Film Színház Muzsika, 1985. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1985-06-08 / 23. szám

Alexnak, mind Lyne-nak sokkal magasztosabb elkép­zelése van. Legszentebb esz­ményeiket akkor ismerjük meg, amikor a hegesztő­­nő-bántáncosnő Alex öreg barátnéjával, az egykori ba­lettprimadonnával belép az operaház szentélyébe. Alex révülten nézi a klasszikus balettelőadást. Íme, a tö­mény művészet. A kelleme­tesség és könnyedség, tisz­ta formává párolva, és — mellesleg — sikere teljé­ben. És még nem is szóltunk azokról a mozinézőkről, akikből az ilyen — vagy másmilyen, tetszés szerint cserélgethető — sémák hiá­nya vált ki kellemes érzé­seket. A „neokonzervativizmus­­nak” nagy érdeme, hogy rá­ébreszt: a sémák hiánya mindig csak viszonylagos. Koppány Márton ALKONYAT Az elnéptelenedő, elöre­gedő jugoszláviai kis falu­ban már két éve egyedül neveli unokáit, Ivánt és Anát az Amerikából hosz­­szú idő után visszatért nagyapó. Fia és menye az NSZK-ban dolgozik, s még hazalátogatni sem akarnak. Mi lesz a két serdületlen­­nel, ki neveli fel őket? Különösen, miután az öreg a búcsúban — a forgató­könyvírók „jóvoltából” — halálra táncolja magát. Me­lodráma, helyenként tömény giccs, unalom — röviden így lehetne jellemezni a jugoszláv—amerikai kop­rodukcióban készült Alko­nyatát. A filmjei alapján — közülük a Strand téli őre és a Kísérlet a szabadulásra címűt Magyarországon is vetítették — tehetségesnek ismert Goran Paskaljevic ezúttal érthetetlen, és saj­nálatos módon csupán ké­pességei rövidzárlatáról tett tanúbizonyságot. Munkája problémái, szervi betegsé­gei a tisztázatlan koncep­cióból, a rutin rugóira járó, hatásvadász és nem egy­szer olcsó eszközökkel ope­ráló dramaturgia alkalma­zásából erednek. S nem utolsósorban a koprodukció alapvető átgondolatlanságá­ból, szükségtelenségéből. Az amerikai fél szállította a főszereplőket, a jugoszláv partner pedig a helyszínnel és az aktuálisnak szánt té­mával szolgált. Csakhogy a történetet kiötlői csupán felskiccelték, de megírni — kitalálni a helyzeteket és figurákat, a részleteiben hiteles és épkézláb cselek­ményt — elfelejtették. A falucska és lakói, szokásaik meg nem egyéb, mint „eg­zotikus” kulissza, skanzen­látványosság. Ezért érezzük úgy a film első percétől az utolsóig, hogy itt minden és mindenki olyan mache, mesterkélt, hogy valahogy a „levegőben lóg”. A San Francisco utcáin című amerikai bűnügyi tévéso­rozatból ismert, jugoszláv származású Kari Malden­­nek és a két, igen tehetsé­ges gyerekszereplőnek nem jut más szerep, nekik a ren­dező nem szánt más szere­pe­t, minthogy célba vegyék a nézők könnyzacskóit. De hiába, elérzékenyülés, szi­­pogás helyett legfeljebb csak bosszankodunk ... (gervai) A Száklás hegység kana­dai szakasza csodálatosa­n szép. Ez a legkevesebb, amit­­mondhatunk az öt lá­da aranyrögről. Zord hegycsúcsok, félel­metes szakadékok, vad he­gyi patakok, sodró erejű víz­esések alatt, felett, között játszódik a lassan csordo­gáló, vérszegény történet. Két egyperces lövöldözés közé­p majd két óra szereti, melynek a legfőbb tanulsá­ga az, hogy a kanadai ta­vakban igenis meg lehet fü­rödni nyáron a megfázás veszélye nélkül. A pocakos Lino Ventura, a tolószékbe préselt Ber­nard Giraudeau és a fátyo­los tekintetű Claudia Car­­dinale rengeteget mulatnak, örülnek egymás társaságá­nak, minden csacsiságon felszabadultan kacagnak, mint a gyerekek, miközben a mozinéző kissé zavarban van, szégyelli, hogy akarat­lanul megleste az önfeled­ten egymást szórakoztató­kat. José Giovanni rendező néhány flashbackkel tetézi a mulatságot. Láthatjuk, Lino Ventura „évekkel ko­rábban” is ugyanúgy tudott biliárdgolyók tetején egyen­súlyozni, mint a cselekmény időpontjában, a pocakja sem változott, és Bernard Giraudeau is épp olyan fel­hőtlenül boldog volt akko­riban, amikor még nem volt tolókocsija, mint „most”. Megpillanthatjuk az Eiffel tornyot, a francia kopro­­dukciós részvétel szimbólu­mát. Végül is rossz természet­­film, vagy rossz kalandfilm az öt láda aranyrög? Ta­lán inkább az előbbi. A történetnek se eleje, se vé­ge, a tájat viszont egység­be foglalja néhány nagyto­tál. K. M. ÖT LÁDA ARANYRÖG öt láda aranyrög — Lino Ventura túrája. A Bál a Savoyban című operettben több ezer­szer lépett fel Európában és Amerikában. Lényegében rajtuk áll a filmváltozat si­kere. Partnereik az osztrák Hans Jaray és az 1939-től Amerikában élő német ko­mikus, Felix Bressart. „Az előjelekből ítélve 1935-ben a magyar film­gyártás folyamatossága biz­tosítottnak látszott — írja krónikájában Lajta Andor — ami kiderül abból is, hogy az előző évi tizenkét filmmel szemben már ti­zenkilenc filmet gyártottak. Ebben az évben forgattak első ízben a Magyar Film­iroda műtermében, és ezzel a hazai műtermek száma háromra emelkedett, illetve a gyártótelepek száma kettő lett." 1935-ben elsőnek a Kö­szönöm, hogy elgázolt című vígjáték készült el. Forga­tókönyv: Nóti Károly, ope­ratőr: Eiben István, zene: Szlatinay Sándor, rendező: Martonffy Emil. A cselek­mény félreértések sorával indul el, egy egyszerű kis tolvajlás hihetetlen lavinát indít el, amely persze sze­relmi bonyodalmakkal teté­­ződik. A filmet a számos külső felvétel levegőssé te­szi, frissen tartja a cselek­ményt. A szereposztás is „biztosra ment”. Páger An­tal mint vidám csavargó rögtön egy operettbelépő­nek is beillő dallal „indít”. Jávor Pál groteszk helyze­teiben is ellenállhatatlan szívtipró marad. Kabos Gyula ezúttal inas­ szerep­ben késztet ellenállhatatla­nul nevetésre. Turay Ida kedvesen erőszakos vidéki lány, Gőzön Gyula dörmö­­gő, zsörtölődő p­apja. Erdé­lyi Mici fanyarul mulatsá­gos és nőies. „Vadnay László a legki­tűnőbb és legnépszerűbb tréfacsinálók egyike, írásai­ban éppen úgy, mint szín­padra készített műveiben, nem a mese, a cselekmény, hanem az ezeket díszítő tréfák a fontosak. Ha hő­seivel esetleg nem is tör­ténik semmi, beszélgetés közben annyi viccet mon­danak, hogy állandó de­rültségben tartják a közön­séget.” — írta kritikájában az Újság 1935 áprilisi szá­mában az Ez a villa eladó című filmről. A kortársak is érezték tehát, hogy ezt a filmet legfeljebb a viccek tartják össze, úgy ahogy. A mozgalmasnak szánt cse­lekmény leül, a film tré­fásnak szánt jelenetekre hullik szét. Pedig a forga­tókönyv megírásában Vad­­naynak társszerzője volt a rendező, a sikeres pályát befutott Cziffra Géza. Igaz, sok forgatókönyvírás és társrendezés után ez a film volt első igazán önálló munkája. A szereplők között, az is­mert arcok, Kabos, Gózon, Turay, Berky Lili mellett új színt jelent Verebes Er­nő, Csikós Rózsi, Somló István. 1935 és persze a követke­ző évek még számos érde­kes filmet tartogattak a közönség számára. Ezek közül a fellelhetőket — és szerencsére a legtöbb ilyen — sorra bemutatja a Film­múzeum. A nyári szünet után a magyar sorozat ve­títései szeptember másodi­kén­ folytatódnak. Karcsai Kulcsár István FILM

Next