Film Színház Muzsika, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-03-14 / 11. szám

„Magyarország közel van" (Olyan fotó érkezett szer­kesztőségünkbe, amely megkésve bár, de egy érde­kes, és remélhetőleg még sokáig érvényes eseményről tudósít. A kép Olaszország­ban, a római Canale 5 TV- stúdióban készült. Kiskal­már Évát kerestük meg, hogy a felvétel körülmé­nyeiről kérdezzük.) — Hogyan került a mű­sorba? — A Canale 5 Silvio Ber­lusconi tulajdona, csakúgy, mint az Italia 1 és a Rate 4. Ő a legnagyobb magánte­­levízió-tulajdonos. Szombat esti főműsoridőben „Pre­­miatissima 86”, azaz most már 87 címmel show-mű­­sort közvetítenek. Táncda­lok, tréfák, vegyes szóra­koztató három-négy perces műsorszámok követik ben­ne egymást. Fellépnek színészek, sportolók, éne­kesek, a műsort pedig John­ny Dorelli vezeti (képün­kön Kiskalmár Évával), aki nagyon népszerű Olaszor­szágban. Október végétől január közepéig ennek a műsornak főszereplője Ma­gyarország volt, meghívták a száztagú cigányzenekart, és kerestek egy olyan tele­vízióst, aki olaszul tud, így hívtak meg. — Hogyan mutatták be Magyarországot? — Minden adásnak volt egy fő témája, például a magyar ásvány- és gyógy­vizek, a képzőművészet, ét­termek, ételek és italok, te­hát mindaz, ami felkeltheti az olasz nézők figyelmét, és kedvet csinál egy magyar­­országi utazáshoz. A műsor­nak egy-egy szombat este 10—12 millió nézője van. A Magyarországról szóló ti­zennégy adás nagy sikert aratott. A cigányzenekar több meghívást kapott, és ha jól tudom, közvetlen ha­tása is volt, azaz szilveszter táján emelkedett az olasz turisták száma Budapesten. Remélhetőleg lesz a műsor­nak folytatása is. —bán—­­A főiskolások élmény­­­számba menő Godspell-elő­­adását láttuk az Ódry Szín­padon. A vizsgaprodukció végén a növendékek a ren­dező Iglódi Istvánt is ma­gukkal vitték a függöny elé, a fényre. A közönség tom­bolt. Szakácsi Sándor is alig akarta abbahagyni a tapsot. Csak az előcsarnok­ban szólalt meg­: — Remek volt, ugye? És most megkérdezed, miért váltok színházat. Hát ezért m­int vissza fejével az elő­adásra. — Illetve ezért is. — Bővebben? — Tizenkét éve vagyok a Vígszínház tagja. Itt az idő, hogy újítsák. Menni kell, mielőtt belsőleg elkényel­­mesednék. Mindig is élt bennem a változtatás vá­gya , kipróbálni magamat más körülmények között. A helyzet most olyan, hogy előhozta belőlem ezt a moz­gásigényt. Hosszú évekig rosszul éreztem magam at­tól, hogy kevesebbet ját­szottam, mint szerettem volna. Mégsem váltam meg a társulattól. Nem akartam „vert seregként” elkullog­ni. Most úgy távozhatok, hogy nem a feleslegesség tudata vitt rá. A József At­tila Színház harmadik éve hív. Ott alakulóban van egy profil, s valami új létreho­zásában részt venni érdeke­sebb feladat, mint illesz­kedni a régihez. Már csak azért is, mert úgy tűnik fel: mivel Marton László taná­rom volt a Főiskolán, én a Vígszínházban sohasem le­hetek „felnőtt”, kicsit nö­vendék maradok örökre. Olykor bizonytalan volt a bizalom, s ez zavart. Már­pedig nekem szükségem van arra, hogy jól érezzem magam, s ebből a jó érzés­ből szülessenek a szere­peim. Megtárgyaltam a helyzetemet és a lehetősé­geimet előbb Marton Lász­lóval, majd Iglódi István­nal. Azután a két beszélge­tést egymás mellé tettem, s döntöttem a József Attila Színház mellett. Vonzott az is, hogy az új helyemen gyakran jászanak zenés da­rabokat, s arra én mindig kapható vagyok. Nem ke­vésbé izgalmas, hogy a ha­talmas méretű Vígszínház után, itt intimebb színjáték­ra lesz lehetőség a kisebb nézőtér előtt. — Meggyőzőek az érvek. Számomra a mozgásigény önmagában elegendő ok a továbblépésre. Egészséges a környezetváltozás a színész szempontjából éppúgy, mint a színházéból. — Sajnos, mégsem min­denki veszi természetesnek. Sokan pletykára éhesek, mondvacsinált magyaráza­tokat keresnek, sértettséget feltételeznek. A szezon vé­géig hallgathatom egyfelől az „igazad van”-t, másfelől a „hülye vagy”-ot. S ezek a fülbesúgások tudnak né­mi zavart kelteni az ember fejében. De megbánni alig­ha fogom a lépésemet. A József Attila Színházzal kölcsönösen szükségünk van egymásra. És én már alig várom az ilyen God­­spell-féle estéket. (stuber) MenNI kell AMI JÓ NYITRÁNA Budapesti Tavaszi Fesz­tivál keretében márci­us 21—23. között a budapes­ti Katona József Színház­ban szerepel a nyitrai And­rej Bagar Színház. A ven­dégjáték alkalmából beszél­gettünk Hilda Augustovico­­va színigazgatónővel. — A társulatuk megala­kulása óta eltelt negyven év alatt b­emutatkoztak nem egy szocialista országban. Magyarországon is jártak már, de Budapestre most jönnek először. Miről be­széljünk a látogatást meg­előzően? Mit kell tud­nunk? — Azt, hogy Nyitrán jó a színház, a bor és a hokicsa­­pat — mosolyodik el az uralkodói termetű, vörös hajzuhatagú direktorasz­­szony. Hangja, beszéde ha­tározottságra, diplomáciai érzékre vall. — Jellemezhe­tem néhány adattal a mű­ködésünket: az év tíz hó­napja alatt kétszázhúsz elő­adást tartunk. Ebből hét a premier. Nyitrai épületünk­ben nem játszunk minden este, hetven-nyolcvan szá­zalékban táj előadásokon szereplünk. Fontos felada­tunk, hogy a vidékiekhez eljuttassuk a színházat, így tájolási területünknek nin­csenek határai. Ami gazda­sági statisztikánkat illeti: idén hatmillió kétszázezer korona állami dotációt kap­tunk. A bevételi terv egy­millió korona teljesítését ír­ja elő számunkra. Ez reális összeg. Több nem lehet be­lőle, hiszen a belépőjegy ol­csó, maximum tizenkét ko­ronát kérhetünk érte. Tár­sulatunknak száztizenhét tagja van, közülük harmin­can színészek. Nincsenek könnyű helyzetben, több­ségük nem nyitrai. Laká­sokban nem bővelkedünk, sokan ingáznak. De mindez, amit elmondtam, provizó­rikus, hiszen jövőre birtok­ba vehetjük az új színhá­zunkat. — Az építkezés láttán úgy tetszik, hatalmas mére­tű, igazi színházi komple­xum készül. — Az eddigi háromszáz néző helyett hatszázat fo­gadhatunk majd. A színpad hétszer nagyobb lesz a mos­taninál! S akikor a százöt­ven férőhelyes stúdiószín­padot még nem is említet­tem! Ez a „minőségi csere” magával hozza társulatunk bővítését. Jelenleg három rendezőnk van, évente két két darabot visznek színre. A legjelesebb közülük a nemzetközileg is ismert Jó­zef Bednárik. Zelenici ama­tőr színjátszó csoportjával világszerte komoly sikere­ket aratott. Színészként kezdte nálunk, aztán az egyik legjobb szlovák ren­dezővé nőtte ki magát. Mo­­liére Úrhatnám polgárjának színrevitele, melyet 21-én és 22-én láthat a pesti kö­zönség, az ő munkája. A harmadik estén előadandó Meneküljön, Nitus kisasz­­szony! egy mai szlovák szer­ző, Ljubomir Feldek zenés vígjátéka. Igen jó a kap­csolatunk a szlovák dráma­írókkal, a kortárs irodalom­mal. Andrej Ferko például nekünk írta A köles című művét, s folyamatosan együttműködünk a Való— Hudec szerzőpárossal. Ok 22

Next