Film Színház Muzsika, 1983. január-júnus (27. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-02 / 14. szám
NAPLÓ SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK A CSERESZNYÉSKERT AZ ÓDRY SZÍNPADON dr. Tímár Istvánt, a Szerzői Jogvédő Hivatal nyugalmazott főigazgatóját, hetvenedik születésnapja alkalmából. A harminc évvel ezelőtt alapított Hivatalt 1962-től 1977-ig vezette, majd saját kérelmére vonult nyugdíjba. Működésének tizenöt éve alatt a Hivatal szerepe a magyar kulturális életben nőttön nőtt, és dr. Tímár István hosszú idő után ismét tekintélyt szerzett szerte a világban a magyar szerzői jogvédelemnek. Igen sok nemzetközi konferenciára vezette a magyar delegációt, és a baráti országok képviselőivel való együttműködésben a közös nézeteket sok vitatott szerzőjogi kérdésben érvényesítette. Tizenkét esztendeig, vagyis 1966—1978-ig a szocialista országok közül egymaga volt tagja, alelnöke, majd elnöke a szerzői jogi társaságok nemzetközi szervezetet végrehajtó irodájának, a CISAC-nek. Munkatársaival együtt sokat tett a magyar zenei és irodalmi alkotások külföldi megismertetéséért. Az ő kezdeményezésére, 1967-ben létrejött és világszerte feltűnést keltett a magyar—szovjet szerzői jogi egyezmény. A Szovjetuniónak ez volt az első ilyen nemzetközi megállapodása. Dr. Tímár Istvánnak jelentős szerepe volt az 1969-ben elfogadott új magyar szerzői jogi törvény előkészítésében. Egyik szerzője és szerkesztője az 1977-ben megjelent nyolcszáz oldalas szerzői jogi kézikönyvnek, amely ma is igen nagy segítséget nyújt a kulturális élet bonyolult jogi kérdéseiben való eligazodásban. Színházaink is sok támogatást kaptak tőle, amikor személyes kapcsolatai révén, kedvező feltételekkel szerezte meg a külföldi színdarabok előadásának engedélyét. Egyébként dr. Tímár István kollégánk is, hiszen csaknem három évtized óta több száz cikke jelent meg, jogi, kulturális és nemzetközi kérdésekről. Ezek megírását az is lehetővé tette, hogy 1962 előtt hoszszú ideig az új törvények és nemzetközi jogsegélyegyezmények elkészítésével foglalkozott. Sok a jóbarátja és tisztelője, nyugdíjasként is sokat dolgozik. Szívből kívánjuk, hogy munkáját jó egészségben, sikerrel folytassa minél tovább. Azt hittem , nem tud újat mondani számomra már a Cseresznyéskert. Horvai István rendező a Platonovval egyenértékű élményt teremtett, nagyfeszültségű, modern és mélyen lírai előadásban láttuk aművet. E sorok írója — maga is régi tanítványa — végigsírta. Miről szól ez a Cseresznyéskert-vizsga? A búcsúról. Arról, hogy innen el kell menni, akár tetszik, akár nem. Horvai bejátszatja az erkélyt, a szereplők kívülről érkeznek és kifelé távoznak, a nézőtéri oldalfüggönyökre napsugaras virágok vetülnek. A főszereplő Ranyevszkaja Béres Ilona vendégként. Olyan szerényen viselkedett, mint egy a főiskolások közül, de a maga nívójához emelte az egész osztályt. Érzelmes volt, könnyelmű, mert ordenáré lenni. Közvetítette, hogy ez az asszony mindvégig nem képes hinni abban, hogy dobra kerül a cseresznyéskert. Megélt szerep volt az övé, erős szenvedéllyel, humorral, kegyetlen fájdalommal. Borsi Zsuzsa jelmezei világos, lila, majd fekete színű ruhájuk színdramaturgiájukban éreztették, hogyan sötétedik be, majd épül le az élete ennek az asszonynak. Az osztályból kiemelném Eszenyi Enikő viharzó és jóságtól fűtött Anyáját, Töreki Zsuzsa megkeseredett, de az utolsó percig reménykedő Várjáját. Méhes László nagy hitű Trofimov, Kaszás Attila erőteljes, szerelmes és boszszúálló Lopahin. Megemlítjük Rónaszegi Judit érdekes fanyar Sarlotta Ivanovnáját, Rácz Gézát, Nyertes Zsuzsát (a másik szereposztásban Simon Mari játssza Dunyasát) és Szerémi Zoltán Jása inasát. Különleges színeket mutat Rudolf Péter Jepihodorja. Csetlése-botlása, ügyetlensége csak addig tart, míg át nem adják neki a kulcsokat. Akkor lepárlódnak róla az érzések, járása magabiztos lesz, magával vonszolja Dunyasát. Különös az ő happy endje, ő lesz az új Lopahin. Két szereplő fiatalsága miatt nem talált igazán a szerepbe. De a Firszet alakító Rátóti Zoltán (másik szereposztásban Kaszás Attila) és Bardóczy Attila (Gájev) eljátsszák a szerepek erővonalait. Aztán bedeszkázzák a színpadot elölről és egy epilógus következik. Bardóczy Attila sírva mondja el, hogy utoljára lépnek az Ódry Színpad deszkáira és köszönnek mindent a tanároknak. A Gaudeamus igitur éneklésével vonulnak ki a nézőtéren át az előcsarnokba. Később kaptam észbe: a megoldás, a kulcs a dal második szakasza, ez élteti az Akadémiát, a professzorokat, minden tagot éltet, s utoljára ezúttal hadd írjam a latin szöveget — „semper sintis flores”, azaz legyenek mindig virágzásban. Ebben a pillanatban szemem az oldalfüggönyökre vetített cseresznyevirágokra tévedt és rájöttem: a színpad is, a nézőtér is: ez a cseresznyéskert, az Ódry Színpad a Főiskola szimbóluma, amelytől ismeretlen jövő felé indulva el kell búcsúzni. Nagy Judit Képünkön: ifj. Pathó István, Rácz Géza, Béres Ilona és Kaszás Attila RÁDIÓ: HATÁRIDŐNAPLÓ A „láthatatlan színház" tudós doktorának, Cseres Miklósnak rendezését hallhattuk újra a rádióban. Max Gundermann rádiójátéka, a Határidőnapló jó példája az önálló rádiós műfajnak, a mondanivalót szolgáló fölényes technikai tudósnak. Igaz, Gundermann munkája is kitűnő. A szerző már nyilván darabja írásakor figyelembe vette a rádió sajátos követelményeit, s ami persze még lényegesebb: a fogyasztói társadalom leglényegesebb ellentmondásait fejezi ki, amelyben senkinek nincs ideje embertársa számára, ahol fortélyos félelem igazgat mindenkit, s nem csalóka remény. Itt már az irodákba, a hivatalnokok közé is bevonult a Fordmódszer, a szép új világ gépemberei élik itt elegáns börtönéletüket. Természetesen eltúlzott ez a társadalomábrázolás, mégis hitelesnek érezzük. Többek között a sikeres formai fogások miatt is. Így például a zene (Decsényi János szerezte) önálló, nagyon kifejező funkciót kap; ez a groteszk, kísérteties zene távolítja el a közvetlen valóságtól a művet (és a hallgató képzeletét), teszi nyilvánvalóvá, hogy itt egy vízióval van dolgunk, de ez egy félelmetes valóság víziója. S bárhogy igyekszik is meggyőzni magát a hallgató, hogy a mű más társadalmat ábrázol, sok elemében saját világunkra ismerhetünk, esetleg a jövőnkre is. A darab pontos értelmezése adja az egységes színészi játék alapját. Ritka az ilyen jól összecsiszolt csapatmunka, ahol minden szereplő a fő gondolatnak rendeli alá a játékát , s bármily meglepő, ez segíti elő az árnyalt színészi játék kibontakozását. A nagyszámú szereplő közül Gábor Miklós, Ajtay Andor, Váradi Hédi és Maklári János alakítását csak azért emeljük ki külön, mert terjedelemben is övék a legjelentősebb szerep. Tanulságos tehát tartalmilag-formailag a Határidőnapló, s mivel egy sorozatot hallhattunk Cseres Miklós rendezéseiből, most érezzük igazán a veszteséget korai halála miatt. B. Fazekas László 20