Film Színház Muzsika, 1983. július-december (27. évfolyam, 27-53. szám)
1983-12-10 / 50. szám
BESZÉLGETÉS SZABÓ ERVINNEL A SZÍNIGAZGATÓ szerepkörei • Egy évvel ezelőtt a József Attila Színházban Szabó Ervin igazgató és Iglódi István főrendező személyében új vezetés váltotta fel a korábbit, Iglódi nevét jól ismeri a szakma és a közönség, önről azonban mind ez ideig keveset tudunk. Kezdje tehát egy rövid bemutatkozással! — Immár húsz éve dolgozom a színházi szakmában, ez idő alatt alaposan körüljártam. Nyolc éven át a Színész Szakszervezet titkáraként tevékenykedtem, majd a Fővárosi Tanács művészeti osztályának vezetője voltam. Ezt követően Moszkvában, az SZKP Társadalomtudományi Akadémiáján folytattam tanulmányaimat, s utána, 1982 júliusában lettem a József Attila Színház igazgatója. — Meglehetősen kritikus helyzetben vették át a színház irányítását. Milyen tervekkel fogtak munkához? — Tervekről jobban szeretek akkor beszélni, amikor már megvalósultak. Egy színház arculatának kialakítása azonban semmi esetre sem egy évadra szóló feladat. Úgy vélem, ahhoz, hogy törekvéseink érezhetőek legyenek, legalább három évi folyamatos munka szükséges. A tervek megvalósítását mindenképpen behatárolják a realitások. Ami nálunk elkezdődött, az nem feltétlenül hoz rögtön látványos eredményeket, de már az első pillanattól kezdve jelentősen hat a társulat belső életére. Ennek pedig fontos szerepe van abban, hogy lassan létrejön a színház általunk elképzelt profilja. — Milyen profilt képzeltek el? — A profilt szavakkal megfogalmazni nem egyszerű — céljainkat az előadásoknak kell kifejezniük. Ezzel kapcsolatban több alapvető követelményt állítottunk. Ezek közé tartozik a színházunk jó hagyományainak megőrzése és továbbvitele. Itt elsősorban a műfaji sokszínűségre gondolok, ami mindig is jellemezte a József Attila Színházat, és meghatározta helyét a többi fővárosi színház között. Fontos célunk, hogy aktuális és közérthető színházat csináljunk, amely az általános társadalmi mozgásokat is igyekszik tükrözni. Sok vita folyik mostanában arról, hogy milyen színházra van szükség. Legyen politikus? Szórakoztató? Véleményem szerint már maga a színház léte politikus. Ami pedig a szórakoztatást illeti, úgy gondolom, hogy egy színvonalas előadás minden körülmények között szórakoztató, legyen az klasszikus dráma, polgári komédia vagy egy mai darab. Ezért kerülhet a repertoárban jogosan egymás mellé a Stuart Mária és az Angyalföld, vagy Széchenyi naplója és a Régi nyár. Mind a darabválasztásban, mind a bemutatók színrevitelében nagy súlyt helyezünk az igényességre. Természetesen figyelembe kell vennünk a közönség kívánságait. Ez a színház rendkívül népszerű volt egy bizonyos közönség körében. Úgy éreztük, hogy a népszerűség és a következetes művészi színvonal nem mindig volt itt arányban egymással. Ezért olyan programot szeretnénk kialakítani, amelyik igyekszik megtartani a törzsközönség vonzódását, ám ezzel együtt megpróbál előbbre lépni, a vonzási kört kiszélesíteni. Már tavaly jelentkeztünk új stílussal, Iglódi István a megszokott vígjátéki forma helyett bohózatként vitte színre a Parison utazását. Nehezen fogadta be a közönség, akárcsak Gorkij öregjét, amely iránt nem mutatkozott túl nagy érdeklődés. Ezután következett a Régi nyár című zenés játék, nagy sikert aratott. Úgy tetszik tehát, hogy a klasszikus műfajt, a drámát ma még nehéz elfogadtatnunk nézőinkkel. Mindenesetre változatlan törekvésünk, hogy bizonyos előadásokkal idevonzzuk a közönségnek olyan rétegét, amelyik eddig nem látogatta színházunkat. — Vagyis lesznek bizonyos előadások, amelyek színvonala megfelel az igényesebb, magasabb követelményeket támasztó nézők várakozásának, a többi pedig ... ? — Arról szó sincs, hogy így különválasztanánk. Mindenképpen szem előtt tartjuk a minőséget. Ha már a Régi nyarat említettem, ez a darab műfajilag azt képviseli, amiért ezt a színházat olyan sokan szerették. Ám ebben a műfajban ez igen magas színvonalú, értékes előadás. Alapkövetelmény tehát, hogy ezt is jól csináljuk. De nem mondunk le arról, hogy a közönség „befogadóképességét”, ízlését, értékítéletét formáljuk. Ahogyan a színház előrelép, úgy kell magával húznia a közönségét is. Persze, dőreség lenne nem tudomásul venni a jelenlegi szórakozási igényt. Ám ugyanilyen dőreségnek tartom teljes mértékben tudomásul venni és meg sem kísérelni az átalakítást. Az összhangot kell megteremteni. Végül is egy esti szórakoztatásnál több a színház dolga. — Hogyan értékeli a színháznál töltött első évadját? — Eredményesnek tartom az elmúlt idényt. Többféle műfajt bemutattunk, s ami a legfontosabb, ebben a sokféleségben, az saját erőnk kipróbálása, valamint a közönség reagálásának felmérése volt. Sok olyan tanulsággal szolgált, ez az év, amelyeket igyekszünk hasznosítani. Voltak jó előadásaink nagy sikerrel, mint a Régi nyár és a Gázláng, az Angyalföldet pedig — vegyes fogadtatása ellenére — a színház további útja szempontjából jelentős művészi vállalkozásnak ítélem meg. Az évad legnagyobb gondjának az bizonyult, hogy nem sikerült egyenletes művészi színvonalat elérni. Különösen az első félévben bizonytalankodtunk, ennek persze megvoltak a maga belső okai, de hát a nézőknek természetes módon csak a végeredmény, az előadás számít. Tavaly és idén tizenhárom új színésszel egészült ki a társulat. Új tagjaink többek között Galambos Erzsi, Káldi Nóra, Andorai Péter. Nagyon lényegesnek tartom a színház jövője szempontjából, hogy sok fiatal jött hozzánk, sőt, jövőre — hosszú évek óta először — hat főiskolás nálunk folytatja majd színházi gyakorlatát. — Máris a jövőnél tartunk. Mit hoz? — Az 1983/84. évad újdonsága, hogy kiléptünk a nagyszínházból, és kamaraszínházi programmal is előállunk. Ennek egyik célja az, hogy bővítsük közönségünket, másrészt szeretnénk előadni olyan darabokat, amelyeket szívügynek tekintünk, ám nem a hétszázfős nézőtér elé valók, így aztán sok bemutatónk van. A nagyszínházban a Stuart Máriát Xenopulosz vígjátéka, A kísértés követte, novemberben pedig Czakó Gábor Disznójátékát mutattuk be. Decemberre Gershwin Vad nők című darabját terveztük be, ám sajnos nem kaptuk meg a játszási jogát, így helyette egy másik zenés művet, Brecht—Weil Mahagonnyját visszük színre. A második félévre a III. Richárddal és Heltai vígjátékával, a Tündérlaki lányokkal készülünk, valamint megkezdjük a következő évad első bemutatójának, Moliére Tartuffe-jének próbáit. Kamaraelőadásainknak a Pesti Vigadó a színhelye. Bánffy György mutatkozott be elsőként a Széchenyi naplójából Siklós Olga által írt és rendezett monodrámával. November huszonhatodikén Slade Váratlan találkozások című darabja került színre Káldi Nóra és Horváth Sándor szereplésével. Ezek tehát a közeljövő programját jelzik. — Sok sikert hozzájuk! Selmeci Andrea Voith Ági és Harkányi Endre a József Attila Színház Stuart Mária című előadásán.