Film Színház Muzsika, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1985-09-07 / 36. szám

SOKFELÖL A ttól még, gondolom, senki sem tekint ránk, mint operettországra, ha egyik legsikeresebb ex­portcikkünk maga a ma­gyar operett. A müncheni Deutsches Theater hat hé­ten át ad otthont Kálmán Imre zenés művének. A premieren máris hatalmas siker köszöntötte a Főváro­si Operettszínház együtte­sét. Harmincezer jegy elő­vételben kelt el, a bemuta­tón egyetlen gombostűt sem lehetett leejteni, a banketten pedig már japán és amerikai ügynökök szó- longatták Németh Sándort, hogy tán ő írja alá a jövő esztendei szerződéseket. A Deutsches Theaterben egyébként nehéz sikert el­érni. Hatalmas nézőterét legutóbb a „Barna cukor” című amerikai musical nem töltötte meg; utcájában ne­héz parkolni, valljuk be, a színházjáró előkelőség sem mindig látogatja. Nem vé­letlenül lestem a bemuta­tón a szmokingokat, hogy ugyan mennyire változtat­ja meg a Marica grófnő az eddigi mérleget. Megnyug­vással jelenthetem: akadt egy-két fehér plasztron. sálgallér és fekete lam- pasz. Az operett nemzetkö­zi áru, ha kiszerelése nem­zeti csomagolásban törté­nik is. Kálmán Imre dicső­ségén ugyan osztozik Bécs és Budapest, de a dallam­világban megbúvó csárdás nekünk kínálja a hitele­sebb tolmácsolás lehetősé­gét. Kérdés persze, szüksége van-e hitelre a Marica grófnőnek. Ismeretes az a táviratváltás, amellyel Kál­mán Imre a húszas évek elején szövegíróitól, Bram- mertől és Grünwaldtól lib­rettót kért. „Kérek azonnal témát új operetthez — olyat, amelyet legalább há- romszázszor játszhatnak.” A librettisták bölcsebb jó­soknak bizonyultak a zene­szerzőnél. Válaszuk így hangzott: „A háromszáz túl kevés. Témánk ötszáz elő­adást is behoz. Magyar grófnő, Maricának hívják, gyönyörű szép, négy kas­tély tulajdonosa, adóssága nincs, viszont sok a hódoló­ja. s még nem férjezett. Mit szól hozzá?” Kálmán vá­lasza rövid volt. „Fellelke­OLVASTUK, HOGY ... Az NDK tizenkét színházá­nak játékrendjén szerepel a jövő évadban Borisz Aprilov bolgár író Timmi című gyer­mekdarabja. • A prágai Nemzeti Színházban nagy si­ker Jan Hanus cseh kompo­nista labyrinth cimü balettja. • Szeptemberben mutatja be a hailei Landestheater a Li­liomot, Molnár Ferenc külvá­24 Iíecsi Agnes és Jankovics József (Fotó: Ikládi) MARICA MÜNCHENBEN sítettek. Különösen a ma­gyar grófnő. De mi törté­nik vele? Távirati választ kérek.” A válasz azóta megérke­zett. Sőt már át is dolgozta a mai ízléshez illően a ki­tűnő író. Kardos G. György. Maricahoz ugyanis elsze­gődik afféle jószágigazga­tónak Endrődy-Wittenburg Tasziló gróf, természetesen álruhában. És Maricának persze hiába udvarol a tel­jes Monarchia (Móritz Dragomir Populescu her­ceg. vagy a Varasdinból származó Koloman Zsupán báró) — magyar grófnő csak igazi magyaré lesz, kivált, ha az is gróf. Irigyeltem Brammer és Grünwalö urakat a német premieren: mennyi vissz­hangot ver még a monar­chikus nosztalgia a mai Európában. Mennyire ak­tuális az a csárdás, amit a német bemutatóra külön betanított tánckar lejt el. s hogy ez a muzsika mily harmonikusan illik az ope­rettvilághoz. Mert ez úgy szép, ahogy eltűnt. Varázsa az, hogy tán sose volt, me­rő illúzió, vagy ahogyan Illyés Gyula mondta egy­szer — a tökéletes szürrea­lizmus. A nagyszerű álom­nak azonban máig sokan tapsolnak — attól a bizton­ságtól, hogy itt nincs egyet­len csalódott szerelmes, aki párjára ne lelne, nincs konfliktus, csak félreértés, s nincs boldogtalanság, hi­szen az is csupán a boldog­ság előszobája. Mindehhez pedig minden csillog-vil- log, olajozottan működik — s eszünkbe se jut, hogy en­nek az operettnek a helyén süllyedt el ferenejózsefes- tül ama Monarchia, melyet Kálmán dallamai még a húszas évek elején is res­taurálni tudtak. Sohasem hittem, hogy a nagyoperettet csupán a ze­néje tartja életben. Nem, ez születése idején is (bár­mily nagy szó) művészi to­talitás volt, a szellemes­ségnek és szellemeskedés­nek, a dalra invitáló tram- bulinoknak olyan együtte­se. mely megbonthatatlan egész. Ügy jó — ha tetszik, úgy rossz —, ahogy van. Eltűnődtem persze azon, hogy a finnyás Nyugat-Né- metország közönsége mitői fogadta ily elsöprő sikerrel a Marica grófnőt. Része le­het ebben annak is, hogy az államilag támogatott nyugatnémet színház az ezoterikus kísérletezésbe vonult, s átadta a terepet a szórakoztató könnyű mú­zsának a kommerszben. Egy további ok, hogy ritka az a társulat — mint a Fő­városi Operettszín'házé —. amelyik százon fölüli együttessel, reprezentatív díszlettel és jelmezzel utazni képes. De hát az Operettszínház — éppen Kálmán Imre útlevelével járt már Görögországban. Csehszlovákiában — bizo­rosí legendáját. • Varsói lap­társunk, az Ekran beszámol az animációs filmek kecskeméti seregszemléjéről. • A pozso­nyi Nemzeti Színház ismét műsorára tűzte a Svatopluk című Eugen Suchon-operát; egyik főszereplője Peter Dversky. • Alekszandr Tairov születésének századik évfor­dulója alkalmából Georgij Tovsztonogov, Dmitrij Kaba- levszkij és mások írásait közli a moszkvai Tyeatr hetedik száma. • A moszkvai Kisszin- ház bemutatta a Küszöbön cimü Turgenyev-regény szín­padi változatát. • A Théátre National de Chaiilot olasz színpadokon is bemutatta a Lucréce Borgia című Victor Hugo-drámát, amely a fran­cia közönség elé is csak az író halálának százéves fordu­lója alkalmából került, An­toine Vitéz rendezésében. • nyitott gyakorlata, hogy olyan zenekart s olyan sze­reposztást prezentál, mely a nagyvilágban is megállja a helyét. A Fővárosi Ope­rettszínház egyébként né­met rendezőt szerződtetett arra, hogy német nyelven tanulják meg — az eredeti szöveget — és ha most ar­ra kell válaszolnom, ho­gyan hangzott ez a német nyelv a színpadon, csak annyit mondhatok: akár a Monarchiában egykoron, ahol a kastélyokban a Bécs alá rendelt népek urai 'bi­zony a nekik idegen „kö­zös” nyelven szórakoztatták egymást. Érthető volt, s ennyi elég. A magyaros hangsúly a német monda­tokon külön bájt és sarmot kínált a szövegnek. A bemutató előadáson az Operából jött Decsi Ágnes aratott különös sikert a címszerepben. A nyomába lép majd, reméljük, a má­sod- és harmadszereposz­tásban a külföldön jól is­mert Tiboldi Mária és a te­hetségét már Bécsben is érvényesítő Zsadon And­rea. Taszilóként Jankovics József többször is nyíltszíni tapsot aratott, hangját, temperamentumát és meg­jelenését a kritikák is di­csérték. Németh Sándor — persze ugyancsak Bécs ré­vén — máris világsztár: Oszvald Marikával olyan táncot lejtett itt, hogy a kö­zönség megismételtette, és nemegyszer közbekiabált gyönyörűségében. Mucsi Sándor és Halász Aranka kitűnő kabinetalakítással szolgált. A zenekart Váradi Katalin vezényelte, ugyan­csak jeles tehetséggel. Az külön szenzációt keltett, hogy a Marica grófnőnek — stílusosan — női karnagya van. Ne hallgassuk el: a kül­földi ügynökségek számára a Fővárosi Operettszínház vendégjátéka egyszersmind üzlet. Értenek hozzá. Re­mek előzetes sajtókonfe­renciát rendeztek, s kitűnő bankettet, melyen a szín­ház pártoló tagjai is meg­jelenhettek. Ha a vendég­játék hatodik hetében is ugyanilyen az érdeklődés — senki sem járt rosszul. Ungvári Tamás Három világhírű operaénekes lett a közelmúltban hatvan­éves: James King, Dietrich Fischer-Dieskau és Nicolai Gedda. • Peter Ustinov ren­dezi novemberben a hambur­gi Operaház Katya Kabano- va-előadását. • Marek Oko- pinski, aki annak idején nagy sikerű Mroiek-előadást ren­dezett Debrecenben, átvette a varsói Tecitr Dramatyczny igazgatását.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék