Film Színház Muzsika, 1983. július-december (27. évfolyam, 27-53. szám)

1983-12-10 / 50. szám

BESZÉLGETÉS SZABÓ ERVINNEL A SZÍNIGAZGATÓ szerepkörei • Egy évvel ezelőtt a József Attila Színházban Szabó Ervin igazgató és Ig­­lódi István főrendező sze­mélyében új vezetés váltot­ta fel a korábbit, Iglódi ne­vét jól ismeri a szakma és a közönség, önről azonban mind ez ideig keveset tu­dunk. Kezdje tehát egy rö­vid bemutatkozással! — Immár húsz éve dol­gozom a színházi szakmá­ban, ez idő alatt alaposan körüljártam. Nyolc éven át a Színész Szakszervezet tit­káraként tevékenykedtem, majd a Fővárosi Tanács művészeti osztályának ve­zetője voltam. Ezt követően Moszkvában, az SZKP Tár­sadalomtudományi Akadé­miáján folytattam tanulmá­nyaimat, s utána, 1982 jú­liusában lettem a József Attila Színház igazgatója. — Meglehetősen kritikus helyzetben vették át a szín­ház irányítását. Milyen ter­vekkel fogtak munkához? — Tervekről jobban sze­retek akkor beszélni, ami­kor már megvalósultak. Egy színház arculatának kiala­kítása azonban semmi eset­re sem egy évadra szóló fel­adat. Úgy vélem, ahhoz, hogy törekvéseink érezhe­tőek legyenek, legalább há­rom évi folyamatos munka szükséges. A tervek meg­valósítását mindenképpen behatárolják a realitások. Ami nálunk elkezdődött, az nem feltétlenül hoz rögtön látványos eredményeket, de már az első pillanattól kezdve jelentősen hat a társulat belső életére. En­nek pedig fontos szerepe van abban, hogy lassan lét­rejön a színház általunk el­képzelt profilja. — Milyen profilt képzel­tek el? — A profilt szavakkal megfogalmazni nem egy­szerű — céljainkat az elő­adásoknak kell kifejezniük. Ezzel kapcsolatban több alapvető követelményt állí­tottunk. Ezek közé tartozik a színházunk jó hagyomá­nyainak megőrzése és to­vábbvitele. Itt elsősorban a műfaji sokszínűségre gon­dolok, ami mindig is jelle­mezte a József Attila Szín­házat, és meghatározta he­lyét a többi fővárosi szín­ház között. Fontos célunk, hogy aktuális és közérthető színházat csináljunk, amely az általános társadalmi mozgásokat is igyekszik tükrözni. Sok vita folyik mostanában arról, hogy mi­lyen színházra van szük­ség. Legyen politikus? Szó­rakoztató? Véleményem szerint már maga a színház léte politikus. Ami pedig a szórakoztatást illeti, úgy gondolom, hogy egy szín­vonalas előadás minden kö­rülmények között szórakoz­tató, legyen az klasszikus dráma, polgári komédia vagy egy mai darab. Ezért kerülhet a repertoárban jo­gosan egymás mellé a Stuart Mária és az Angyal­föld, vagy Széchenyi napló­ja és a Régi nyár. Mind a darabválasztásban, mind a bemutatók színrevitelében nagy súlyt helyezünk az igényességre. Természete­sen figyelembe kell ven­nünk a közönség kívánsá­gait. Ez a színház rendkí­vül népszerű volt egy bizo­nyos közönség körében. Úgy éreztük, hogy a népszerű­ség és a következetes mű­vészi színvonal nem min­dig volt itt arányban egy­mással. Ezért olyan progra­mot szeretnénk kialakítani, amelyik igyekszik megtar­tani a törzsközönség vonzó­dását, ám ezzel együtt meg­próbál előbbre lépni, a von­zási kört kiszélesíteni. Már tavaly jelentkeztünk új stí­lussal, Iglódi István a meg­szokott vígjátéki forma he­lyett bohózatként vitte színre a Parison utazását. Nehezen fogadta be a kö­zönség, akárcsak Gorkij öregjét, amely iránt nem mutatkozott túl nagy ér­deklődés. Ezután követke­zett a Régi nyár című zenés játék, nagy sikert aratott. Úgy tetszik tehát, hogy a klasszikus műfajt, a drámát ma még nehéz elfogadtat­nunk nézőinkkel. Minden­esetre változatlan törekvé­sünk, hogy bizonyos elő­adásokkal idevonzzuk a kö­zönségnek olyan rétegét, amelyik eddig nem látogat­ta színházunkat. — Vagyis lesznek bizo­nyos előadások, amelyek színvonala megfelel az igé­nyesebb, magasabb követel­ményeket támasztó nézők várakozásának, a többi pe­dig ... ? — Arról szó sincs, hogy így különválasztanánk. Mindenképpen szem előtt tartjuk a minőséget. Ha már a Régi nyarat említet­tem, ez a darab műfajilag azt képviseli, amiért ezt a színházat olyan sokan sze­rették. Ám ebben a műfaj­ban ez igen magas színvo­nalú, értékes előadás. Alap­­követelmény tehát, hogy ezt is jól csináljuk. De nem mondunk le arról, hogy a közönség „befogadóképes­ségét”, ízlését, értékítéletét formáljuk. Ahogyan a szín­ház előrelép, úgy kell ma­gával húznia a közönségét is. Persze, dőreség lenne nem tudomásul venni a je­lenlegi szórakozási igényt. Ám ugyanilyen dőreségnek tartom teljes mértékben tu­domásul venni és meg sem kísérelni az átalakítást. Az összhangot kell megterem­teni. Végül is egy esti szó­rakoztatásnál több a szín­ház dolga. — Hogyan értékeli a színháznál töltött első év­adját? — Eredményesnek tar­tom az elmúlt idényt. Több­féle műfajt bemutattunk, s ami a legfontosabb, ebben a sokféleségben, az saját erőnk kipróbálása, vala­mint a közönség reagálásá­nak felmérése volt. Sok olyan tanulsággal szolgált, ez az év, amelyeket igyek­szünk hasznosítani. Voltak jó előadásaink nagy siker­rel, mint a Régi nyár és a Gázláng, az Angyalföldet pedig — vegyes fogadtatása ellenére — a színház to­vábbi útja szempontjából jelentős művészi vállalko­zásnak ítélem meg. Az év­ad legnagyobb gondjának az bizonyult, hogy nem si­került egyenletes művészi színvonalat elérni. Különö­sen az első félévben bi­zonytalankodtunk, ennek persze megvoltak a maga belső okai, de hát a nézők­nek természetes módon csak a végeredmény, az előadás számít. Tavaly és idén ti­zenhárom új színésszel egé­szült ki a társulat. Új tag­jaink többek között Galam­bos Erzsi, Káldi Nóra, An­­dorai Péter. Nagyon lénye­gesnek tartom a színház jövője szempontjából, hogy sok fiatal jött hozzánk, sőt, jövőre — hosszú évek óta először — hat főiskolás ná­lunk folytatja majd színhá­zi gyakorlatát. — Máris a jövőnél tar­tunk. Mit hoz? — Az 1983/84. évad új­donsága, hogy kiléptünk a nagyszínházból, és kamara­színházi programmal is elő­­állunk. Ennek egyik célja az, hogy bővítsük közönsé­günket, másrészt szeret­nénk előadni olyan darabo­kat, amelyeket szívügynek tekintünk, ám nem a hét­százfős nézőtér elé valók, így aztán sok bemutatónk van. A nagyszínházban a Stuart Máriát Xenopulosz vígjátéka, A kísértés kö­vette, novemberben pedig Czakó Gábor Disznójátékát mutattuk be. Decemberre Gershwin Vad nők című darabját terveztük be, ám sajnos nem kaptuk m­eg a játszási jogát, így helyette egy másik zenés művet, Brecht—Weil Mahagonnyját visszük színre. A második félévre a III. Richárddal és Heltai vígjátékával, a Tün­dérlaki lányokkal készü­lünk, valamint megkezdjük a következő évad első be­mutatójának, Moliére Tar­­tuffe-jének próbáit. Kama­raelőadásainknak a Pesti Vigadó a színhelye. Bánffy György mutatkozott be el­sőként a Széchenyi napló­jából Siklós Olga által írt és rendezett monodrámá­val. November huszonhato­dikén Slade Váratlan talál­kozások című darabja ke­rült színre Káldi Nóra és Horváth Sándor szereplé­sével. Ezek tehát a közeljö­vő programját jelzik. — Sok sikert hozzájuk! Selmeci Andrea Voith Ági és Harkányi Endre a József Attila Színház Stuart Mária című előadásán.

Next