Film Színház Muzsika, 1986. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1986-12-27 / 52. szám

20 Berkes Erzsébet — Sas György ANDULKÁTÓL SZAURÁIG Intim családi dialógus S. Gy.: Milyen nevet ad­junk a mi kis közös poron­tyunknak ? B. E.: Ha fiú, legyen Te­le Ferkó, ha lány, legyen Tele Rám­ácska. És ke­resztapának kérjük fel a Vitrayt. S. Gy.: Hogyhogy? Még azt sem tudjuk, fiú-e vagy leány? Nézzük ... B. E.: Együtt? S. Gy.: A Nézzük együtt a tévé műsorajánló műsora. Lehetőleg ne csináljunk ne­ki konkurenciát. B. E.: Jó, akkor ne néz­zük. S. Gy.: Nézzük, de ne együtt. Nekem a páratlan hónapokra van láthatási engedélyem a kicsihez.. . Te pedig a páros hónapok­ban gőgicsélsz hozzá. Szem­látomást. B. E.: Én nem gőgicsélek, hanem nyíltan és artikulál­­tan kimondom a vélemé­nyemet. S. Gy.: És amikor Nye­­nyőce, kies bérházatok köz­kedvelt elmefogyatékosa út­ján üzengetsz! Mondd, ta­nár néni, ezt a Nyenyőcét nem te találtad ki? B. E.: Nyenyőce él. És él­ni fog. De ha nem élne, ak­kor is lenne kiről vennem hozzá a mintát. S. Gy.: Most mit mére­getsz? (A bébihez.) Miért bőgsz, pici? Nincs adás­időd. B. E.: Éhes. S. Gy.: Itt a papedli, utyuli-mutyuli. B. E.: Ne utyuli-mutyu­­lizz. Még eltanulja. Inkább mondd neki szépen: empí­­riokriticizmus. S. Gy.: Kizárt dolog, sem­miből sem tanul. Csak sú­gógép után beszél. B. E.: Idegen nyelven is? S. Gy.: Miért kérded? Csak nem cseréltük össze a Bi-Bi-Szivel ? B. E.: Ez a miénk, tisz­tára ránk hasonlít! Két tor­nya is látszik. S. Gy.: Az jó. Akkor nem lehet olasz sem, mert Mailandban harminckettő játszik. B. E.: Jó tudni, úgyis rebesgetik, hogy nem ma­gyar gyerek, mert alig van neki hazai (tévé) játéka. S. Gy.: Gondolod, hogy nekünk kéne jobb műsoro­kat táplálni beléje? B. E.: Miért, talán nem jól főzök? S. Gy.: Az a Molnár Mar­git papedli­je. B. E.: Hát akkor mivel etessük? Netán a közel-ke­­ti kérdéssel? S. Gy.: Az a Chrudinák papedlije. B. E.: Ilyen árak mellett? S. Gy.: Az a Hírháttér papedlije. B. E.: Hát nincs már csont­lerágatlan? S. Gy.: És az Elmebaj­nokság? Az ám a sport! Igaz? B. E.: Egri János leg­alábbis többször hangsú­lyozta, hogy a versenyzők bravúrosan versenyeztek. S. Gy.: Valóban bravú­ros, hogy az Elmebajnoksá­got az idén egy elmeorvos nyerte meg. B. E.: Sőt, mi több: el­més. Nézeted szerint az ön,­jelölt! című műsor kel­lően mozgósította a szere­pelni vágyó magyarokat? Nem maradt ki egy sem? S. Gy.: De. Mi ketten. B. E.: Most meg mit né­zegetsz? S. Gy.: Hogy található-e a székem alján egy kis ál­latfigura. Tudod, amilyene­ket a műsorvezető saját ke­zűleg szokott odaragasztani. Nincs. Akkor ebben a té­mában ne tekints engem il­letékesnek. Keress egy zsű­ritagot. B. E.: Ha gombnyomoga­­tókról van szó, akkor már inkább a Hatvanhat. Ott Bán János vezényli nyo­mógombra és celestára a közvélemény szimfóniáját. S. Gy.: Egyetértek. Akkor mi most egy gombon pen­­dülünk? B. E.: A mi kis egyetle­nünk is már gombnyomás­ra működik. Kikapcso­lom . .. bekapcsolom... S. Gy.: Jó játék. Mi ket­ten pedig az ő uszályában hajózunk. És felváltva ülünk az evezőpadon. B. E.: Szerinted ez a mi tévészemmeltartós megbíza­tásunk felér egy gályarab­sággal? S. Gy.: Meglehet. De megszokhattad, hogy a té­vében nem minden feltét­lenül az, aminek nevezik. A Rabszolgasors az egész la­kosság legrévületesebb él­vezete volt, nem igaz? B. E.: Jó, akkor hajóz­zunk! Ki a nyílt vizekre. S. Gy.: Nem korai egy kicsit ez a lelkesedés? Nem kellene kedvezőbb szelek­re várnunk? B. E.: Felsírt megint a picink! Mi bánthatja sze­génykét? S. Gy.: Alighanem a sze­lek. B. E.: Hagyjuk a szele­ket! Szálljunk inkább gő­zösre vagy motoros hajóra, mint Szinetár Miklós és kisded csapata, akik három napot hajóztak a Jangce hátán. S. Gy.: Ott volt a Ráday Mihály is. B. E.: Helyes. Ott a he­lye! Kínában is tűnnek el korhű kandeláberek és lift­rácsozatok ... S. Gy.: Miért, a Ráday hazahozta őket? B. E.: Ne játszd itt a Ha­­cseket. Ez a kínai expedí­ció mégiscsak nagy élmé­nye lehetett az ott kint járt tévéseknek. S. Gy.: Zs. No, azért a mi expedíciónkra sem panasz­kodhatunk. Eddig tíz hó­nap alatt a Film Színház Muzsika hasábjain eljutot­tunk Andulkától Izau­­ráig . .. B. E.: Ez mintha csak­ugyan egy expedíciós ka­landregény címe lenne. S. Gy.: Andulka — ma­gasba törő hegycsúcsok lán­colata. B. E.: Hát, ami a dom­borzatait illette . .. S. Gy.: Izaura — álmo­­dozóan hömpölygő folyam. B. E.: Bizony. Csak úgy ömlött belőle a cseppfolyós érzelem. S. Gy.: Pedig a helyzet fordítva áll. Andulka, a cse­megepult vonzó asszonyká­ja tette álmatag médiumá­vá a férfiakat. B. E.: Míg Izaura körül magasra csaptak a szenve­délyek és a vélemények vi­harzó hullámai. S. Gy.: Amelyek tenger­ré dagadtak a végére. B. E.: Te, nem megyünk mi egy kicsit túl messzire ezzel a tenger hasonlattal? Lehetne tenger más hason­lat közül választani. S. Gy.: Miért, úgy gon­dolod, hogy a tévé csak­ugyan olyan, mint a mi ki­csi porontyunk, itt ni? Ép­pen csak csordogál... B. E.: Mint most is, az ebadta! Szerinted, nem ké­ne tisztába rakni? S. Gy.: Azért nem kell agyonkényeztetnünk. Ez kü­lönben is egy csodagyerek. Van neki másfél csatorná­ja. B. E.: Az zörög úgy? S. Gy.: Nem zörög. Do­rombol. Szeret minket. B. E.: Mi oka lehet rá? S. Gy.: Talán mert pó­lyában tartjuk. Pedig látni rajta, hogy már kinőtt be­lőle. B. E.: Adjuk rá inkább a rugdalódzóját? S. Gy.: Ez akkor sem rugdos. Mondhatnak neki bármit. B. E.: Úristen, lehet, hogy süket? S. Gy.: De messze lát! Ábrándos kék tekintete máris a műholdon jár. Meglásd, világvevő lesz be­lőle, mihelyt felcseperedik. B. E.: Jesszusom, akkor nekünk a világ összes tévé­műsoráról kell majd ír­nunk? S. Gy.: Ketten vagyunk rá, nem? Majd megoszto­zunk a koncon. B. E.: Eddig is tág volt körülöttünk a horizont. Ameddig a szem ellát, a Balatontól Baden-Badenig szórakoztató szomszédoló műsorokban volt részünk. S. Gy.: Ó, de szép is volt, amikor a török­ havasi jégerek szamfijától volt hangos a házunk. B. E.: Nem kéne igazabb hazafiságot ojtani a kis lur­kóba, hogy Valamicskével több kurucral csörgedezzék az ereiben? S. Gy.: A múltkor is, amikor az a szép film ment a Mária Teréziáról, hát nem a mi felséges Habs­­burg-királynőnk emlőjére kívánkozott a drágánk. B. E.: Van esze a kis mi­hasznának. Látta, hogy az osztrák kincstár schillingjei eddig is mennyit lendítet­tek az adásainkon. S. Gy.: A kiadásainkon? B. E.: De jó is lenne, ha minél több szépet és jót látna maga előtt az ara­nyos magzat. Bel kár, hogy a Leoncio oly korán és máig kiderítetlen körül­mények között feldobta a lovaglócsizmáját. Igaz, hogy hiányát valamelyest pótolta legjobb magyar kö­vetője, Nyúzó főbíró. Meg a Vonó. S. Gy.: Már megbocsáss, miféle Vonó? B. E.: Hát téged nem ra­gadt magával az a pompás zenekari kavalkád, az Ör­dög bújt a vonóba? Ugyan­úgy, mint a Nyúzóba. S. Gy.: Hát hova bújjon? A Kék fénybe? Ott min­den riportalany kész an­gyal. B. E.: Ezért nem kerülsz te oda. S. Gy.: Nana, csak ne fessük az ördögöt a képer­nyőre. B. E.: Miért, bakonyi be­tyárnak készülsz? S. Gy.: Oda nem megyek.

Next