Film Színház Muzsika, 1983. január-júnus (27. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-05 / 10. szám
FILMVÁROS A SZAMOS PARTJÁN Hetven esztendeje történt. Janovics Jenő, a kolozsvári Nemzeti Színház zseniális igazgatója felismerve a technika nagyszerű lehetőségét, amelyet az új találmány, a film kínált, elhatározta, hogy jeles színészeit megörökítteti az utókor számára. Saját hitén és elszántságán kívül más eszköz nem állt a rendelkezésére. Ez azonban őt nem rettentette vissza. 1913 nyarán Kolozsvárott így született a magyar némafilmgyártás egyik fontos központja. A jeles évforduló jó alkalmat kínál, hogy visszapergessük az első, kalandos és hősi évek krónikáját. A feledésbe merült elődökre és úttörőkre, mindenekelőtt dr. Janovics Jenőre emlékezve, akit a magyar némafilm egyik szellemi atyjának tekinthetünk. 1913 augusztusában kánikulai bágyadtság telepedett a kolozsvári Nemzeti Színház épületére. A társulat tagjai még távol, az ország más részeiben töltötték jól megérdemelt nyári pihenőjüket, de Janovics már minden délelőtt megjelent igazgatói irodájában, ahol íróasztalát valósággal elborították a könyvek és jegyzetek. Ezt a kiváló, fáradhatatlan művészt, kilenc év óta, amióta a kolozsvári színházat vezette, olyan gigantikus tervek foglalkoztatták, amelyek megvalósítása egyetlen, még oly hatalmas teherbírású művész energiáit is felülmúlták volna. Janovics azonban győzte ezt a saját maga diktálta tempót és iramot! Két szezonon keresztül átfogó magyar drámatörténeti ciklust mutatott be, melynek első darabja Sztáray Mihály 1557-ben írt drámája volt (Az igazi papságnak tükre), és az összesen 27 bemutatót felölelő sorozatot a huszadik századi drámaírók (Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Molnár Ferenc) műveivel zárta. Janovics a következő szezonban kilenc antik drámát illesztett a kolozsvári Nemzeti Színház programjába, ami ugyancsak szokatlan és merész színházvezetői elhatározásnak számított. És 1913. október 17-én óhajtotta elindítani újabb izgalmas vállalkozását, a 17 darabból álló Shakespeare-ciklust (a legtöbb előadást később ő maga rendezte, mintegy tíz darab előtt bevezető előadásokat is tartott, és eljátszotta a Hamlet címszerepét!). Ilyen hatalmas erőpróbára nálunk eddig még senki sem vállalkozott ... S mindeközben Janovics már készült az első film felvételeire, amellyel — mint remélte — új, beláthatatlan tárlatokat nyithat meg a kolozsvári (és nemcsak a kolozsvári!) színház művészei előtt. Janovics elsősorban rájuk, a magyar színészekre gondolt, az ő elismertetésüket szerette volna megszervezni (nem utolsósorban némi mellékjövedelemhez is juttatni őket), amikor a mozi és a film kínálta új lehetőségeket számba vette. Azt persze Janovics jól tudta, hogy erre itthon —a technikai elmaradottságunk miatt — sokáig, talán évekig kell még várakozni. Ezért is volt annyira türelmetlen. Ő azon fáradozott, hogy mielőbb és lehetőleg késedelem nélkül munkához lássanak. Évekkel korábban Párizsban járt, és akkor abban a szerencsés helyzetben volt, hogy bepillanthatott a francia Pathé-cég stúdióiba. Amit ott látott, megragadta a fantáziáját. 1913 tavaszán ennek a kapcsolatnak kiaknázására gondolt, amikor levelet írt Párizsba. Már előzőleg franciára fordíttatta Csepreghy Ferenc akkoriban igen divatos népszínművét, a magyar színpadok egyik sikerdarabját, a Sárga csikót. Ezt kívánta filmre vinni. Arra kérte a Pathécég vezetőit, ha a darab elnyeri tetszésüket, ne sokat gondolkozzanak, használják ki az idei nyarat, és készítsék el — közösen — a filmet. Nem sokáig késett a válasz. A franciák — nyilván mert Janovics ajánlatában új piacot és érdekes, új művészi lehetőségeket véltek felfedezni — beleegyezésüket adták. Gyorsan megállapodtak a részletkérdésekben is. A Pathé-cég augusztus végén Kolozsvárra küld egy rendezőt és operatőrt, akik magukkal hozzák a teljes felvevőapparátust is, s itt Janovics Jenő forgatókönyve alapján és a színház művészeinekközreműködésével felveszik a darabot. Augusztus 26-án Janovics azzal fogadta a kolozsvári Újság riporterét, hogy gőzerővel dolgozik a Sárga csikó forgatókönyvén, mert két nap múlva érkeznek a párizsi szakemberek, és akkor azonnal megkezdik a felvételeket. Aztán hozzátette: „Őszintén szólva nagy sikert várok ettől a vállalkozástól. Felesleges mondanom, hogy Kolozsvár, a Szamos regényes környéke gyönyörű hátteret és miliőt fog nyújtani a darabhoz. Ha a Sárga csikó kiállja a tűzpróbát, s a párizsi filmbörzére kerül, akkor hozzáfogok egy Jókai-regény feldolgozásához.” Két nappal később már arról számoltak be a helyi lapok, hogy a francia vendégek megérkeztek, és helyszíni szemlét tartottak a városban. „Nem kevesebb, mint harminchat házat néztek meg a fáradhatatlan párisiak, s még mindig nem fejezték be a terepszemlét, amelyet ma folytatnak.” Augusztus 30-án délelőtt, a nyári szabadságról viszszaérkező színészek érdekes és meglepő közleményt olvashattak a Nemzeti Színház próbatábláján, íme, a pontos szövege: „Kelt 1913. augusztus 30-án. A Nemzeti Színháznak azon tagjait, akik részt óhajtanak venni a Sárga csikó felvételében, arra kérem, szíveskedjenek e szándékukat Hetényi úrnál bejelenteni. Mindenkit komolyan és lelkiismeretesen figyelmeztetek arra, hogy szándékukat fontolják meg, mert nehéz és fáradságos munkát vállalnak — viszont művészbecsületük azt kívánja, hogy a megkezdett felvételek után később cserben ne hagyjanak visszalépésükkel. Arra is figyelmeztetek mindenkit, hogy a felvételek rendszerint a kora reggeli órákban lesznek, a napfény alkalmassága miatt. Természetes, hogy azoknak a fáradságát, akik minden próbán pontosan és lelkiismeretesen részt vesznek, a felvételek teljes elkészítése után, a lehetőség szerint díjazni fogom. E figyelmeztetések után közlöm, hogy a napi felvétel fél 7 órakor kezdődik. Gyülekezés a téli színháznál 6 órakor. Janovics Jenő s. k.” Ez a páratlanul érdekes dokumentum, amely a színház és a film találkozásának pillanatában született, csak véletlenül maradt fenn. Bizonyítékul terjesztették elő azon a bírósági tárgyaláson, amely kis híján Janovics Jenőt, de az egész vállalkozást is maga alá temette ... De mi is történt? 1913. szeptember 18-án kora délután Kolozsvárott elszabadultak az indulatok. A másnap reggeli lapok ilyen címekkel tálalták az eseményt: „Halálos tragédia a Szamos folyóban”, „Halálos mozifelvétel” stb. stb. A pontos tényállást a Kolozsvári Hírlap munkatársa így jelentette a helyszínről : „... Nagy apparátussal dolgoznak néhány hét óta Kolozsvárott a párisi Pathé-cég kiküldöttei egy magyar tárgyú filmdráma felvételén. A világhírt jelentő mozivásznakra a cég a Sárga csikó című népszínművet dolgoztatja át. Mint ismeretes, színházunk művészgárdájának több tagja működött közre ebben a munkában. Tegnap délelőtt egy romantikus jelenet felvételén fáradoztak, s a dráma úgynevezett »sláger« mozzanatainak, a folyón történő jeleneteknek felvétele délután 1 órára volt kitűzve. A jelzett időre vonultak fel a Szamos folyónál a Németek pallója és a Széchényi téri vashíd közötti szakaszára a szereplők s a Pathé-cég kiküldöttei. A felvételre dr. Janovics Jenő igazgató is megjelent, és a róm. kath. státus malom közelében foglalt állást. Az előzetes megbeszélés szerint a színház néhány tagjának a Szamoson kellett volna egy ladikon leereszkednie, a malom zsilipjén átcsúszva...” Szemtanúk beszámolója és a későbbi bírósági tárgyalás jegyzőkönyve alapján megállapítható, hogy a csónakban, amelyet a közvélemény egyszerűen csak „lélekvesztőnek” nevezett, hatan foglaltak helyet: Falk Rózsi, Simon Marcsa, Czenker Rózsi, Imre Erzsi és Fekete Mihály, ők valamennyien a kolozsvári Nemzeti Színház tagjai voltak, valamint Felix Vanhyll, a film francia rendezője. Az első akadályt, amelyet a zsilipen való leereszkedés jelentette, könnyedén megoldották. De már a következő percekben, amikor — szerep szerint — ki kellett volna ugrani a csónakból, váratlan szerencsétlenség 1. HATAN A CSÓNAKBAN 24