Film Színház Muzsika, 1981. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1981-12-19 / 51. szám
NAPLÓ ALKOTÓMŰVÉSZEK A FÉSZEK PÓDIUMÁN Nyolc vagy talán kilenc évvel ezelőtt volt az első olyan Fészek-este, amelyen különböző alkotóművészek léptek fel egymás mellett — személyesen és műveikkel. A sorozat azóta is virágzik; minden alkalommal négy művészeti ág van egyszerre pódiumon. A közönség tájékoztatása mellett így lehetővé válik az is, hogy a kortárs művészek e helyen személyesen találkozzanak, a különböző művészeti ágakban tevékenykedő alkotók megismerhetik egymás műveit. Kiállítás, vetítés, színészek és muzsikusok fellépése adja a műsort, és közvetlen beszélgetés az alkotókkal, amelybe a közönséget is belevonják. Akik pedig a sok éve nagy sikerrel futó sorozat lelkét jelentik: a műsorokat szerkesztő Fodor András, s a házigazda Czigány György. A legutóbbi esten Csorba Simon grafikusművész, Mártha István zeneszerző, Spiró György író és Szentmihályi Szabó Péter költő volt a pódiumon. Erdélyi György, Tordy Géza és a 180-as csoport működött közre. Képünkön: Spiró György és Czigány György (Fotó: Nádas) A JÁNOS VITÉZ DEBRECENBEN A debreceni Csokonai Színház együttese Kertész Gyula ízléses rendezésében a Hungária Kamaraszínházban mutatta be Kacsóh Pongrác János Vitéz című daljátékát. A címszerepet Oszabó István alakítja. Nem operaénekesi produkciót látunk tőle, hanem bájjal, költészettel, finom koreográfiával Petőfi Sándor elbeszélő költeményének hősét jeleníti meg. Az előadásból kitűnt Pelle Erzsébet, nemcsak magabiztos énektudással, hanem prózai színész játékintelligenciájával alakította a francia királylányt. Képünkön: jelenet az előadásból. Középen Oszabó József és Pelle Erzsébet. (Fotó: Várday Magda) (ny.) SZÍNHÁZI KLUB Színházi „KULTÚRA” sorozat indult a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. A cím jelentése: a diákok többnyire vidéki színházak jelentősebb előadásait látogatják bérelt autóbuszokkal. Eddig a győri Kisfaludy Színház Hamlet és Spionjáték előadására, majd a szolnoki Szigligeti Színház Amerikai álom és Koldusopera produkciójára szerveztek kirándulást. Harmadik „túrájuk” a budapesti Játékszínbe vezetett, Kornis Mihály Halleluja című szeretet-komédiáját nézték meg együtt. Az előadás után a diákok vendége volt a Rajk László Szakkollégiumban a darab írója, rendezője: Zsámbéki Gábor, és három főszereplő: Bodnár Erika, Márton András és Sinkó László. M. A. PÁLYÁK ÉS SORSOK BÁNOS TIBOR KÖNYVE Különlegesen érdekes könyvet adott olvasói kezébe Bános Tibor. S pedig nemcsak azért érdekes, mert a színész sorsa, élettörténete mindig vonzza az olvasót (aki néző is rendszerint és csalódásai ellenére hűséges néző), de azért is, mert e tizenkét életrajzportré egyúttal egy sajátos nézőpontú kitekintés századunk történelmére és színháztörténetére. Amellett tartózkodóan, nagy hozzáértéssel a színházi műhelymunka, a színészi mesterség leíró-elemző megidézése is. Meg még valami, aminek külön hangsúlyt szeretnénk adni: regény. Tizenkét kisregény drámai sorsokról (mind más-más történelmi feltételek között Bajor Giziről, Demján Editről vagy Latinovits Zoltánról); sikerek mögött megpróbáló nehéz pillanatokat megélt művészemberek küzdelmeiről (amilyen Törzs Jenőé vagy Kabos Gyuláé); stílusban egymástól távolálló, látszólag belső konfliktusoktól mentes, de a korral mindig nyitott szemmel és értelemmel megküzdő, „született” színészekről (mint Kiss Manyi vagy Básti Lajos), színpadi zsenikről, akik filozófiailag sohasem összegezhették mesterségük kínálta tapasztalataikat, vagyis „akik a csúcsokat járták” és személyes drámájuk éppen abban állt, hogy az ő térképükön alpinista képességeiket kevéssé próbáló, alacsonyabb hegyek türemkedtek (mint Tőkés Anna vagy Rátkai Márton). E regények „színvilága” nem fekete és nem rózsaszín. Bár derül és gondterhelt egyszersmind, mulatság és torokszorító figyelem — ez az olvasó reakíció, miként azt a fölidézett színészéletek diktálják. S a meg nem fogalmazott, de a dolog természetes módján mindig jelenlevő tanulság: a színész, még ha akar sem tud csak magánember lenni. Mesterségének legrejtettebb mozzanata is egy közösséghez köti. Nem is egyhez, háromhoz: még az „egyszemélyes” produkció is több közreműködőt feltételez, a rendezőtől a világosítóig, ha úgy tetszik egy közös erőfeszítésből születő színházi légkörig, amelyben dramaturgtól jegyszedőig mindenkinek része van. S ha nem ilyen végletesen kijelölt feladatról van szó — nagy hangsúllyal jelen vannak a színészkollégák, pályatársak. Azután közösség a személyes, ha úgy tetszik magánvilág, amely éppen a színész esetében nem elkülöníthető a művészi teljesítmény minőségétől, intenzitásától. S végül, elsősorban, a konkrét, társadalmi valóság: politika, történelem... Ragozható. A néző ugyanezeket a föltételeket hozza magával a színházba. Beleértve a maga — igenis létező — „nézői tehetségét”. Ezeknek a tényezőknek felismerésében született — és a majdani színészt, nézőt — erre emlékeztető, intő, ám szelíden természetes leírásokban remekel a nagy szellemi apparátussal dolgozó szerző. Bános Tibor könyve nagyszerű olvasmány. Dokumentációjában korrekt, elemzéseiben elgondolkoztató, izgalma választott modelljeinek életében rejlik. H. O. 20