Sán­dor. Szándékunk annak a be­mutatása, hogy a látszólag széttartó epizódok felismeré­sünket segítik, hogy milyen ez a késő őszi csodaváró világ, amelyet Krúdy nem leleplezni kíván, sőt együttérző iróniával néz. S itt idézném Petőfi Sán­dor néhány verssorát, mely ehhez a gondolathoz kapcso­lódik és a filmben el is hang­zik majd: „De szeretném most, ha lopni tudnék, A lopás bármily rút, lelki folt, Meg­lopnám az álmok palotáját, / Hogy gazdagítsam a sze­gény valót? (nagy) Kézdy György és Mihály Pál az egyik feszült jelenet­ben (fent) • Leviczky Klára és Labancz Borbála erdei je­lenete, háttérben Kovács Ti­tusz (lent) • Itt is egy ál- Petőfi (Balkay Géza) fent kö­zépen • Isztricsné és a Buj­dosó kézfogóját váratlan ese­mény zavarja meg (Törőcsik Mari és Zala Márk) lent kö­zépen • Igó Éva és Leviczky Klára a vízparton (fent jobb­ra)­­ Vadai, a vidék korhe­lyeinek egyike (Engel Károly) lent jobbra (Fotó: MAFILM — Jávor István)

Next