Film Színház Muzsika, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-31 / 5. szám
Helyesen döntöttek a filmforgalmazók, amikor a Stúdió-hálózat programjában helyezték el AZ ELSŐ ÁLDOZÁS című francia filmet, amelylaza meseszövésével és drámai feszültséget nélkülöző mondanivalójával bizonyosan nem felel meg a szélesebb közönség szórakozási igényeinek, ám különleges értékekkel ajándékozza meg az állhatatos mozi-ínyenceket. Egy családi ünnepség sürgő-forgó sokaságában indítja el az író-rendező René Féret a több nemzedék életmotívumait idéző emlékezést. Érdeklődése alig érinti a tárgyalt évtizedek történelmi eseményeit, mindössze egy-egy átvitt értelmű jelenet vagy halvány utalás jelzi, mintegy lábjegyzetként, a gazdasági válságot, a háborút és a nagyvilág egyéb változásait. A rendező számára a családi kapcsolatok az érdekesek, s azok között is mindenekelőtt a házasodás és az utódteremtés különféle változatai. Mintha egy folytatólagos falusi kalendárium bejegyzései elevenednének meg a Gravet-, a Temolain- és a Daudycsalád fontosnak tartott, ám valójában köznapian természetes eseményeiről. Az időnként énekelve megszólaló kommentátor is ezt a krónikás jelleget erősíti adataival. Íme, így alkudták meg a hozományt, így nősítették meg a legidősebb fiút, így forrázta halálra magát egy kisgyerek, így szerelték le a fiatalok a házasságot ellenző szülőket a jól látható másállapot érvével — mondja az ének és ábrázolja a film. Újra és újra elhangzik, majd látvánnyá válik valami. És ismételten bebizonyosodik, mennyi gazdagságot tud teremteni még a köznapi értelemben vett egyszerű családi hírek feldolgozásával is a humanista ihletésű művészi fantázia. No és, persze, a jó ízléssel párosult szakmai tudás. Meg a sok jó színész, a kitűnő fényképezés (Jean-Francois Robin munkája). Nem utolsósorban pedig a lírai érzékenységgel párosuló humor. Ennyi erény együttes jelentkezése talán feledtetni tudja azt a kudarcot, amely a még oly jó memóriájú nézőre is vár, amikor eligazodni próbál a mintegy ötven szereplő családi kapcsolataiban. Nyilván egy, a mozijegyhez csatolt családfa sem tisztázhatná megnyugtatóan, hogy ki kinek az egyenes- vagy oldalági rokona. A zavart meg csak bonyolítja meg, hogy egyazon szerepet is több színész örökít meg az öregedés különböző stációin, az epizódok pedig olykor függetlenítik magukat az időbeli sorrendtől. Ha tehát egyáltalán szó lehet valamiféle, a mozi-élményt befolyásoló egységről, azt a rendező az önmaga elé állított kommunikációs és dramaturgiai akadályok ellenére hozza létre a szemléletével és a stílusával. Az igazsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy a kitűnő életképek hősei közül egyik-másik még így is szétfeszíti a vállalt műfaji kereteket, kilép a kalendárium megénekelt epizódjából és mármár valamiféle drámai esemény főszereplőjévé válik, de mindenesetre lényegesen többet mond, mint a családi eseményekre szorítkozó krónika, és némi továbbmunkálással, akár jónéhány szép epizód feláldozása árán is, egy-egy önálló játékfilm drámai hőseként jelenhetne meg. * Aki gyermekévei egyik legszebb meséjének főszereplőjével, Hófehérkével a híres Walt Disney-filmben is találkozott már, és szép élményként őrzi Szundinak, Morgónak és társainak telibetalált figuráit, nyilván meghökkenéssel fogadja a hírt a mese olyan új filmváltozatáról, amelyben törpék egyáltalában EZT LÁTTUK A MOZIBAN AZ ELSŐ ÁLDOZÁS. A Gravet-család feje (a színészi feladatra is vállalkozó író-rendező René Féret) elhagyja feleségét és gyerekeit .