Film Színház Muzsika, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1985-12-21 / 51. szám

28 Dalos László: EGY ÉJ VELENCÉBEN Olvastam, mert a kezem­be került ez a három sten­ciloldal: a Magyar Rádió filmsorozatot mutat be nyugdíjas dolgozóinak a Pollack Mihály téren, a márványteremben. Itt a műsor is 1986. május 19-ig: tizenöt film. Magyarok, külhoniak vegyesen. Régi­régiek. Eladó kísértet — emlékeznek rá, ugye?! —, ezzel kezdődik. És mit ve­títenek másodjára? Erre fi­gyelek föl: Egy éj Velencében, 1933-as film. Rendezte Cziffra Géza. Szereplők: Tarján György, Simon Zsuzsa, Csortos Gyula, Gombaszögi Ella, Gázon Gyula. Ez az Egy éj Velencében annak idején — amikor pedig, ha lehetett, minden új magyar filmet megnéz­tem — valahogyan kima­radt. Még csak nem is em­lékeztem, hogy volt ilyen valaha. Gyors telefon Si­mon Zsuzsának. — Azóta sem láttam ezt a filmet — mondja a színi­főiskolások kedvelt Zsuzsa nénije —, amerikai millio­­moslányt játszottam ben­ne, Csortos Gyula lányát. — És Tarján György, a szereplőnévsor élén? Azo­nos a Vígszínház egykori rendezőjével ? — Nem, ez másik Tarján György — világosit föl S. Zs. — Szép hangú éne­kes-színész volt. De hátat­­fordított a színészetnek, orvos lett belőle ... Veszem elő a telefon­könyvet, s a harmadik kö­tet 201. lapján ott egy név: T. György dr., szülész. Szerencsém van ma! — Én vagyok az... — válaszol, aki fölvette a kagylót, akinek bemutatko­zom, akinek elmondom, miről van szó. Dr. Tarján György nyugdíjas főorvos úr (amint közli: 1909-ben született) le sem tagadhat­ná, hogy énekes volt. A vécé, a beszédhang is olyan jó helyen szólal meg, a régmúltról árulkodik. A márványterem. Ven­dég vagyok csak, nem nyugdíjas. Peregni kezd az Egy éj Velencében. Pesti szálloda, dúsgazdag ame­rikai lány (Simon Zsuzsa), komornástól (Balla Lief; milyen kedves, milyen jól táncol!), balfácán vőle­gényjelölttel (Verebes Er­nő; mennyi férfibáj van benne, mennyi humor!), föltűnik egy jóképű ifjú férfiú (Tarján György; szép tenorhangon énekli Angyal László — Strauss­motivumokat idéző — szá­mait, Szécsén Mihály re­mek dalszövegeire). Aztán — mi is lehetne más?! — az egész társaság Velencé­be vonatozik. A lagúnák városában különböző zűrök támadnak, de megérkezik a milliomos papa (Csortos Gyula), megvásárol a lá­nyának egy ódon palotát, s a palota azé a fiatal grófé, aki. .. Egyszóval: mesehistória ez, századunk negyedik évtizedének ele­jéről, operettektől ellesve: zenés csacskaság. Simon Zsuzsa egy Al­kony-előadás után — ki­lenctől tizenegyig beszél­getünk mindenféléről — így emlékszik vissza: — Ezerkilencszázhar­­minchárom szeptembere ... A színház csak úgy adott ki a filmnek, ha fizetés nélküli szabadságra me­gyek. .. Féltem Csortostól, nehéz természetének, mo­gorvaságának híre volt. És mindjárt az első forgatási napon egy közös jelene­tünket készültek fölvenni. Hívtak a díszletbe, hogy Csortos már ott van, vár . . . Szívem a torkom­ban. Belépek. Csortos ki­tátja rám a száját s ezt mondja: „Hamm!" Nyil­ván elárulták neki, meny­nyire tartok tőle. Ő meg így jelezte, hogy­­ be­kap ... Aztán nagyon jó barátságba keveredtünk. Velencében, ahol a kéthe­tes forgatási idő alatt csak­nem mindig esett az eső, Csortos magával vitt ebé­delni egy „magyar" étte­rembe, mert nem állhatta az olasz kosztot. És meg­tisztelt azzal, hogy­­ vég­szavazhattam neki! A fel­vételek szüneteiben a Caesar és Kleopátra című Slumm-vígjáték Caesar sze­repére készült. Engem is meghívott a Vígszínház 1933. december 2-i pre­mierjére. Ágai Irén volt Kleopátra. Rajnai Gábor, Jávor Pál, Somló István, Ajtay Andor is játszott az előadásban. Shaw akkor mégsem kellett a közönség­nek. Rengeteg könyv. Az Egy éj Velencében csóró olasz grófja, jó ötvenkét évvel a film forgatása után levesz közülük egyet. Orvosi könyv, s benne a szerző­professzor ajánlása: „Dr. Tarján György nagyon kedves barátomnak, a rendkívül érdekes orvos­embernek — őszinte barát­sággal és szeretettel Ba­bics Antal — 1978. nov. 14.” Ez tetszik! Az, hogy „or­vos-ember” meg hogy „rendkívül érdekes Csak­ugyan az, ha oly nagysze­rűen indult énekesi, színé­szi és filmkarriernek egy­­szercsak (huszonhat éve­sen!) hátat tudott fordíta­ni. Dr. T. Gy. mesél. Hall­gatom . .. Felmenői között egy Liszt-tanítvány, ő a Rákócziánumban középis­­koláskodik. Énekel az énekkarban, föllép velük. Érettségi után azt mondja édesapjának: orvos akar lenni. Jó, de előbb tanul­jon ki valami szakmát. És Tarján György háromne­gyed év múlva autószere­lő-segéd . . . Szabolcs Ernő a Fővárosi Operettszínház­ba viszi a tizenkilenc éves fiút, vele énekelteti a Kié vagy, mondd?! kezdetű Eisemann Mih­ály-dalt, a Miss Amerika című ope­rettben. A bonvivánje­­lölt beugrik a Viktória cí­mű Á­brahám Pál-operett­be. Láb­áss Juci mellett ő énekli Koltayt. (De köz­ben: orvostanhallgató!) Ar­tistavizsgát tesz, lovagol, célba lő. Az Eternola Edi­son Bell hanglemezeket ké­szít vele. Majd­ tizenhét hónap a berlini Metropol­­theater színpadán! Első operett-tenor, Viktória, Hawaii rózsája, Csodabár. (És jár közben az egye­temre, orvos akar lenni!) Stückgold, énektanár nö­vendéke. Richard Tauber, a világhírű tenorista is ta­nítja, foglalkozik vele, biz­tatja. Londonban tizenkét lemezoldalt vesznek föl ve­le. Hazajön, eljátssza az Egy éj Velencében énekes fő­szerepét. (Már nincs mesz­­sze, hogy doktorrá avas­sák.) Aztán sokszor szólal meg az ő hangján az Én és a kisöcsém című Eise­­mann-operettben: „Mia bella signorina ...” És ezt hagyja ott, egyik napról a másikra, ezt a dalt­ beáll fizetés nélküli orvosnak Frigyesi profesz­­szor klinikájára. A színhá­zi „szakma” csodálkozik. Nem érti. Pedig oly egysze­rű: ő­­ orvos akar lenni. A színház? Dr. Tarján György segítette világra Marton Lászlót is, aki ma a Vígszínház igazgatója. (Volt egyszer a régi Víg­színháznak egy nagy sike­rű vokálkvartettja: Sza­­káts Zoltán, Ajtay Andor, Jávor Pál és Tarján György. . .) Dr. Tarján György szülész a Schöpf- Merei Ágost kórház osz­tályvezető főorvosaként ment nyugdíjba, kilenc év­vel ezelőtt. Magnóról hallgatom em­lékezéseit. Szellemes, szó­rakoztató, fulmináns elbe­szélő. Ír. Van például egy izgalmas munkája az ujjle­nyomatról és történetéről. Könyvszekrénye legfelső polcán: gyönyörű Kovács Margit-kerámiák. Lenéz­nek ránk, miközben a dok­tor úr — novelláinak kéz­iratkötetét mutatja: „Meg­történt hazugságok”. (Mi­lyen jó cím, irigylem!) Szi­lánkok című kéziratában gondolatok, aforizmák kö­vetik egymást. Ki is vá­lasztok magamnak egyet: „Tisztességesnek lenni azért érdemes, mert ebben van a legkisebb konkur­­rencia .­ Tarján György és Simon Zsuzsa, az Egy éj Velencében című film szerelmespárja. (Azóta ötvenkét év telt el, és mi most mégis beszélgettünk, karácsony előtt! Színházi hírlapíró kívánhat kedvesebb ajándékot magának?!)

Next