Film Színház Muzsika, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-17 / 33. szám

22 FŐISKOLÁSOK JÁTÉKAI Évközben □ Színművészeti Főiskola hallgatói közül csak a végzős színészek munkáját láthatja közönség. Az alsóbb évfolyamokra járó szininö­­vendékekről és a rendező­­szakosokról nem sokat tu­dunk. Az ő kirukkolásukra is alkalom a nyár. Akkor sze­rencsés ez a bemutatkozás, ha a fiatalok - köztük persze végzős diákok - egymással szövetkeznek (mint például Szentendrén és Óbudán), és nem csupán statisztálásra kényszerülnek a „nagyok" mellett, mint például a kör­­színházi Dekameronban. Az Óbudai Művelődési Ház szervezésében Kalmár Péter rendezett három előadást. Az eredeti szépségben ottfelej­tett tenyérnyi Fő téren július­ban és augusztusban minden hétvégén harsány komédiá­­zás fogadta az érdeklődőket. Délelőtt és délután egy re­neszánsz kori olasz vígjáté­kot, egy francia vásári ko­médiát, illetve egy mese­musicalt játszottak a főisko­lások. Külön díszletre nem A Magyarok Világszövet­sége, a Népművelési Inté­zet és az Anyanyelvi Konfe­rencia Védnöksége a Margit­szigeti Színpadon első alka­lommal rendezi meg a Ma­gyar Népművészeti Fesztivált. Közeli és távoli országokból összesen huszonöt magyar tánccsoport mutatkozik be. A program augusztus 19-én, hétfőn délután 3 órakor nép­művészeti kirakodóvásárral volt szükség; a vásárosok szí­nes sátrai, a kovácsoltvas lámpák, a fehér padok, a vi­rágokkal körülvett macskakö­ves tér ideális helyszínt je­lentettek a hétvégi előadá­sokhoz. Az egyszerű, őszinte, örömteli játéknak, a kacag­tató poénoknak sokat és sze­retettel tapsolt a közönség. A Szentendrei Teátrum fo­gadta be a főiskolások egy másik csoportját, akik Gal­­góczy Judit rendezésében Moliére Képzelt beteg című darabját adták elő. Kezdés előtt a Fő téren rögtönzött je­lenetek és vásári tréfák jó közönségtoborozónak bizo­nyultak az egységes rende­zői elképzelést nélkülöző, de ötletekben gazdag Moliére­­előadáshoz. Az idei példák azt bizo­nyítják, hogy a diákok iga­zodnak a felnőttek könnyű nyári színházához. Tudnak komédiázni, ez kiderült most. Jövőre talán többet is meg­tudunk róluk. Képünkön: Ko­média Óbudán. Sz. Cs. kezdődik, este 8 órakor a gá­laestet rendezik. Éjjel fél 11- től 1-ig táncház résztvevői le­hetnek az érdeklődők. Más­nap, augusztus 20-án, ked­den délután 5 órától felvo­nulás, színpadi bemutatók láthatók a sziget különböző pontjain. Este 8 órakor újabb gálaestre kerül sor. Rendő­rő: Farkas Zoltán és Zsuráfsz­­ki Zoltán, főrendező: Csiz­madia Tibor. Esztergomba a VII. Nem­zetközi Gitárfesztiválra és Szemináriumra huszonhat or­szágból 350 gitáros, előadó­­művész, zeneszerző, zeneta­nár és tanárjelölt érkezett. A növekvő érdeklődésre jel­lemző, hogy az első eszter­gomi fesztiválnak még csak hetven résztvevője volt, s azó­ta megsokszorozódott a je­lentkezők száma. A mostani kéthetes kurzusra a legtöb­ben Lengyelországból, az NDK-ból, Csehszlovákiából, Angliából és Görögország­ból érkeztek. A kétévenként megrende­zésre kerülő fesztiválon a dunamenti város régi zenei hagyományait ápolják. (Esz­tergom évszázadokon át a a pengetős hangszerek fel­legvára volt.) A mostani ren­dezvény egyik célja a közös koncertezés, a magyar zenei oktatás legújabb eredmé­nyeinek ismertetése, a hazai és a külföldi gitárművészek továbbképzése. Bach szüle­tésének 300. évfordulója je­gyében a meghívott zenetu­dósok előadásokat tartottak a nagy zeneszerző műveiről, alkotásairól, alkotásainak szellemiségéről. A foglalko­zásokon a mesterek Bach­­műveket tanítottak, a koncer­tező művészek Bach-műve­­ket szólaltattak meg. A nemzetközi fesztivál sze­replői nemcsak Esztergom­ban, hanem más települése­ken is rendeztek hangver­senyt, többek között Duna­újvárosban, Salgótarjánban, Szekszárdon, Rétságon és Békéscsabán. Budapesten a Nemzeti Galériában és a Hilton Szállóban léptek do­bogóra. A nagyszabású fesztivál ünnepélyes záróhangverse­nyét augusztus 17-én az Esz­tergomi Bazilikában rendez­ték meg a hallgatókból ala­kuló - a maga nemében egyedülálló - kétszáztagú gi­tárzenekar közreműködésé­vel. A Budapest Sportcsarnok közönsége előtt lépett fel Leo­nard Bernstein. A koncerten - amelyet a televízió részben, a rádió teljes egészében közvetített — az amerikai zeneszerző­­karmester-zongorista az European Community Youth Orchest­­rát vezényelte. Közreműködött még a hangversenyen Mi Dori, Eiji Oue, Barbara Hendricks és Michael Wagner, valamint a bécsi Ifjúsági Kórus és a nyíregyházi gyermekkar. Képünkön: Leonard Bernstein (Fotó: MTI) GITÁRFESZTIVÁL ESZTERGOMBAN MÁSODIK NYÁR Hatvanban, a népkerti szabadtéri színpadon másodszor ke­rül sor a zenés színházi nyár rendezvényeire. Augusztus 30-án a Szegedi Nemzeti Színház operaegyüttese A szevillai bor­béllyal, szeptember 2-án a debreceni Csokonai Színház a Hunyadi Lászlóval, 3-án a Népszínház a Delilával, 5-én a Békés megyei Jókai Színház a Szabad széllel lép a közönség elé. A legjobb produkciót, a legjobb rendezést, a legjobb ala­kításokat zsűri díjazza. A második hatvani zenés színházi nyár gazdája a Hatvani Galéria. I. MAGYAR NÉPMŰVÉSZETI FESZTIVÁL BERNSTEIN BUDAPESTEN

Next