Film Színház Muzsika, 1986. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1986-10-11 / 41. szám

ARANY KAGYLÓ ÉS CIGA­ZSŰRI Az idei San Sebastian-i Nemzetközi Filmfesztivál immár a harmincnegyedik — nekem az első „mozivi­­lágünnep”, amelyen részt vehettem. Ezt az élményt még az sem ronthatta el, hogy az Atlanti-óceán Arany Kagyló öblében fek­vő szépséges spanyol várost csak rövid időre láttam ra­gyogó napsütésben, jobbá­ra éjjel nappal szakadt a monszuneső. Magyar film először 1959- ben jutott ki San Sebas­­tianba. Ranódy filmje, az Akiket a pacsirta elkísér nem nyert díjat, de így ír­tak róla: „A fesztivál egye­düli nagy és igazi felfede­zése egy olyan remekmű, amit a magyarok hoztak”. Az indulás tehát nem volt rossz. Majd a Szevasz, Vera, a Nyár a hegyen, Latinovits az Utazás a koponyám kö­rűiben, az Olyan, mint ott­hon és az Angi Vera aratott sikert és kapott díjat. 1980-ban néhány évre megszűnik a díjosztás, csak a szemle marad. 1985-ben a Filmgyártók Nemzetközi Szövetsége Cannes-ban be­jelenti, hogy ismét verseny­­szerű lesz a híres, sztár­parádés San Sebastian-i filmfesztivál. Idén két magyar filmet hívtak meg: András Ferenc Nagy generációját a hiva­talos szekcióban, Erdőss Pál Visszaszámlálását az úgy­nevezett nyitott zóna film­jei közt vetítik. Közel százharminc fil­met kellene megnéznem, ha teljes képet szeretnék adni. Ez persze lehetetlen. Az él­mények, benyomások ára­datát kábultan fogadom be s igyekszem rendszerezni. Korán kelek, hogy az első „fesztiválbusszal” bejussak a Teatro Victoria Eugéniá­hoz, ahol legjobban zajlik az élet. Központi helyen van. Nem messze a kikötő­től, a hal-, csiga-, kagyló­­szagú kis éttermekkel teli, szűk utcácskákból álló, hangulatos öregvárostól, meg a csillogó kirakatú bel­várostól. Hét helyen vetí­tenek filmeket, éjjel-nap­pal. Naponta négy vetítés van az egzotikus virágköl­teményekkel, zászlókkal, filmplakátokkal földíszített Fesztivál Palotában, amely­nek bejáratánál baszk nép­viseletbe öltözött fiúk-lá­­nyok fogadják az érkező­ket. Itt van az ünnepi be­mutatók előtt-után a leg­nagyobb cirkusz, Donostia (ez a város hi­vatalos baszk neve) népe összesereglik az épület kö­rül, hogy láthassa a sztár­parádét. A világ fesztivál­­dömpingjében egy-egy hí­resség mindössze néhány órára repül a helyszínre, hogy fürdőzzön közönsége ünneplő szeretettben, s hogy találkozzon a filmvi­lág jelentős képviselőivel. Ilyen díszvendég volt ezút­tal Sergio Leone, Al Pacino, a még mindig látványos­ság számba menő Ursula Andress, s a végszóra érke­ző, a díjakat átadó Gregory Peck. A spanyolok voltak természetesen a legtöbben. A magyar közönség számá­ra érdekes nevek: Patricia Adriani Bódy Gábor Psy­­ché­jéből ismert, Angela Molina Bunner-filmek hős­nőjeként. A fesztiválközön­ség és a szakma egyik kedvence volt Vladimir Vasziljev, a Fouette című szovjet balettfilm rendező­je és egyik főszereplője. A barna szakállú, ám szőke hajú, igen elegáns férfi ci­vil keringőtáncosként ara­tott óriási sikert az ünnepi fogadásokon. A Fesztivál Palota egy része a nemzetközi sajtó otthona. Reggelente több kilónyi tájékoztatóval, kü­lönböző programokra, saj­tófogadásokra szóló meghí­vókkal tömték tele névre szóló postafiókjainkat a készséges hostessek. Abban nem segíthettek, miként ta­láltak rá az információára­datban a legértékesebbre. A látott filmek legtöbbje profimunka, ami válogatott fesztiválprogramban többé­­kevésbé természetes. Éppen ezért érdekelt, a sok „jól megcsinált” mű melyikében van az a művészi többlet, az az újszerűség, az a tömeg­ből való kiválóság a szó eredeti értelmében, az a másság, ami fölkelti a nemzetközi szakma és kö­zönség figyelmét. Roberto Russo Francesca az enyém című filmjében jól esett nézni a szép olasz lakásbelsőket, s a szimpla történetecskében Monica Vittit — komikaként. A fesztivál számomra legrosszabb filmje a sze­gény Stravos Tsiolis görög rendező Ilyen hosszú távol­lét című alkotása. (A cím ismerős csengése — vélet­len.) Egy világfájdalmas fiatal nő kihozza az elme­gyógyintézetből pszichopa­ta húgát, s attól kezdve két órán át, minden indok nél­kül némán vonulnak, ül­nek, szenvednek, már-már a paródiát súrolva. A ren­dező saját látlelete a mű, 1970-ben készített filmjét harminchat ország vásárol­ta meg. E siker úgy hatott U rsula Andress a San Sebastian-i kikötőben Ü­nnepi pillanatok a Fesztivál Palotában: Eperjes Károly és András Ferenc Marisa Paredes spanyol színésznő társa­ságában

Next