Film Színház Muzsika, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-03-14 / 11. szám

A MAMA NYOMÁBAN Mi a jellemző Ken Russel­­re, az angol filmvilág „fene­gyerekére”? Szereti meghök­kenteni nézőit. Most a Gothic című új filmjével szerzett meg­lepetést. A Gothic cselekmé­nye 1816. VI. 16-ának viha­ros éjszakájára korlátozódik. A Genfi-tó partján nyaraló Lord Byron, Percy Shelley és menyasszonya, Mary God­win, a Villa Diodati lakói, néhány barátjuk társaságá­ban töltik azt az éjszakát. Lord Byron javaslatára ver­senyt rendeznek: ki tudja fel­idézni a legszörnyűbb fan­tazmagóriát, elmesélni a leg­hátborzongatóbb történetet? A játék egyre nyomasztóbb lesz, a társaság tagjait külö­nös érzések kerítik hatalmuk­ba ... Byront Gabriel Byrne, Shelleyt Julian Sands szemé­lyesíti meg. Mary szerepét a rendező Natasha Richardson­­ra, Vanessa Redgrave és To­ny Richardson leányára bíz­ta. Fotójáról mintha az if­jú Vanessa nézne ránk ... Natasha Richardson 1963- ban, Londonban született, Michael Redgrave, angol szí­nész unokájaként. Színpadon már többször játszott, de a kamerák előtt a Gothicban állt először. (Arnica) Olvassuk, hogy Hollywood új tehetségei az egész fiatalok, a tizenévesek soraiból kerülnek ki mostanában, mint például a tizennyolc éves Chynna Phillips (képünk). Afosszú pályafu­tásra természetesen nem tekinthet vissza Chynna, az énekes­­színésznő Michelle Phillips leánya, de úgy látszik, sikerrel szerepelt a Some kind of wonderful című Eric Stoltz-filmben, ha már híre eljutott Franciaországba is. A hetvenes években Michelle Phillips a Mama és Papa együttes énekesnője volt Koncertjeikről könyvet írt, ebből film készül, és az ő szerepét ki is játszhatná más, mint kellemes hangú leánya... (Ciné Re­vue) A HARMADIK NEMZEDÉK „Egy furcsa lány” az 1985-ben elkészült hangle­mez címe, és azé a félórás tévéműsoré is, amely 1987 januárjában került a képer­nyőre. Nem tudom, helyesen te­szem-e, de a határozatlan névelőt helytelenítem. Miért egy furcsa lány? Mintha lenne több, öt-tíz­­húsz­, mit tudom én, hány furcsa lány a szak­mában, és közülük csak egy Kishonti Ildikó. Szo­lid tiltakozással enged­tessék meg utólag hely­rebiccentenem a szerin­tem érvényes, a valóságot hívebben kifejező és az „egy” szavacskát nélkülöző formá­ra: Furcsa lány. Mert az és az egyetlen Túlzás lenne azt állítani, hogy párját rit­kító, kerüljük a felesleges szócséplést, tehát röviden és tömören, de határozottan kijelentem, hogy K. I. fur­csa, egyedi, egyszeri-senki­hez sem hasonlítható. Bár hallottam úgy is em­legetni, hogy valóságos ma­gyar Barbra Streisand. Per­sze ilyesmire csak az elra­gadtatott rajongó képes. Különösen akkor, ha ugyan­azt a számot hallja mind­kettőjüktől, és némi nem­zeti gőggel hajlamos hazai értékeinket elfogultan ösz­­szehasonlítani a nemzetkö­zi magas színvonallal. Spiegel Anni készítette elő a főiskolára. Fel is vet­ték. Nádasdy Kálmán uta­sítására képezte főleg a kö­zépső és felső hangjait Ér­sek Mária. Ő úgy tanított, hogy egy hangos szót sem szólt, csak időnként erőseb­ben ütötte a zongora bil­lentyűit. Ez a képzés olyan eredményes volt, hogy ma már távoli vidéki fellépé­sein sem kell félteni a kol­légáknak, hogy „kiénekeli a tüdejét” a háromoktávos nótákkal. Már növendék korában csillogott-villogott. Várko­­nyi Zoltán meg is jegyezte: — Kishonti! Maga papa­gáj. Sok színes tollal. Pedig, tudja, ma a szürke a di­vat. Nádasdy háromszor egy­más után megkérdezte tő­le, hogy tehetséges-e? A harmadik után nem fukar­kodott a dicsérettel: — Helyes, tudatában kell lenni a tehetségnek és an­nak is, hogy milyen mére­tű, milyen nagy a tehetsé­ge. Nádasdy, Várkonyi ma már legenda. Kishonti Ildi­kót legendák tanították. Praktikus tanácsokat pá­lyatársaitól kapott. Például olyanokat, hogy nem sza­bad beülni Szécsi Palika kocsijába, ha ő vezet, mert hadilábon áll az autóveze­téssel. Késni sem szabad, mert azt nem veszik jó né­ven. Mégis előfordult, hogy a kezdet kezdetén egyszer nem érkezett meg időben a tájba indulók kis csoport­jához. Nem csodálkozhatott, hogy a megvárakoztatást holmi primadonnáskodó magatartásnak vélték. Pil­lanatok alatt megnyugod­tak, mert Ildikó a tőle már azóta megszokott okos ter­mészetességgel tisztázta, hogy operettszínésznői am­bíciói nincsenek, és ő kü­lönben is Kishonti és a nem kis Honthy. Arra már az élet tanítói- Szatmári István: A furcsa Kishonti Ildikó

Next